IMDb 

A Shaw Brothers egyik kései filmjéről írok most, egy olyan wuxiáról, amely magán viseli a horror, azon belül a slasher-filmek jegyeit is. A tengernyi kungfu és wuxia mellett a Shaw a horror műfajában is készített filmeket, jelen esetben pedig a kettő vegyítésének egyik gyümölcsét veszem górcső alá, amely ugyan távol áll a filmtörténeti klasszikus fogalmától, ám van benne - némi - drótos rásegítéssel előadott ugra-bugra, kardozás, két kézzel való büntetés, állcsúcson rúgás, bőrnyúzó wookie-sorozatgyilkos, meg sivítozó, félpucér fehérnép, a graphic violence maximális elszenvedője, más szóval tehát, az igényes (?) szórakozáshoz elengedhetetlen mixtúra a Human Lanterns. Meg története is van egy kicsi, amiről mindjárt beszámolok Nektek.

Egy kínai falu két kungfumesterének szópárbajával indít a film, amelyből megtudhatjuk, hogy a nagy tiszteletnek örvendő mesterek nem nagyon csípik egymást. A fiatalabb, bizonyos Lung (Lau Wing), eldönti, hogy a következő Lampion Fesztiválra olyan lampiont készíttet, amellyel végleg sikerül majd pontot tenni a „ki a jobb dudás a csárdában” helyzet végére. Egy helybéli lecsúszott alakot (Lo Lieh, a stúdió egyik nagy sztárja, nagyon bírom a fickót) bíz meg a lampion elkészítésével, aki kiválóan űzi mesterségét, emellett azonban titkolt vágya, hogy meglehetősen pökhendi kardforgatónk vesztét okozza, ugyanis az évekkel ezelőtt párbajban legyőzte és megszégyenítette vala. A múltbéli megaláztatást csak egy jól kigondolt és tervszerűen végrehajtott bosszúhadjárat kompenzálhatja, ez nem is vitás. Egyszercsak helyi, hamvas bőrű szépségek kezdenek eltünedezni - köztük a két mester hozzátartozója is -, és ezzel el is indul az oda-vissza gyanúsítgatás. A majomkoponya-szerű maszkot viselő gyilkos pedig kéjesen szemléli az elmérgesedő helyzetet, melyet a rendfenntartó erők is csak bután szemlélnek. Eközben egy kis műhelyben zavartalanul folyik a munka…

Ami az én érdeklődésem a legjobban felkeltette, amikor a filmről olvastam valamelyik kungfufilmes honlapon, az volt, hogy az ebben a zsánerben hagyományosnak mondható bosszú tematika mellé párosult ez a sorozatgyilkosos szál, amely - gondolom én - az akkortájt oly népszerű slasher horrorok hatását mutatja; rosszarcú lampiongyártónk is gúnyát húz valódi személyiségének elrejtése végett, és így vadássza le nőnemű áldozatait. A kínai Buffalo Bill szerelése és mozgáskultúrája némileg talán mókásabb hasonszőrű amerikai kollégáinál, megjelenése azonban elég bizarr ahhoz, hogy egy életre beleégjen az ember hosszútávú memóriájába. Súlyos, annyi biztos.

A wookie-sorozatgyilkos
 

Sajnos a pszichopatológiás esetnek minősülő Chun Fang (a lampionkészítő) nem eléggé „megrajzolt” karakter ahhoz, hogy lélekbúvár-oldalunk kíváncsiságát is felizgassa, pedig a gyilkosságok elkövetőjének korai lelepleződése után (kb. 30. perc) én legalábbis elvártam volna, hogy némiképp több betekintést nyerjek ennek a nyomorultnak a lelkivilágába. Ennek ellenére Lo Lieh tökéletes választás volt a szerepre, itt is bizonyítja, hogy nem véletlenül szolgált rá a sztár státuszra a stúdió berkein belül: karizmatikus alakítása a film egyik nagy erőssége. A fiatal Lung mester meglehetősen antipatikus alak, csak hellyel-közzel képes elnyerni az ember szimpátiáját, a másik, idősebb mesterről pedig még ez sem mondható el (őt Chen Kuan Tai kelti életre). Nehéz egyik figurával is azonosulnia a nézőnek, bár Lung mester azért valamivel szimpatikusabb fickó, a végjáték is inkább róla szól, de ebbe most nem megyek bele. A női karakterek meg szépek és félni is nagyon tudnak, igazából ennyi az, amit róluk el tudok mondani. Egy kis ízléses félpucérkodás is belefért a filmbe, ami csak javít a színészi teljesítmény megítélésén, ha megengedtek ilyen hímsoviniszta hozzáállást.

Egy jó beállítás

"Nem! Nem kérek kanalas orvosságot!"

A díszletek és kosztümök terén a hongkongi stúdiónak sohasem volt szégyenkezni valója, igazi színkavalkádot sikerült a vászonra varázsolni ebben a filmjükben is. Az akciók jól megkoreografáltak, plusz némi drótos huzavona is található a filmben, amivel engem bármikor le lehet venni a lábamról. A kínzós jelenetekből, ha jól számoltam, kettő van, nem annyira durvák azért, hogy padlóra küldjenek egy edzettebb nézőt, ennek ellenére nem kellemes jelenetekről van szó, mivel az egyik áldozaton a gyilkos férfiúi vágyait is kiéli előbb, s csak aztán csap a munka sűrűjébe. (Állítólag a jelenleg elérhető kiadáson a bőrnyúzós részeket megnyesegették, de ez nem készpénzes info.) Egyértelműen a harcművészeti része az erősebb a filmnek, a horror elemek inkább csak színesítenek az összképen.

Gyógyítás kézrátétellel

Mivel úgy érzem, valamelyest kuriózumnak minősülő alkotásról van szó a Human Lanterns esetében, elsősorban azoknak ajánlanám, akik a harcművészeti filmek mellett az exploitation termékeket sem vetik meg. A korrekt szórakoztatás garantált, de azért sokkal jobb SB-alkotások is terítékre fognak még kerülni.

 Az igazság pillanata