belépés∆

Handsome Siblings (Jueh doi shuen giu) (1992)

Handsome Siblings (Jueh doi shuen giu) (1992)

Handsome Siblings (Jueh doi shuen giu) (1992)

iMDB

A 80-as és a 90-es évek fordulóján „zajló” sokadik wuxia láz természetes velejárói voltak a műfajt parodizáló filmek is. Ebben természetesen elsősorban Wong Jing jeleskedett a Flying Dagger-rel, azonban Eric Tsang, aki a jó 10 évvel korábban készült Aces Go Places rendezőjeként már bizonyította, hogy remek vígjátékokat tud készíteni, Handsome Siblings címet viselő munkája olyan minőséget képvisel, amit maga Wong Jing is megirigyelt, de erről majd később.

Handsome Siblings (Jueh doi shuen giu) (1992)

A történet látszólag egy „szokványos” wuxia, amit rengeteg humoros ötlettel változtattak paródiává. A sztori két medál körül bonyolódik, amiknek tulajdonosa 18 éven át lehet a környék igazságosztója, ráadásul legyőzhetetlen kungfu technikák elsajátítása is jár a „hivatás” mellé. Az aktuális „uralkodó” egy hölgy, aki „uralma” elején végzetes összetűzésbe keveredik volt férjével és elhatározza, hogy az általa felnevelt gyermek lesz az utódja, míg közös gyermekükről el is feledkezik. A közös gyermek így a környék rosszhírű, Tíz Bűnözőként emlegetett társasághoz kerül, akik a csak vegetáló férjet is gondozzák és ők is azt tervezik, hogy az ifjúból uralkodó legyen. Eltelik a 18 év, közeledik az új rendezvény, aminek keretén belül eldöntik, ki lesz a következő uralkodó, ám nem várt bonyodalmak adódnak a főhősök előtt.

Handsome Siblings (Jueh doi shuen giu) (1992)

Mint a korabeli wuxiák általában, az akciójelenetek terén ez a film is remekül vizsgázik. Gyönyörűen fényképezett, látványos jelenetek, „elképesztő” kungfu technikák (a nevük már-már a röhejes kategóriába tartozik), továbbá a furcsa fizimiskájú hősök sem maradhatnak el. Ami kicsit meglepő, az a film humora, ami jócskán felülmúlja Wong Jing altesti poénjait, ám azokhoz hasonlóan harsány. Természetesen ebből a filmből sem maradhattak ki a műfaj fő jellegzetességei, úgymint az elmaradhatatlan szerelmi szál és a drámai elemeket tartalmazó végkifejlet.

Handsome Siblings (Jueh doi shuen giu) (1992)

Hogy a paródia jelleg miatt került-e bele, vagy sem, ezt nem tudom, de a hasonló filmek egyik állandó kliséje, hogy ha egy nő férfi ruhát ölt, mindenki férfinak nézi, szintén szerves részét képezi a történetnek, míg a színészek kiválogatásának furcsaságát tükrözi az, hogy a leköszönés álló uralkodónő lányát a valóságban nála 13 évvel idősebb színésznő alakítja. Ezen dolgok apróságok, de érdekességként szemet szúrhatnak.

Handsome Siblings (Jueh doi shuen giu) (1992)

A színészek kiválogatásánál az „all star cast” lehetett a vezényszó a producer részéről, hiszen valamennyi fontosabb szerepet nagy nevek alakítják. A kisebb szerepekben is olyan színészek láthatóak, mint az aktuális uralkodót alakító Man Cheung, az uralkodói címet kiosztó két úriember egyikének szerepében Richard Ng, a szintén az uralkodói szerepre pályázó Jade Kong-ot pedig Francis Ng játszotta, míg az egyik legfontosabb komikus szerepet Ng Man Tat kapta. A két főhős megformálása sem akárkik nevéhez fűződik, a férfi főszereplőt, a röhejes műkezekkel gyakran szórakozó Small Fry-t Andy Lau, míg Hua Mochue-t a wuxia filmek királynője, Brigitte Lin játszotta. Kár, hogy relatíve keveset látható, egy ennél is erőteljesebb szerepben sokat javíthatott volna az amúgy nem rossz film színvonalán. Azért egy jelölést így is kapott érte a HKFA-n a legjobb színésznő kategóriában, akárcsak Francis Ng a legjobb mellékszereplők között.

Handsome Siblings (Jueh doi shuen giu) (1992)

Eric Tsang láthatóan arra törekedett, hogy a paródia jelleg mellett egy vállalható wuxiát forgasson. A helyenként fárasztó humort leszámítva ez sikerült is neki, a sztori ugyan nem egy nagy szám, ám a látvány és a sok sztár miatt a műfaj rajongóinak mindenképpen ajánlható. A film sikerét pedig a paródiák elsőszámú felelőse, Wong Jing is megirigyelte, aki 2004-ben tévésorozatot is készített belőle jópár fiatal sztár felvonultatásával.

Hozzászólások   

#2 YEZy 2007-09-30 14:48
Brigitte Lin sok filmjében játszott el ilyesmit a New Dragon Inn-től kezdve az Ashes of Time-ig. :-)
#1 Ramiz 2007-09-30 14:33
Ezt a "nő férfi ruhában mindenki szerint férfi" dolgot én is bírom... néha kicsit idegesítő, de meg lehet szokni és igazából vicces. :-)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Meatball Machine (2005)

Meatball Machine (2005)

 Aki se nem utálja, se nem szereti a Tetsuo-t, Shinya Tsukamoto kultikussá vált filmjét, az valószínűleg nem látta.Aki utálja, az próbál ösztönösen valami másra gondolni,  amikor virslit eszik, szeretkezik, egy mitesszert nyomkod az arcán...

CJ7 (2008)

CJ7 (2008)

 Nem is bonyolítanám túl a bevezetőt: négy év várakozás után végre megjelent az új Stephen Chow film, a CJ7!

Neighbour No. 13 (Rinjin 13-gô) (2005)

Neighbour No. 13 (Rinjin 13-gô) (2005)

Japánban népszerű témája van ennek a 2005-ös thrillernek, ami sajnos egy nagyon is létező dologról szól: a gyerekek közti, egy-egy társuk felé irányuló üldözésről és erőszakoskodásról ("bullying"). Felbukkan ez a téma például az {ln:Ichi the...

Bayside Shakedown (Odoru Daisousasen) (1998)

Bayside Shakedown (Odoru Daisousasen) (1998)

Mint a világon szinte mindenhol, úgy Japánban is óriási sikerrel szoktak a mozikban és a tévécsatornákon futni a különféle kommersz nyomozós történetek. Azonban amíg például Hongkongban elsősorban a véresen komolyra hangolt zsarus thrillerek szoktak a...