Iron Angels (1987)
Persze a „girls with guns” filmek sem hongkongi találmányok, ahogyan a category III filmek exploitation darabjai sem, hiszen a 60-as 70-es évek grindhouse filmjeiben kezdték ezek a sztorik a „pályafutásukat”. Azonban talán sehol sem tudták őket olyan tökélyre fejleszteni, mint az akciókoreográfiákat amúgy is elsődleges prioritásként kezelő Hongkongban. További érdekesség ezen belül az Iron Angels-szel kapcsolatban, hogy ez az egyébként véleményem szerint abszolút csak a férfi nézők érdeklődésére számot tartó film egy nő, bizonyos Teresa Woo fejéből pattant ki és egy trilógia első része is egyben.
A sztorira valószínűleg hatott egy kicsit a Mission Impossible tévésorozat, hiszen az Angels egy „privát” elitcsapat, akiket a rendőrség felkér, hogy segítsen nekik egy kérlelhetetlen bűnözői csoport és elsősorban annak vezetője kézrekerítésében, akik a thaiföldi „Arany-háromszögben” található ópiumültetvényük elvesztése miatt az akciót lebonyolító rendőrökön állnak bosszút. A háromtagú Angels csapat pedig az Amerikából frissen Hongkongba érkezett Commissioner Fong-gal kiegészülve kezd nyomozásba. Természetesen az út csak kisebb (nagyobb?) polgárháborúval felérő akciójeleneteken keresztül vezet el a főgonoszig.
A nyitó jelenet, azaz az ópiumföldön lezajló háború megvalósítása látványos, ám tipikusan „hongkongiasan” könnyed, igaz, ez a film egészére is igaz. A bosszú, azaz a rendőrök levadászásának bemutatása már jóval kevésbé látványos, ráadásul ott a rendezés színvonala sem a legjobb, de kicsire nem adunk. A lényeg akkor kezdődik, amikor összeszedik az itt-ott leledző három Angels tagot (az egyikük japán karatemester, a másikuk titkárnő egy vállalatnál, stb.), akik szinte csak mellékesen végzik a „világmentő” akciót, közben rengeteg idejük marad a poénkodásra és a szerelemre is.
A sztori tehát igazi akciófilmhez méltóan kicsit (nagyon) gagyi, de egy „girls with guns” filmet nem ezért néz az ember. Az akciójelenetek kidolgozása kifejezetten élvezetes lett, bár egy pillanatig sem merül fel a nézőben, hogy mindennek bármiféle köze is lenne a valósághoz. A lövöldözős jelenetek olyanok, mint egy kisebbfajta polgárháború, ráadásul hőseink keze ügyében mindig akad néhány kézigránát is, amik ahogy az lenni szokott, mindig jó szolgálatot tesznek. A könnyed hangulathoz pedig rengeteget hozzáad a mai füllel kifejezetten viccesnek ható, azonban feltehetően akkoriban modernnek számító elektronikus zenei aláfestés, ami véleményem szerint a film egyik leginkább eltalált eleme.
A színészek között több, ma is ismert név akad. Az első számú „Angyalt” a japán popsztár Saijo Hideki alakította, popsztárhoz méltó lazasággal és sármmal, a csapathoz csatlakozni szándékozó fiatal amerikait pedig az ekkor még valóban nagyon fiatal Alex Fong. Mindketten jól hozzák a szerepüket és tisztában vannak azzal, hogy a film elsőszámú sztárjai nem ők, hanem a lányok, azaz a két angyal, Moon Lee és Elaine Lui, valamint a zseniálisan ördögi és szexi főgonosz, a japán Oshima Yukari.
Aki szereti a „girls with guns” filmeket, vagy szeretne megismerkedni ezekkel a sztorikkal, annak számára nagyon is tudom ajánlani az Iron Angels-t, mert minden benne van, amitől ezek a filmek jók. Könnyed másfél órás szórakozást nyújt, látványos és valóban szórakoztató akciójelenetekkel, kellőképpen ütődött sztorival és csinos lányokkal. Akciófilmhez ennél több nem is kell...
Hozzászólások
Az utolsó két kép, pedig minden pénzt megér!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.