Devil Face Angel Heart (Bin lim mai ching) (2002)
A sztori egy testvérpár körül bonyolódik, akik az anyaországból érkeztek Hongkongba, hogy bérgyilkosként keressenek némi pénzt, amiből majd odahaza eléldegélhetnek életük végéig. Az idősebbik testvér dagadt és kicsit lomha, a fiatalabbik pedig deformált fejjel született, de mindez nem gátolja meg őket abban, hogy rettenthetetlen gyilkosok legyenek. A főnökük azonban el akarja tenni őket láb alól, amit egy tajvani leszámolás keretein belül tervez. Természetesen a dolgok nem a tervek szerint alakulnak, a deformált fejű testvér pedig eltűnik. Egy év múlva egy ismeretlen múltú fiatal szegődik a főnök helyét átvevő egykori barátnő szolgálatába...
Az első és leginkább szembeötlő dolog, amit mindenképpen meg kell jegyezni a filmmel kapcsolatban, az a döglassú tempója. Úgy is írhatnám, hogy én még ilyen lassú hongkongi filmet nem láttam, amit csak tetéz az, hogy ez elvileg egy pörgős akciófilm. Az összes akciójelenetet lassítva mutatják be, hosszasan, több kameraállásból is bemutatva, ahogyan a golyók becsapódnak az éppen áldozatul eső emberbe. De mindez még nem elég, sok jelenetet vissza-vissza játszanak, attól függően, hogy valamelyik szereplő éppen visszaemlékezik rájuk. Persze ennek a lassúságnak nyomós oka van, ami teljesen nyilvánvaló is. A még akciófilmes mércével is rövidke, vékonyka, kiszámítható és egyszerű sztori, ha normális tempóval peregne a film, simán beleférne harminc percbe. Rövidfilmként talán még emészthető is lenne az egész, a belassításokkal azonban már majdnem „normális” filmhosszt sikerült összehozni, hiszen a vánszorgó tempónak köszönhetően mindezt mintegy 50 percre sikerült feltornázni a feladatuk magaslatán álló filmeseknek. Igen ám, de a film több, mint 80 perc hosszú. A maradék harminc perc a szexjeleneteknek jutott, hogy ezzel is növeljék a férfi nézők kedvét, hogy megnézzék a filmet. Csakhogy a film nem kapott category III besorolást, ebből következően mindenki leszűrheti, hogy semmi különöset nem fog látni, eltekintve attól, hogy esetleg a belassított szexjelenetek annak minősülhetnek. Az egész úgy, ahogy van dögunalmas, ahelyett, hogy némileg izgalmasabbá tenné a filmet, csak még inkább álmossá teszi a nézőt.
A dramaturgiai kivitelezés tehát pocsék, a kinematográfiáról és a forgatókönyvről nem is beszélve. Az még hagyján, hogy a képminőség csapnivaló és a kamerabeállítások a 15 évvel korábbi filmeket idézik, a forgatókönyvíró még ahhoz is vette a bátorságot, hogy „heroic bloodshed”-et készítsen. Igen, lehet örülni, a filmben ugyanúgy téma a barátság, az árulás, a bosszú és a leszámolás, mint a nagy klasszikusokban, de a karakterek kidolgozottsága és a motivációik érzékeltetése finoman szólva is rengeteg kívánni valót hagy maga után. Szegény Billy Chung, Wong Jing-től tanulta a drámai fogásokat...
A kontrasztot csak növeli, hogy elég korrekt színészi gárdát sikerült toborozni a főbb szerepekre, ám hiába a tehetség, ha a gyakorlatilag amatőr képességű rendező nem tudja kihasználni. Így aztán hiába van (legalábbis a történet elején) a szokottnál jóval inkább előtérbe tolva Lam Suet játéka (ő alakítja az idősebbik testvért), valamint hiába tették meg a két főszerepre Daniel Wu-t és Stephen Fung-ot, a tudásuk bemutatására nincs lehetőségük. Pedig ha csak annyit megtesz a rendező, hogy összeereszti őket egy kungfu párbajra (amit nem lassít be), már lenne miért megnézni a filmet. A rendező azonban inkább a női főszereplőt alakító Gigi Lai alakjának bemutatására koncentrált (némiképp érthető módon, de jócskán túlzásba vitte), illetve néhány rövid kínzási jelenettel próbálta sokkolni a nézőt.
Nem túlzás kijelenteni, ez a film szörnyű rossz. Az alapötlettel nem is volna baj, ám talán lehetett volna kicsit bonyolítani még a sztorit és az idegölő, borzasztó unalmas belassítások, valamint a gagyi szexjelenetek helyett pörgős akciókat kellett volna beletenni, akkor már beleférne a „fogyasztható” kategóriába. Kerülje el mindenki messzire, leszámítva azokat, akik 10 percen belül el szeretnének aludni.
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.