belépés∆

Gördülő kungfu (Wheels on Meals) (Kwai tsan tseh) (1984)

Gördülő kungfu (Wheels on Meals) (Kwai tsan tseh) (1984)

Gördülő kungfu (Wheels on Meals) (Kwai tsan tseh) (1984)

iMDB

Mi kell egy jó kungfu vígjátékhoz? Ezt már régen kitalálták, természetesen sok-sok poénra vett kungfu jelenet, valamit rengeteg helyzetkomikum. Azonban az egészet az Aces Go Places sorozat vezette tökélyre, aminek a készítői az addigi „tradícionális” környezetből áthelyezték a történetet a mai korba. Ha egy ötlet működik, akkor azt más is sikerre viheti, így a Három Sárkány, azaz Jackie Chan, Sammo Hung és Yuen Biao is erre az útra lépett, ráadásul a film egy különleges helyszínen, Európában játszódik.

Gördülő kungfu (Wheels on Meals) (Kwai tsan tseh) (1984)

A történet kulcsszereplői Thomas és David, két kínai barát, akik egy mobil hamburgerüzletet üzemeltetnek Barcelonában. Ismerősük, Moby botcsinálta magánnyomozóként működik és első feladata egy lány hollétének felkutatása. A lány, Sylvia egy gyönyörű tolvaj, akit persze nemcsak Moby keres, hanem egy gonosz gróf is, emiatt pedig veszélybe kerül és a három kínainak kell a segítségére sietnie.

Gördülő kungfu (Wheels on Meals) (Kwai tsan tseh) (1984)

A film a „hagyományos” receptre épül, azaz van benne néhány látványos bunyó (a film hosszához képest azonban viszonylag kevés), sok-sok helyzetkomikum, amik így mai szemmel visszatekintve kicsit megkopottak és néhol fárasztóak, valamint jópár kaszkadőrmutatvány. A kungfujelenetekkel leginkább az volt a problémám, hogy ha már a film Spanyolországban játszódik és a főhősökön kívül nem sok kínai van a filmben, akkor miért van az, hogy az ellenfelek is kungfuznak (ráadásul nem is akárhogy)? Ha az ember figyelembe veszi azt is, hogy a filmet a hongkongi piacra készítették, már érthetővé válik a profi kungfuharcosok szerepeltetése, de ha valami „helyi” technikát alkalmaznának, sokkal hitelesebb lenne az egész. Például a vívó spanyol ugyanúgy rúgdosódik, mint mondjuk Yuen Biao, ami nagyon vicces, de némiképpen csalódást kelt.

Gördülő kungfu (Wheels on Meals) (Kwai tsan tseh) (1984)

Ha viszont a néző túlteszi magát a hiteltelenségen (most abba ne is menjünk bele, hogy az összes spanyol perfektül beszél kantoniul), akkor viszont egész látványosak a bunyók, ami nem véletlen, hiszen az egyik főellenfelet az amerikai karatevilágbajnok, Keith Vitali alakította, a másikat pedig a szintén karatevilágbajnok, majd 30 éven át veretlen Benny Urquidez, akit egyébként majdnem kirúgtak, mert túl keményeket ütött, többeknek is valódi sérüléseket okozva. Utóbbi feltűnt később Jackie Chan USA-ban forgatott Dragons Forever-jében is. A verekedős jeleneteket a filmet rendezőként is jegyző Sammo Hung koreografálta, így a látványos ütések és rúgások mellett a komikum is helyet kapott bennük (pl. amikor a gyertyák felett úgy rúgnak, hogy kialszik az összes).

Gördülő kungfu (Wheels on Meals) (Kwai tsan tseh) (1984)

A film humora jellemzően a helyzetkomikumra épül, aminek színvonala igencsak felemás. Vannak benne nagyszerűen eltalált jelenetek (pl. amikor az egyik bolondot játszó Richard Ng kiosztja a főhősöket, vagy ahogyan Ma Wu órának képzeli magát), de ezek mellett bántóan ütődött részek is vannak (pl. a mamakedvence motoros betyár). A leginkább eltalált elemei a filmnek a kaszkadőrmutatványok, mind az autós üldözések és ütközések, mind a téren előadott gördeszkás jelenetek (amiknél nyilvánvaló, mikor van a dublőr a képen) élvezetesek.

Gördülő kungfu (Wheels on Meals) (Kwai tsan tseh) (1984)

A Három Sárkány jópár komédiát forgatott együtt, ezúttal is jól teljesítenek. Sammo Hung szokás szerint magára osztotta a „dilis” szerepet (talán ő szolgált mintául Wong Jing-nek, aki a későbbiek során szintén előszeretettel alkalmazta ezt a saját filmjeiben), a röhejes hajviselete és az idétlen szövegei mellett leginkább a bunyókban van otthon. Yuen Biao számomra továbbra sem tűnik komikusnak, itt is kicsit idegenül mozog a szerepében, akárcsak a Mr. Vampire 2-ben. Jackie Chan viszont tökéletes, itt már teljesen összeállt az a figura, aminek az elkövetkező 20 évben szinte valamennyi filmjében a „bőrébe bújt”. Velük teljesen egyenrangú alakítást nyújt Miss Spanyolország 1979, azaz Maria Dolores Forner, aki a sanyarú sorsú, ám felettébb vonzó tolvajt játszotta. Vele kapcsolatban érdekesség, hogy 3 évvel később ő is újra feltűnt egy Jackie Chan filmben, mégpedig az Istenek fegyverzetében.

Gördülő kungfu (Wheels on Meals) (Kwai tsan tseh) (1984)

Arról, hogy vajon ez-e a legjobb Jackie Chan film, arról igencsak megoszlanak a vélemények. Szerintem messze nem a legjobbja, de már elég sok minden benne van abból, ami a későbbiek során Jackie jellegzetes stílusát meghatározta. Szórakoztató film, ám kicsit hosszú és nem elég pörgős, a humor pedig nem mindig az igazi benne. Ettől függetlenül egy igazi klasszikus, amit időnként még a magyar tévécsatornák is leadnak, ha valaki véletlenül még nem látta, egyszer érdemes megnéznie.

Hozzászólások   

#4 Guest 2007-11-08 02:19
sziasztok én nekem meg a kedvenc jackie filmem a powerman ha tudjátok hogy hol lehet kapni a dvd-t itthon vagy valakinek meg van akkor szóljon köszi.
#3 arnold 2007-10-29 22:37
ízlések és pofonok... én pl. nagyon szeretem! :P
#2 Boros69 2007-10-28 17:46
Egyetértek Ramiz kollégával, nem a legjobb, de mindenképpen említésre méltó, Jackie kedvelőinek (jómagam is ezek közé tatozom) kötelező.
Kissé valóban bugyuta, de pont ezért élvezhető is.
üdv
#1 Ramiz 2007-10-28 01:54
Lehet, hogy nem a legjobb Jackie Chan, de Sammo és a többiek remekül dolgoznak Chan mellett, a film humora is zseniális és én rengetegszer láttam VHS-ről, úgyhogy 10-ből talán nem max pontot kapna, de 5-ből mindenképpen.

Ja és JC fanoknak természetesen alap! :-)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Honda Ishirou (1911-1993)

Honda Ishirou (1911-1993)

本多猪四郎 (1911-1993)Honda Ishirou 1911 május 7-én született Yamagata tartományban egy buddhista pap fiaként. Fiatalkorában imádott moziba járni és némafilmeket nézni, először is azért, mert nagyon tetszett neki a benshi-k, azaz a kizárólag a japán némafilmekre...

Sword of The Beast (Kedamono no Ken) (1965)

Sword of The Beast (Kedamono no Ken) (1965)

    Gosha második nagy sikerű filmje egy menekülő szamurájról szól, akit halálra keresnek, mert politikai gyilkosságot követett el. (A Shógunátus végefelé ez tipikusnak volt mondható mind az elzárkózást folytatni akarók, mind a nyitást támogatók részéről.) A...

Sex & Zen (Rou pu tuan zhi tou qing bao jian) (1992)

Sex & Zen (Rou pu tuan zhi tou qing bao jian) (1992)

Sex & Zen (Rou pu tuan zhi tou qing bao jian) (1992)   iMDB  

Tange Sazen And The Pot Worth A Million Ryo (Tange Sazen yowa: Hy…

Tange Sazen And The Pot Worth A Million Ryo (Tange Sazen yowa: Hyakuman ryo no tsubo) (1935)

 A félkarú, félszemű Tange kedvelt alakja a japán folklórnak, de a mozi sem hanyagolta el. Már a kezdetektől fogva lecsapott rá a filmipar, számos formában vitték vászonra a kalandjait. Ez a film 1935-ben, az elsők...