A történet tehát immáron teljes egészében a szupererővel megáldott Saint of Gamblers karakterre fókuszál, akin, miután Blackie Tat-től megtudja nagyszülei történetét, megpróbál bosszút állni az ördögien gonosz Tai-kun és bandája, ám a dolog balul üt ki, aminek következtében mindannyian visszakerülnek az időben az 1930-as évekbeli Shanghaiba, ahol (micsoda véletlen) a frissensült kaszióntulajdonost, Ding Lik-et igyekszik kifosztani a titokzatos nevű French God of Gamblers. Ahogy az már lenni szokott, rengeteg bonyodalom közepette a jövőből visszaérkezett emberek külön oldalakra kerülnek és ugyanott folytatják az „elkeseredett” harcot egymással, mint ahol az előző részben abbahagyták.


A God of Gamblers II-ben már bevált receptet nem különösebben változatták meg, mindössze annyi történt (Andy Lau kihagyásán kívül), hogy a játékidő jócskán meghosszabbodott. Ez egyrészt hasznára vált a filmnek, mert még a korábbiaknál is több geget lehetett így belezsúfolni, ám egyúttal ártott is, mivel helyenként leül a tempó és azért 116 percben még Stephen Chow tevékenysége is fárasztó bír lenni. Persze azért zseniális jelenetek így is akadnak a filmben, kezdve a korábbiaknál is elvetemültebb illúziókkal (köztük több is 1-1 ismert filmet figuráz ki), a még debilebb kaszinós jeleneteken át az egészen zseniális Mambo Italiano paródiáig, aminek a szövege arról szól, hogy a Guangdong, vagy a Shanghai húsos zsemle-e a jobb és ami egyúttal Michael Jackson-t és a Mc-kel kezdődő nevű gyorséttermet is kifigurázza, vagy éppen a telefonon keresztül adagolt kungfu segítségekig (további zseniális húzás, hogy ehhez Wong Jing-et használják fel kísérleti alanyként), stb.


A színészek mindegyike remekel a szerepében, főleg a már összeszokott komikus páros, azaz Stephen Chow és az ezúttal kettős szerepet játszó Ng Man Tat (nemcsak Sing nagybátyját, hanem a nagyapát is formálta meg). Az új szereplők közül a zseniális komika, Sandra Ng Kwan-yue, Sing leendő nagymamája remekel elsősorban, a leendő nagyapával előadott jeleneteik nagyon ötletesek és viccesek. Nagyon nagy poén Shun Lau és különösen Wong Jing cameo-ja, az ördögi Tai-kun karakterét is nagyszerűen hozza John Ching. Aki talán kicsit csalódást kelt, az a túlzottan is idealizáltra vett Ding Lik karakter, az újdonsült kaszinótulajdonos, valamint Gong Li kettős szerepe abból a szempontból, hogy keveset látható és mindkét szerepe kicsit sablonos. Wong-nak ő is csak a külseje miatt kellett.


A jócskán megnövekedett játékidővel és a néha egy rövid időre leülő sztorival együtt is ez egy remekbeszabott vígjáték, amin a második részhez hasonlóan ismét világosan kivehető mind Wong Jing, mind Stephen Chow keze nyoma. A HK vígjátékok rajongói számára mindenképpen ajánlott darab, de szerintem senki sem fog csalódni benne, aki csak két vidám órát szeretne eltölteni. Aki pedig irtózik a kínai humortól, csak tekintse meg belőle a Mambo Italiano paródiát, az egyszerűen kihagyhatatlan és lehet, még a véleménye is megváltozik.