Ma 2012. május 24., csütörtök, Eszter és Eliza napja van.
A True Mob Story (Lung joi kong woo) (1998)
( 1 szavazat )
| Ismertetők - Hongkong |
A True Mob Story (Lung joi kong woo) (1998)
A címből is következően feltehetően a valóságban is megtörtént események ihlették a történetet, amikből a szokás szerint mindenesként ténykedő Wong készített forgatókönyvet, majd producerként saját magát ültette a rendezői székbe. A történet egy nem túlságosan kiemelkedő bűnöző körül bonyolódik, akinek sokáig minden vágya volt, hogy a triádok berkein belül legyen belőle „valaki”, ami egy főnökmentési akciónak köszönhetően sikerül is, de a férfi számára nagy áldozattal jár. A későbbiek során pedig a társai, akiket ő barátként kezel, lelketlenül kihasználják, úgy tekintenek rá, mint egy kutyára és amikor segítségre szorul, különféle indokokkal elzárkóznak a dologtól. Egyik balhéja után egy fiatal ügyvédnő segítségével próbál meg sanyarú sorsától (és a börtöntől) megszabadulni, ám a múltja folyamatosan kísérti.
Ugyan a filmbe belekerült jópár, a gengszteres drámákban már-már klisének számító rész is, mindenképpen le kell szögezni, hogy Wong Jing filmjeihez képest egy meglepően jól kidolgozott drámát kap a néző. Természetesen nem maradhattak ki belőle az olyan „nézőfogó” jelenetek, mint a véres bunyók és vallatások, illetőleg az aranyos kisgyerek sem, akinek karakterén keresztül egyrészt Wong igyekszik emberibbé tenni főhősét, másrészt azt próbálja érzékeltetni, hogy az ilyen emberekből milyen apa válhat. Csodákat persze nem szabad várni, az egész forgatókönyv kissé szájbarágós, a meglehetősen bő lére eresztett történetnek köszönhetően (majdnem két óra a film hossza) pedig van néhány üresjárat is, a szereplők közötti kapcsolat ábrázolása pedig finoman szólva is elnagyolt.
A filmet a középszertől a nívós színészi gárda menti meg, akik szinte kivétel nélkül nagyszerű játékot produkálnak. A főszereplő gengsztert, akinek legnagyobb erénye (egyben hiányossága) az őszintesége, Andy Lau játsza, akinek ugyan nem ez a legjobb alakítása, de jól hozza azt a kettősséget, ami ehhez a figurához szükséges. Az ügyvédnőt alakító Gigi Leung szintén jól játszik, nem is beszélve a sajnos csak relatíve kis szerepet kapó Alex Fong-ról, rajtuk kívül pedig a csinos category III színésznők (Suki Kwan, Angie Cheung) mellett egy-egy kis szerepben olyan nevek is feltűnnek, mint Sam Lee, vagy éppen Wang Tian-lin.
Összességében azonban a film a remek színészi játék ellenére sem több egy tipikus gengszteres filmnél, ráadásul a Wong filmjeire jellemző kidolgozatlanság is érződik rajta. Mindettől függetlenül nézhető, van néhány jól eltalált rész benne és a vége sem hétköznapi.
iMDB
A 90-es évek közepén, az „aranykor” elmúltával a hongkongi filmnek a triádok világának „romantikus” bemutatása adott új lökést. Számtalan, hasonló témát feldolgozó film készült ekkoriban Andrew Lau Young & Dangerous sorozatától kezdve Johnnie To korai gengszterdrámáiig (pl. A Hero Never Dies) és természetesen ebből a „divatból” Wong Jing sem akart kimaradni, aki egy tőle szokatlanul komoly hangvételű drámával jelentkezett.
A címből is következően feltehetően a valóságban is megtörtént események ihlették a történetet, amikből a szokás szerint mindenesként ténykedő Wong készített forgatókönyvet, majd producerként saját magát ültette a rendezői székbe. A történet egy nem túlságosan kiemelkedő bűnöző körül bonyolódik, akinek sokáig minden vágya volt, hogy a triádok berkein belül legyen belőle „valaki”, ami egy főnökmentési akciónak köszönhetően sikerül is, de a férfi számára nagy áldozattal jár. A későbbiek során pedig a társai, akiket ő barátként kezel, lelketlenül kihasználják, úgy tekintenek rá, mint egy kutyára és amikor segítségre szorul, különféle indokokkal elzárkóznak a dologtól. Egyik balhéja után egy fiatal ügyvédnő segítségével próbál meg sanyarú sorsától (és a börtöntől) megszabadulni, ám a múltja folyamatosan kísérti.
Ugyan a filmbe belekerült jópár, a gengszteres drámákban már-már klisének számító rész is, mindenképpen le kell szögezni, hogy Wong Jing filmjeihez képest egy meglepően jól kidolgozott drámát kap a néző. Természetesen nem maradhattak ki belőle az olyan „nézőfogó” jelenetek, mint a véres bunyók és vallatások, illetőleg az aranyos kisgyerek sem, akinek karakterén keresztül egyrészt Wong igyekszik emberibbé tenni főhősét, másrészt azt próbálja érzékeltetni, hogy az ilyen emberekből milyen apa válhat. Csodákat persze nem szabad várni, az egész forgatókönyv kissé szájbarágós, a meglehetősen bő lére eresztett történetnek köszönhetően (majdnem két óra a film hossza) pedig van néhány üresjárat is, a szereplők közötti kapcsolat ábrázolása pedig finoman szólva is elnagyolt.
A filmet a középszertől a nívós színészi gárda menti meg, akik szinte kivétel nélkül nagyszerű játékot produkálnak. A főszereplő gengsztert, akinek legnagyobb erénye (egyben hiányossága) az őszintesége, Andy Lau játsza, akinek ugyan nem ez a legjobb alakítása, de jól hozza azt a kettősséget, ami ehhez a figurához szükséges. Az ügyvédnőt alakító Gigi Leung szintén jól játszik, nem is beszélve a sajnos csak relatíve kis szerepet kapó Alex Fong-ról, rajtuk kívül pedig a csinos category III színésznők (Suki Kwan, Angie Cheung) mellett egy-egy kis szerepben olyan nevek is feltűnnek, mint Sam Lee, vagy éppen Wang Tian-lin.
Összességében azonban a film a remek színészi játék ellenére sem több egy tipikus gengszteres filmnél, ráadásul a Wong filmjeire jellemző kidolgozatlanság is érződik rajta. Mindettől függetlenül nézhető, van néhány jól eltalált rész benne és a vége sem hétköznapi.
További cikkek :
» The Housemaid (Hanyo) (2010)
A kortárs dél-koreai film legambiciózusabb szerzői előszeretettel vegyítik a melodráma különböző alakzatait sajátos visszatérő motívumokkal, és az arányok tökéletesítése során akkor érik el a nemzetközi áttörést, amikor a...
» The Gate of Hell (Jigokumon) (1953)
Nem könnyű egy híres, de mára gyakorlatilag alig ismert moziról írni, mint amilyen ez a film. Sokat változott a közönség ízlése, ami egykoron sikeresnek bizonyult, tartani lehet tőle, hogy mára teljesen érdektelenné lett.
» The Lowly Ronin (Suronin Makari Toru) (1981)
Mindennek van kezdete. A munkának, a feliratkészítésnek, a mérkőzéseknek, az időnek, sőt még a TV sorozatoknak is. Nem kivétel hát a Lowly Ronin mini-sorozat sem.
» Instant Numa, Ultra Miracle Love Story, Oto-Na-Ri
Aso Kumiko arcai
» The Invincible Fist (Tie shou wu qing) (1969)
Fölöttébb jó év volt az 1968-as a Shaw Brothers stúdió számára, de az 1969-est sem érhette panasz.
YEZy nevű szerzőnk 2006. január 20., péntek óta tag.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com






