Ma 2012. május 24., csütörtök, Eszter és Eliza napja van.
Naraka 19 (Dei yuk dai sup gau tsang) (2007)
( 1 szavazat )
| Ismertetők - Hongkong |
Naraka 19 (Dei yuk dai sup gau tsang) (2007)
Szerencsére változott a műfaj, hiszen gagyi akcióvígjáték helyett ezúttal egy thrillert kap a néző, amit Cai Jun bestselleréből forgattak, a rendezője pedig a néhány évvel ezelőtt a Floating Landscape című munkájával számos elismerésben részesült Carol Lai.
A történet középpontjában Rain, egy fiatal lány áll, aki azt veszi észre, hogy szobatársnői gyakorlatilag mást sem csinálnak, mint egy mobiltelefonos játékkal játszanak és gyakorlatilag beleőrülnek. Aztán ő is kap invitációt, hogy vegyen részt a játékban...
Ha nagyon kitágítjuk a műfajok határait, akkor ez a film is belefér a „tinihorror” kategóriába, ám jóval többet próbál nyújtani, mint például a rosszemlékű The Haunted School. Persze amíg az az iskolás film teljes egészében az ijesztgetésre próbált építeni, itt erről szó sincsen, a film tulajdonképpen egyáltalán nem félelmetes, inkább a rejtélye és misztikuma az, amivel igyekeznek felkelteni a néző érdeklődését. Érdekes módon pedig pont ez az, ami miatt leginkább megbukik a történet. A cím arra utal, hogy a kínai felfogás szerint a pokolnak 18 szintje van és ennek a játéknak a segítségével próbálják megfejteni, hogy létezik-e 19. szint is. Azonban a sok-sok számítógépes grafika segítségével ábrázolt „pokol” egyáltalán nem félelmetes, nemhogy filmként, de még játékként sem, így ránézésre a több mint 10 éve készült Doom című játék anno sokkal nyomasztóbb hangulatot árasztott magából. Az sincs kellőképpen kidolgozva (vagy csak számomra nem volt világos), hogy hogyan kerülnek bele a karakterek a virtuális világba. Ezzel szemben nagyon hamar kiderül, hogy a film egyrészt Twins reklám, másrészt ha már mobiltelefonokról van szó, akkor az egyik legismertebb márkának is ahol lehet, igyekeztek a megfelelő reklámfelületet biztosítani.
Akárcsak a pokol egyes szintjeinek megvalósítása, a színészi játék sem kiemelkedő. A „tinihorror” filmek készítői az USA-ban már régen rájöttek, hogy a többségében névtelen fiatal színészek játékáról egyrészt az ijesztgetéssel, másrészt a kihívó öltözékekkel lehet elterelni a figyelmet, azonban egy hongkongi kommersz közönségfilmben mindez teljességgel elképzelhetetlen. Vagy durva category III készül, vagy visszafogott mainstream, a kettő között nincs átmenet, így a Naraka 19 is az utóbbiak közé keveredett.
A főszereplő lánykák csinosak, ám semmi extrát nem nyújtanak, így aztán hiába próbálta az EEG beprotezsálni a Twins lányok mellé az aktuális felfedezettet, Vincy Chan-t, valószínűleg a film megtekintése után néhány órával már nem sokan tudnák felidézni, hogy vajon melyik karaktert is játszotta. Ennél sokkal komolyabb probléma, hogy a húzónévnek szánt Gillian Chung sem igazán tudott felnőni a feladathoz, érezhetően „muszájból” játsza a szerepet, amivel egyáltalán nem volt képes azonosulni. Eye candy karakternek elmegy, de neki kéne a hátán cipelnie az egész sztorit... Sajnos Charlene Choi csak egy cameo szerep erejéig jelenik meg, a két viszonylag nagyobb szerepet kapott úriember pedig (Patrick Tam és Shaun Tam) kevés időt kap ahhoz, hogy legalább ők meg tudják menteni a filmet.
Összességében tehát egy a közepesnél kicsit gyengébb, egyáltalán nem félelmetes és egy kicsit unalmas filmet kap a néző, amit elsősorban csak a Twins rajongók számára tudnék ajánlani. A nem Twins fanatikus horror, kaland vagy fantasy film rajongók számára azonban minden értelemben csak csalódást fog okozni.
iMDB
Mint már megszokhattuk, új Twins album mellé új Twins film is dukál, hiszen legutóbb a Twins Mission idején jelent meg a lányok best of albuma, míg a Naraka 19 bemutatásával szinte egyidőben a legújabb kiadványuk, a Twins Party. Ha abból indulunk ki, hogy a Twins Mission-nél szinte csak jobbat lehetett összehozni, nem is kell csalódnunk az új filmben, ám mindez még nem jelenti azt, hogy túl sokat kellene elvárni tőle.
Szerencsére változott a műfaj, hiszen gagyi akcióvígjáték helyett ezúttal egy thrillert kap a néző, amit Cai Jun bestselleréből forgattak, a rendezője pedig a néhány évvel ezelőtt a Floating Landscape című munkájával számos elismerésben részesült Carol Lai.
A történet középpontjában Rain, egy fiatal lány áll, aki azt veszi észre, hogy szobatársnői gyakorlatilag mást sem csinálnak, mint egy mobiltelefonos játékkal játszanak és gyakorlatilag beleőrülnek. Aztán ő is kap invitációt, hogy vegyen részt a játékban...
Ha nagyon kitágítjuk a műfajok határait, akkor ez a film is belefér a „tinihorror” kategóriába, ám jóval többet próbál nyújtani, mint például a rosszemlékű The Haunted School. Persze amíg az az iskolás film teljes egészében az ijesztgetésre próbált építeni, itt erről szó sincsen, a film tulajdonképpen egyáltalán nem félelmetes, inkább a rejtélye és misztikuma az, amivel igyekeznek felkelteni a néző érdeklődését. Érdekes módon pedig pont ez az, ami miatt leginkább megbukik a történet. A cím arra utal, hogy a kínai felfogás szerint a pokolnak 18 szintje van és ennek a játéknak a segítségével próbálják megfejteni, hogy létezik-e 19. szint is. Azonban a sok-sok számítógépes grafika segítségével ábrázolt „pokol” egyáltalán nem félelmetes, nemhogy filmként, de még játékként sem, így ránézésre a több mint 10 éve készült Doom című játék anno sokkal nyomasztóbb hangulatot árasztott magából. Az sincs kellőképpen kidolgozva (vagy csak számomra nem volt világos), hogy hogyan kerülnek bele a karakterek a virtuális világba. Ezzel szemben nagyon hamar kiderül, hogy a film egyrészt Twins reklám, másrészt ha már mobiltelefonokról van szó, akkor az egyik legismertebb márkának is ahol lehet, igyekeztek a megfelelő reklámfelületet biztosítani.
Akárcsak a pokol egyes szintjeinek megvalósítása, a színészi játék sem kiemelkedő. A „tinihorror” filmek készítői az USA-ban már régen rájöttek, hogy a többségében névtelen fiatal színészek játékáról egyrészt az ijesztgetéssel, másrészt a kihívó öltözékekkel lehet elterelni a figyelmet, azonban egy hongkongi kommersz közönségfilmben mindez teljességgel elképzelhetetlen. Vagy durva category III készül, vagy visszafogott mainstream, a kettő között nincs átmenet, így a Naraka 19 is az utóbbiak közé keveredett.
A főszereplő lánykák csinosak, ám semmi extrát nem nyújtanak, így aztán hiába próbálta az EEG beprotezsálni a Twins lányok mellé az aktuális felfedezettet, Vincy Chan-t, valószínűleg a film megtekintése után néhány órával már nem sokan tudnák felidézni, hogy vajon melyik karaktert is játszotta. Ennél sokkal komolyabb probléma, hogy a húzónévnek szánt Gillian Chung sem igazán tudott felnőni a feladathoz, érezhetően „muszájból” játsza a szerepet, amivel egyáltalán nem volt képes azonosulni. Eye candy karakternek elmegy, de neki kéne a hátán cipelnie az egész sztorit... Sajnos Charlene Choi csak egy cameo szerep erejéig jelenik meg, a két viszonylag nagyobb szerepet kapott úriember pedig (Patrick Tam és Shaun Tam) kevés időt kap ahhoz, hogy legalább ők meg tudják menteni a filmet.
Összességében tehát egy a közepesnél kicsit gyengébb, egyáltalán nem félelmetes és egy kicsit unalmas filmet kap a néző, amit elsősorban csak a Twins rajongók számára tudnék ajánlani. A nem Twins fanatikus horror, kaland vagy fantasy film rajongók számára azonban minden értelemben csak csalódást fog okozni.
További cikkek :
» The Housemaid (Hanyo) (2010)
A kortárs dél-koreai film legambiciózusabb szerzői előszeretettel vegyítik a melodráma különböző alakzatait sajátos visszatérő motívumokkal, és az arányok tökéletesítése során akkor érik el a nemzetközi áttörést, amikor a...
» Amalfi vs Rain Fall (2009)
Miért nem jók a japán thrillerek?
» 20th Century Boys vs Fish Story
Ki ne szeretné a pre-apokaliptikus filmeket?
» The Birth of Japan (Nippon tanjou) (1959)
Mitológia, fantasy, Mifune és a berúgott sárkány.
» The Storm Warriors (Fung wan II) (2009)
Vajon ilyenek lesznek a jövő wuxia filmjei? Reméljük, nem!
YEZy nevű szerzőnk 2006. január 20., péntek óta tag.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com






