iMDB

Az értékelés előtt azonban röviden a sztoriról. Természetesen a főszerepet is Donnie Yen alakítja, egy egykori zsarut játszik, akit társa az Egyesült Államokban elárult, emiatt pedig új életet kell kezdenie. A triádok berkein belül talál munkát, a legfélelmetesebb bérgyilkosként szerez hírnevet magának, ám ki akar szállni, de még utoljára elvállal egy munkát, ami (ahogy az már lenni szokott) nem várt következményeket hordoz magában.


Mielőtt megnéztem a filmet, csak annyit tudtam róla, hogy Donnie játszik benne, semmi mást. A kezdeti, sötét helyeken játszódó jelenetekben alig ismertem fel, amit az is elősegített, hogy mind a lövöldözős, mind a verekedős részek nagyon furán, sűrű vágásokkal lettek leforgatva. Ahogy haladt előre a cselekmény, úgy vált egyre inkább világossá, hogy ez a film egyáltalán nem az, mint amit egy Donnie Yen filmtől „elvár” a néző. Furcsa színvilágú helyszínek, össze-vissza vagdosott akciójelenetek, néhány röpke erotikus bevágás, hogy meglegyen a cat. III hangulat, a történet vége felé pedig egyre több filozofálás és egyre irreálisabb lövöldözős akciók, amikben a néhány évvel korábbi John Woo filmek duplapisztolyos lövöldözéseit is „lenyúlta” Yen. Mikor a végére értem az egésznek, úgy éreztem, hogy nagyon gyenge filmet láttam. A verekedések nem olyanok voltak, mint amikre számítottam, a lövöldözős részek a „nemszeretem” egész tárat a 4 méterre levő ellenségre ellövöldöző, de sosem találó kategóriába tartoztak, ráadásul a sokszor csak néhány pillanatra felvillanó beégetett felirat sem segített a történet teljes megértésében.


Jobban utánagondolva a filmnek azonban már árnyaltabb a kép, ugyanis a film tipikus példája annak, ahogyan egy akciósztár, meglovagolva azt a lehetőséget, hogy a saját ötleteit és filmes elgondolásait is megvalósíthatja rendezőként, egy tőle teljességgel szokatlan alkotást hoz össze. Ennek megfelelően Yen egyáltalán nem arra koncentrált, hogy saját magát (és a harcművészeti képességeit) tolja előtérbe, hanem sokkal inkább egy sajátos „noir” hangulatot próbált megragadni (ehhez jó kiindulópontok voltak a John Woo filmekhez hasonló eltúlzott, minden realitást nélkülöző akciójelenetek, de már az is ezt az érzetet próbálja kelteni, ahogyan a fekete-fehér képekkel kezdődik a film), hozzátéve egy eltúlzott színekkel tarkított látványvilágot (ami helyenként Wong Kar-Wai álomszerű képeire emlékeztet). Az általa alakított karakter egy tipikus antihős, aki magányát egyedül egy éjszakai rádiós műsorvezetővel való beszélgetéssel próbálja enyhíteni, persze egy idő után közbeszól a romantikus szál is egy csinos rendőrnő (Annie Wu) személyében. Valószínűleg közel állhat Yen gondolatvilágához a film végi filozofálás is azzal kapcsolatban, hogy vajon mi számít helyesnek, illetve elítélendőnek ebben a világban.


Mindezeket figyelembe véve sem mondható, hogy ez a film kiemelkedő lenne. Elsősorban azok számára lehet érdekes, akiket érdekel Yen filmes hitvallása, azoknak viszont, akik a Category III filmek jellegzetességeiért néznék meg, nem ajánlott (se nem erotikus, se nem túl véres), akik pedig igazi Donnie Yen akciót szeretnének látni, azok inkább az SPL-t, a DTG-t, vagy a mára már klasszikussá nemesedett In the Line of Duty IV-et válasszák ez helyett.