Ma 2012. május 24., csütörtök, Eszter és Eliza napja van.
Wonder Women (Nui yan boon sik) (2007)
| Ismertetők - Hongkong |
Wonder Women (Nui yan boon sik) (2007)
A történet két hölgy életén keresztül mutatja be Hongkong elmúlt 10 évét, természetesen jókora propagandával „felturbózva”. A két hölgy közül az idősebbik Joy, aki az átadás évében, 1997-ben szépreményű karrier előtt állt munkahelyén, szerető férjével (aki szintén ennél a cégnél dolgozott) és gyermekével együtt. A fiatalabbik lány, Tung is ennek a cégnek az alkalmazottja, egyben Joy segítője és barátnője. Mindannyian pozitívan állnak hozzá az átadáshoz, ám a Kínához való visszacsatolást követő időszak rengeteg nehézséget okoz a számukra. Családi tragédiák, zavarosban halászó csalók és szélhámosok, baráti kapcsolatokat üzleti sikerre váltással kísérletező ismerősök, valamint az átadást követő recesszió és a SARS járvány is begyűrűzik az életükbe.
Ugyan a film poszterére nézve egy tipikus romantikus komédiára számíthat a néző, ez valójában egyáltalán nem így van. Barbara Wong igyekezett a japán drámák kisemebereinek történetéhez hasonló filmet készíteni, azonban a bántóan előtérbe tolt propaganda miatt ez a próbálkozása eleve kudarcra volt ítélve. Joy figurája egyfajta állatorvosi lóként fogható fel, hiszen minden olyan tragédia megtörténik vele, ami csak egy hongkongi nővel megtörténhetett az elmúlt 10 évben. Elvesztett férj, csábítással próbálkozó felettes, munkahelyi problémák és további tragédiák sorozata. Tung figurája a kor fiatal nőinek problémáit igyekezett bemutatni a szélhámos férfiaktól kezdve a hamis ruházatokban pompázásokon keresztül egészen a munkavállalás nehézségéiig. Persze mindez még nem is volna olyan nagy probléma, ha nem lenne az egész zavaróan szentimentális köntösbe csomagolva és nem lenne az egész mögött ott a nyilvánvaló propaganda („ha a hongkongi nők összefognak, akkor minden nehézségen túl tudják verekedni magukat”). Ennek sulykolása miatt az egész film hitelessége megkérdőjeleződik, ráadásul nagyon szájbarágósan vannak előadva a tanulságok, továbbá kínos precizitással igyekeztek felvázolni a lányok előtt álló fényes jövőt. A film zárójelenetében látható egyik rövid részlet a csúcsa az egésznek, amikor Joy egy fehér fickóval beszélget, aki természetesen perfektül beszéli mind a kantoni, mind a mandarin dialektust és elejt egy mondatot, hogy ma már mindenki tud kínaiul, még egy amerikai is.
Egy ilyen filmben a színészi játékról nem sok értelme van beszélni, hiszen a képességek is alá vannak rendelve az „elvárt” mondanivalónak. Joy szerepében Gigi Leung látható, helyenként zavaróan túljátsza a szerepét, bár ez gyaníthatóan nem a képességeinek hiánya miatt van, hanem, hogy a nézőt „megríkassák” (legnyilvánvalóbb jelenet, amikor nevetve fogad egy tragikus hírt). Tung-ot a fiatal cantopop sztár, Fiona Sit játszotta, de az ő szerepéhez sem kellettek zseniális színészi képességek, így nem volt nehéz dolga. A történet java részében úgyis az volt vele kapcsolatban előtérbe tolva, hogy hogyan öltözködik, abban meg nem sokan tudják felülmúlni a popsztárokat. A férfi szereplők közül a Joy férjét alakító, engem eléggé Charles Bronsonra emlékeztető George Lam nem volt túl hiteles (hamarabb nézném Joy apjának, mint a férjének), a hódító, mandarin nyelvterületről érkezett új főnököt Yuan Nie játszotta, alakítása semmi extra, míg a két további cantopop sztár közül a szélhámos stylist-ot alakító Hacken Lee játszik jobban, az európai szemmel nézve nem túlságosan férfias megjelenésű Hins Cheung ebben a filmben is zavaróan vérszegény.
Összességében tehát a Wonder Women egy kicsit torz képet mutat az elmúlt 10 év hongkongi történelméből. A valóban megtörtént eseményeket sok archív felvétel segítségével igyekeztek közel hozni a nézőhöz, míg a mellé írt történet túlzottan is szentimentális és propagandista. Érdekes ezzel kapcsolatban az iMDB-s kommentelők véleménye, a két amerikai felhasználó a propaganda miatt nagyon lehúzza a filmet (nagyon háklisak erre), míg a hongkongi cikk szerzője szerint egész jó betekintést nyújt a történtekbe. Mint mindig, az igazság ezúttal is valahol félúton van, de a filmet csak azoknak ajánlom megnézésre, akiket érdekel, hogyan építik bele a propagandát a történetbe, másoknak nem ajánlott.
iMDB
Idén nyáron volt a 10 éves évfordulója, hogy Hongkong az angol fennhatóság alól visszakerült Kínához, a kerek évforduló „tiszteletére” pedig egymás után érkeztek a filmes megemlékezések is, hiszen különféle úton-módon ugyan, de elég sok friss hongkongi filmben történtek utalások az eseményre és az azt követő, mára történelemmé vált 10 évre. Barbara Wong filmje azonban egyértelműen erre az eseményre készült, amit az is jelez, hogy szinte napra pontosan az átadás évfordulóján mutatták be.
A történet két hölgy életén keresztül mutatja be Hongkong elmúlt 10 évét, természetesen jókora propagandával „felturbózva”. A két hölgy közül az idősebbik Joy, aki az átadás évében, 1997-ben szépreményű karrier előtt állt munkahelyén, szerető férjével (aki szintén ennél a cégnél dolgozott) és gyermekével együtt. A fiatalabbik lány, Tung is ennek a cégnek az alkalmazottja, egyben Joy segítője és barátnője. Mindannyian pozitívan állnak hozzá az átadáshoz, ám a Kínához való visszacsatolást követő időszak rengeteg nehézséget okoz a számukra. Családi tragédiák, zavarosban halászó csalók és szélhámosok, baráti kapcsolatokat üzleti sikerre váltással kísérletező ismerősök, valamint az átadást követő recesszió és a SARS járvány is begyűrűzik az életükbe.
Ugyan a film poszterére nézve egy tipikus romantikus komédiára számíthat a néző, ez valójában egyáltalán nem így van. Barbara Wong igyekezett a japán drámák kisemebereinek történetéhez hasonló filmet készíteni, azonban a bántóan előtérbe tolt propaganda miatt ez a próbálkozása eleve kudarcra volt ítélve. Joy figurája egyfajta állatorvosi lóként fogható fel, hiszen minden olyan tragédia megtörténik vele, ami csak egy hongkongi nővel megtörténhetett az elmúlt 10 évben. Elvesztett férj, csábítással próbálkozó felettes, munkahelyi problémák és további tragédiák sorozata. Tung figurája a kor fiatal nőinek problémáit igyekezett bemutatni a szélhámos férfiaktól kezdve a hamis ruházatokban pompázásokon keresztül egészen a munkavállalás nehézségéiig. Persze mindez még nem is volna olyan nagy probléma, ha nem lenne az egész zavaróan szentimentális köntösbe csomagolva és nem lenne az egész mögött ott a nyilvánvaló propaganda („ha a hongkongi nők összefognak, akkor minden nehézségen túl tudják verekedni magukat”). Ennek sulykolása miatt az egész film hitelessége megkérdőjeleződik, ráadásul nagyon szájbarágósan vannak előadva a tanulságok, továbbá kínos precizitással igyekeztek felvázolni a lányok előtt álló fényes jövőt. A film zárójelenetében látható egyik rövid részlet a csúcsa az egésznek, amikor Joy egy fehér fickóval beszélget, aki természetesen perfektül beszéli mind a kantoni, mind a mandarin dialektust és elejt egy mondatot, hogy ma már mindenki tud kínaiul, még egy amerikai is.
Egy ilyen filmben a színészi játékról nem sok értelme van beszélni, hiszen a képességek is alá vannak rendelve az „elvárt” mondanivalónak. Joy szerepében Gigi Leung látható, helyenként zavaróan túljátsza a szerepét, bár ez gyaníthatóan nem a képességeinek hiánya miatt van, hanem, hogy a nézőt „megríkassák” (legnyilvánvalóbb jelenet, amikor nevetve fogad egy tragikus hírt). Tung-ot a fiatal cantopop sztár, Fiona Sit játszotta, de az ő szerepéhez sem kellettek zseniális színészi képességek, így nem volt nehéz dolga. A történet java részében úgyis az volt vele kapcsolatban előtérbe tolva, hogy hogyan öltözködik, abban meg nem sokan tudják felülmúlni a popsztárokat. A férfi szereplők közül a Joy férjét alakító, engem eléggé Charles Bronsonra emlékeztető George Lam nem volt túl hiteles (hamarabb nézném Joy apjának, mint a férjének), a hódító, mandarin nyelvterületről érkezett új főnököt Yuan Nie játszotta, alakítása semmi extra, míg a két további cantopop sztár közül a szélhámos stylist-ot alakító Hacken Lee játszik jobban, az európai szemmel nézve nem túlságosan férfias megjelenésű Hins Cheung ebben a filmben is zavaróan vérszegény.
Összességében tehát a Wonder Women egy kicsit torz képet mutat az elmúlt 10 év hongkongi történelméből. A valóban megtörtént eseményeket sok archív felvétel segítségével igyekeztek közel hozni a nézőhöz, míg a mellé írt történet túlzottan is szentimentális és propagandista. Érdekes ezzel kapcsolatban az iMDB-s kommentelők véleménye, a két amerikai felhasználó a propaganda miatt nagyon lehúzza a filmet (nagyon háklisak erre), míg a hongkongi cikk szerzője szerint egész jó betekintést nyújt a történtekbe. Mint mindig, az igazság ezúttal is valahol félúton van, de a filmet csak azoknak ajánlom megnézésre, akiket érdekel, hogyan építik bele a propagandát a történetbe, másoknak nem ajánlott.
További cikkek :
» The Housemaid (Hanyo) (2010)
A kortárs dél-koreai film legambiciózusabb szerzői előszeretettel vegyítik a melodráma különböző alakzatait sajátos visszatérő motívumokkal, és az arányok tökéletesítése során akkor érik el a nemzetközi áttörést, amikor a...
» The Gate of Hell (Jigokumon) (1953)
Nem könnyű egy híres, de mára gyakorlatilag alig ismert moziról írni, mint amilyen ez a film. Sokat változott a közönség ízlése, ami egykoron sikeresnek bizonyult, tartani lehet tőle, hogy mára teljesen érdektelenné lett.
» The Lowly Ronin (Suronin Makari Toru) (1981)
Mindennek van kezdete. A munkának, a feliratkészítésnek, a mérkőzéseknek, az időnek, sőt még a TV sorozatoknak is. Nem kivétel hát a Lowly Ronin mini-sorozat sem.
» Instant Numa, Ultra Miracle Love Story, Oto-Na-Ri
Aso Kumiko arcai
» China über Alles!
Érvek pro és kontra a propagandafilmekről
YEZy nevű szerzőnk 2006. január 20., péntek óta tag.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com






