A 28 éves tajvani pop idolnak, Jay Chou-nak sikerült alaposan meglepnie mindenkit. Még csak két éve, hogy szerepet kapott az Initial D című drift-moziban, 2006-ban már olyan nagy nevekkel dolgozott együtt, mint Zhang Yimou és Chow Yun-fat a Curse of the Golden Flower-ben, idén pedig elkészítette saját filmjét, melynek egyszerre rendezője, forgatókönyvírója, zeneszerzője és természetesen főszereplője is az önjelölt művész.

Hogy mi is indokolta ezt a nagy váltást a zenebizniszből a filmiparba? Természetesen a management. Jay persze kicsit másképp indokolta mindezt. Nyilatkozatai szerint a videoklip-forgatásokon kapott kedvet a rendezéshez, és egyébként sem tetszett neki színészként, hogy folyton dirigálnak neki, és olyan dolgokat kell csinálnia, amihez nincs kedve. S mint ahogy zenészként is polihisztor beállítottságáról volt híres, hiszen volt ő már zongorista, gitáros, énekes és rapper, most sem kímélte magát, s mindent magár vállalt, ami csak belefért. Hogy mi lett a végeredmény, arról kicsit később, előbb nézzük, miről is beszélünk valójában.

A Secret egy romantikus dráma, néhány fantasztikus elemmel fűszerezve. A helyszín egy művészeti középiskola, ahova utolsó évesként csöppen be Jay (a film mindenese nem bonyolította túl a helyzetet, nemes egyszerűséggel magáról nevezte el a főszereplőt). Már az első órán találkozik egy lánnyal, s pillanatok alatt egyértelművé válik a kölcsönös szimpátia. A romantikus egymásra találást, mint ahogy az ilyenkor lenni szokott, számos váratlan tényező akadályozza, melyek ezúttal leküzdhetetlennek tűnnek. Többet sajnos nem árulhatok el, mert lelőnék vele néhány meglepetést, melyekre egyébként épül a film.

Valljuk be őszintén, egy ilyen fiatal, a filmes szakmával épphogycsak ismerkedő sráctól, és egy ilyen történettől nem sok jót várhatnánk. Ennek megfelelően a film igen csak butuska, telis-tele klisékkel, és akkora hibákkal, hogy lehetetlen nem észrevenni őket – de valahogy mégis működik. Valójában kevés az a momentum, amibe ne lehetne belekötni, kezdve a teljesen valószerűtlen művészeti képzéstől (ami egy laikusnak nem feltűnő, de egy szakmabelinek égnek áll tőle a haja, aztán meg kihullik), a még inkább nyilvánvaló dramaturgiai lukakig, s akkor még nem is szóltunk arról a „csavarról”, melyet Jay a film végén eszközöl, s gyakorlatilag egyértelmű lopás néhány, az utóbbi években igen népszerűvé vált romantikus filmből. A kritikák többsége azonban elnéző, ami nem csak a meglepetés erejével magyarázható. A film kellemes atmoszférája hamar elragadja a nézőt, a szép fényképezés, és néhány jól sikerült CG szintén sokat dob az egészen. (Azért csendesen megjegyzem, ha Jay csóró elsőfilmes lenne, és nem kapott volna ennyi pénzt, 100%-os bukásra lett volna ítélve ezzel a produktummal.) A főszereplő lány (Guey Lun-mei) nagyon jól alakít, Jayre sem lehet panasz valójában (gyakorlatilag saját magát adja), és ott van mellettük az örök jolly joker, Anthony Wong, aki nélkül úgy látszik, már nem forgatnak filmet Hongkongban.

Mindenesetre azt ajánlanám, hogy a vájtfülű filmőrültek messze kerüljék el, főleg, ha a 30-50 közötti szívrohamos kríziszónában vannak, aki viszont többet ad a romantikára, mint a rideg logikára és ésszerűségre, az bizton jól fog szórakozni.