Ázsiafilm

A történet főszereplője egy fiatal, tehetséges zongorista lány, aki azonban elég nagy önbizalomhiányban szenved és nem igazán tudja eldönteni, hogy mit akar. Ezzel eleinte csak kisebb problémákat okoz az őt meghódítani kívánó férfiúnak, akiről az a hír járja, hogy körülrajongják a hölgyek. Telnek a hónapok és az évek, van, hogy egy fél világ választja el őket egymástól, van, hogy semmi, de csak egy valami állandó kettejük között, hogy a férfi minden évben felköszönti a lányt a születésnapján. De vajon mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy kiteljesedjen a kapcsolatuk?


Igen hamar feltűnik a film megtekintése közben, hogy a tempó nagyon lassú és helyenként kifejezetten vontatott. Maga a történet sem köti le a film teljes hosszában a nézőt, főleg a történet közepe táján kifejezetten unalmasnak találtam, csak a vége felé kezdett beindulni, köszönhetően egy jól eltalált (bár annak, aki már sok ázsiai filmet látott, talán sablonosnak ható) fordulatnak. Kár érte, mert a kidolgozás, a hangulat és a mondanivaló egyértelműen a hétköznapi emberek történetei terén etalonnak számító japán drámákra emlékeztet. Persze az is lehet, hogy csak az én ízlésemhez képest volt túlzottan is vontatott a történet, elvégre a forgatókönyvet díjra jelölték a HKFA-n. Érdekesen mutatják be a modernkori emberi kapcsolatokat, illetőleg azt, ahogyan a két főszereplő attól tartva, hogy ha megnyílik a másik előtt, azzal bajt hoz a saját fejére, gyakorlatilag falakat emel egymás előtt (mondjuk ebben elsősorban a női karakter jeleskedik), illetőleg a legkülönfélébb kifogásokkal odázza el a fontos döntéseket.


A színészi játék is átlag feletti, elsősorban Rene Liu esetében, aki valóban meggyőzően alakítja a felelősségtől menekülő, határozni képtelen karaktert, valamint a zongorista lány szerepében felvillanthatta klasszikus zenei tudását is (az alakításáért jelölték is a HKFA-n a legjobb színésznő díjra). Louis Koo már nem annyira kiemelkedő, inkább csak a tőle megszokott színvonalat hozza és úgy látszik, már-már védjegyévé válik, hogy az összes romantikus filmjében bántó hamissággal énekel. Személy szerint mindkettejüket idősnek találtam a főiskolás szerepre, bár azért ez annyira nem zavaró. Jó volt látni a régi Jackie Chan filmekből ismerős Richard Ng-t egy komoly szerepben, ezúttal a lány apját játszotta, valamint szokás szerint Lam Suet is feltűnik néhány pillanatra egy cameo szerepben.


A jó alapötletek és az elgondolkodtató történet ellenére is a film számomra csalódást okozott, ugyanis a 100 percnél is hosszabb játékidő a lassú tempónak köszönhetően jóval hosszabbnak tűnik, kifejezetten fárasztó volt végigülni a filmet. Aki azonban „vevő” a komolyabb hangvételű és az élet dolgaival kapcsolatos gondolatokra sarkalló történetekre, annak akár kellemes szórakozást is nyújthat.