Akárcsak a fentebb említett két korábbi Donnie Yen munka, ez is tipikusan az a film, amiben a történet teljességgel lényegtelen, annyi csak a célja, hogy lehetőleg minél több bunyóra adjanak lehetőséget a fordulatok. Ennek megfelelően épp elég is róla annyit leírni, hogy a főszereplő egy rendőr, aki néha nem teljesen képes kontrollálni magát és kissé durva módszerekkel bánik el a bűnözőkkel, ám megbánást nem mutat. Egy beépített rendőr segítségével felgöngyölített, három vietnami testvér által vezetett „banda” elfogásakor azonban embereire akad, mind a harcművészeti képességek, mind a durvaság terén.


A sztorit lehetne tehát „lehúzni”, hogy tele van klisékkel, eleinte kicsit lassan csordogál, néhány túlzottan is naiv elem került bele (pl. a rendőrök minden gyanú nélkül elfogadnak egy ismeretlen ajándékcsomagot), azonban mivel feltételezhetően mindenki akciófilmhez megfelelő elvárásokkal ül le megnézni a filmet, ezért ezeken senki sem fog kiakadni, úgyis huszadrangú fontossággal bírnak csak. A lényeget úgyis a bunyók jelentik, minden más csak töltelékként van jelen. Donnie Yen akciójelenetekről vallott filozófiájához méltóan, ezúttal is igyekezett úgy leforgatni a verekedős részeket, hogy azok a HK akciókban megszokottaknál jóval valósághűbbek legyenek. Nem csak arra ügyelt a koreográfiák kivitelezésénél, hogy látványosan fényképezhető ütéseket és rúgásokat lásson a néző, hanem arra is, hogy az adott jelenet úgy épüljön fel, ahogyan az a valóságban is zajlana két jóképességű harcos között. Így aztán elhagyták a huzaltechnikát (leszámítva 1-2 apróbb, nem a bunyóhoz tartozó részt) és a számítógépes trükköket, csak a vágásokkal trükköztek. Természetesen akárcsak az igazi kungfu klasszikusokban, a legjobb pillanatokat több nézőpontból, belassítva is bemutatják, tovább növelve a látványosságot. Még annyit az akciójelenetekről, hogy mind a főgonoszt alakító Collin Chou, mind Donnie úgy nyilatkozott a film végi közös bunyójukról, hogy eddigi karrierjük legnehezebb munkája volt, ez azt hiszem, mindent elmond a jelenetek kidolgozottságáról.


A verekedős jelenetek mellett az ötletesen leforgatott üldözéses részek is jók lettek (a magas fűben bújkálás ugyan régi filmes klisé, de ezúttal is működik), az autós üldözést az öregasszony kínjaival tették oldottabbá, továbbá feltétlenül említésre érdemes annak bemutatása is, ahogyan a főszereplő rendőr „bekattanását” mutatják be. A brutalitást ugyanis csak éreztetik, nem láttatják, helyette inkább egy érdekes jelenettel festik le a látványt, ahogy a főhős a csupa vér kezét mossa éppen.


Érdekes a színészek kiválogatásának kettőssége is. A beépített zsarus mellékszál drámaibbá tételéhez egy ismert és már sokszor bizonyított színészt, Louis Koo-t nyerték meg. Ugyan sok újat nem látunk az általa megformált karakter jellemében, ám a célnak megfelel, véleményem szerint jóval hitelesebb figura, mint Nick Cheung volt az On the Edge-ben. A barátnőjét Fan Bing Bing játszotta, nem volt nehéz dolga, volt már ennél jóval nagyobb és komolyabb szerepe is. A fő szálat jelentő üldözősdihez már inkább a harcművészeti képességekben erős színészeket kerestek Donnie mellé. Donnie Yen a szokásos fapofával együtt is ezen a téren vitán felül remek, Collin Chou pedig méltó partnere a bunyókban.


A film tehát láthatóan nem akar többnek látszani, mint aminek készült. Egy igazi, modern akciófilm, aminek készítői arra törekedtek, hogy a korábbiaknál látványosabb bunyókkal zsúfolják tele. Igazán összehasonlítani csak a korábbi Donnie Yen / Wilson Yip munkákkal érdemes, azaz az S.P.L.-lel és a Dragon Tiger Gate-tel, véleményem szerint mindkettőt felülmúlja, úgyhogy aki azokban is szerette a látványos bunyókat, az ezt a filmet se mulassza el megnézni. Aki pedig nem a bunyókat, hanem a jól eltalált sztorit értékeli, az ezt a filmet nagy ívben kerülje el minél messzebb.