Feloldozást nyertem. Most már tudom, nem vagyok egyedül. Évek óta rejtegetek magamban egy gondolatot, egy gyanút, hogy valami itt nincs rendben. Mit keres ez sok nő itt? Miért viselkednek ennyire illogikusan, természetellenesen? Talán UFO-k lennének? Vagy egy másik faj? Nem tudom, de egy biztos. Hatalomátvételre készülnek. Már nem is emlékszem mióta frusztrálódtam magamban, hogy ez csak beteg összeesküvés-elmélet, paranoia vagy csak egyszerű hímsovinizmus. Mostantól azonban egyenes háttal állhatok ki nézeteim mellett és készülhetek fel az elkövetkező vészes időkre.

Hongkong feltörekvő, fiatal direktora, Pang Ho-Cheung (Beyond Our Ken, Isabella) minden erejével azon van, hogy némi frissességet csepegtessen a nagyrészt már kiöregedett kollégák által uralt ódivatú-, vagy az ipari jellegű, tömeggyártásban készülő gagyi filmek (lásd YEZy idevágó cikksorozatát) tengerébe. Az úr másik nagy erénye, hogy azért szilárdabban áll a lábán, mint én, ezért kevésbé szélsőségesen, ám jóval érzékletesebben tud egy gondolatot bemutatni, mint ahogy az a bevezetőben olvasható. Új filmje, az Exodus, még véletlenül sem egy elmebeteg, B-kategóriás sci-fi, ahol mutáns nők elfoglalják a Földet, hanem egy nagyszerű, némi thriller és art-house elemet ötvöző mozi.

Már a wamp is zseniális: egy szűk folyosón, békaemberek egy csoportja Mozart kései műveire emlékeztető nagyzenekari kísérettel, újságpapír és kalapács segítségével inzultálnak egy szerencsétlent. Mindez erősen belassítva, hogy minden mozdulat kivehető legyen, s persze, hogy ritmusban egyezzen a klasszikus zenei kísérettel. Egy ilyen felütés már nyilván érzékelteti, hogy nem hétköznapi munkával lesz dolgunk.

Hősünk egy rendőr, aki nyugodtan és elégedetten éli teljesen eseménytelen életét, melyben még az is újdonágnak és izgalmasnak tűnik, hogy leveheti cipőjét az asztal alatt, hogy esetleg kényelmesebben végezhesse irodai munkáját. Mindez tart addig, míg be nem hoznak neki egy kukkolót, akit egy női WC-ben kaptak rajta, kamerával a kezében. A férfi persze tagad, s folyvást azt bizonygatja, hogy ő csak egy női összeesküvést próbált leleplezni, mely minden férfi elpusztítására irányul.  Rendőrünk el is fogadná, hogy csak egy retardálttal van dolga, ám a gyanúsított hirtelen visszavonja vallomását, magát perverz disznónak beállítva, s ez hősünkből előhozza szunnyadó kopó vérét. Feladva hétköznapi életét, szinte mániákus elszántsággal az ügy felderítésére indul.

Akárcsak a napokban megjelent The Detective, ez is egy egyszereplős film. Az egykori CAT III, majd Johnnie To kedvenc, Simon Yam nagyszerű játékával könnyedén elvinné egyedül is hátán ezt a mozit, de hál’ istennek van más is, amit lehet dicsérni a palettán. Rögtön ott van a zene, mely a kezdő jelenet után ugyanolyan klasszikus motívumokkal festi alá a továbbiakban is a történéseket. Referenciaként elég megemlítenem, hogy a szerzője az a Gabriele Roberto, aki a Memories of Matsuko -t is jegyzi. Lehet ez már elfogultság, de Nick Cheung-ot és Maggie Siu-t is el tudtam viselni, sőt kifejezetten passzoltak hozzájuk az általuk alakított karakterek, pedig egyikük sem tartozik az általam legkedveltebbnek tartott hongkongi színészek közé. Mégis, a legjobban az tetszett, ahogy a történet folyamatosan a szürrealizmus határán mozgott. Ilyen nincs, ez lehetetlen, abszurd. Vagy mégsem?

Bár itt az oldalon a kollégáktól nem azt a visszajelzést kaptam, amire számoltam, én fenntartom azt a véleményem, hogy az idei év egyik, ha nem a legjobb filmje. Egyszerű, de tartalmas, eredeti alkotás, bár egy jó tanács: figyeljünk oda a dialógusokra, mert sok mindenről lemaradhatunk, főleg a végéről.

imdb