belépés∆

Body Weapon (Yuen chi mo hei) (1999)

Body Weapon (Yuen chi mo hei) (1999)

Body Weapon (Yuen chi mo hei) (1999)

iMDB

Ez a film tipikus példája a néző átverésének. Már a cím is az, hiszen arra lehet belőle következtetni, hogy egy erőteljesen erotikus kisugárzású főhősnő szépen lekungfuz benne mindenkit, de nem ezt kapjuk, még azzal együtt sem, hogy a poszter is ezt a hatást erősíti. A poszteren továbbá azt is írják, hogy ugyanaz a csapat készítette a filmet, mint a Meztelen Fegyvert. Ez a „csapat” valójában Wong Jing-et jelenti, aki mindkét film forgatókönyvének elkészítésénél ott sertepertélt. De ez még csak a kezdete a sok átverésnek.

Body Weapon (Yuen chi mo hei) (1999)

Ennél a filmnél a történet valójában huszadrangú fontossággal bír, azért a rend kedvéért mégis kezdjük ezzel. Adott egy három tagból álló beteg banda, akik előszeretettel erőszakolnak halálra nőket, de senki sem tudja őket elkapni. Adott három fiatal rendőr, egyikük a kihívóan öltözködő és nem teljesen elővigyázatos hölgy, Ling, valamint két jóbarát, akikkel a lány szerelmi háromszögbe bonyolódik. A két jóbarát egyike, Kwan igen tehetséges a kungfu terén és a rendőrőrs őt nevezi egy nagy kungfu versenyre, amire teljes energiájával kell készülnie, így a lányért folytatott versenyben alulmarad. A háromtagú beteg banda egyik akciója következtében ő is személyesen érintetté válik, ráadásul hatalmas meglepetéssel jár az is, hogy ki ennek a bandának az álarcos vezetője valójában és mik a céljai. Természetesen Kwan nem egyedül oldja meg a bűnügyet, hanem az időközben a testének tökéletes kihasználására kiképzett Ling is akcióba lép.

Body Weapon (Yuen chi mo hei) (1999)

A sztori egy újabb átverés. Így leírva izgalmasnak hangzik, valójában azonban egy ásítozós másfél órára számíthat az, aki végignézi a filmet. A category III címke szintén átverés, ugyanis az ebbe az osztályba sorolt filmekben sok-sok fedetlen női keblet lehet látni, ebben a filmben azonban az első jelenetet leszámítva (szegény Pinky Cheung nagyon rosszul jár) nem látni egy darabot sem. A férfi főszereplő, Vincent Chiu ígéretes harcművészként indult a filmvilágban, karrierje kezdetén Jet Li helyére ugrott be a Once Upon a Time in China sorozat két részére, aztán a későbbiekben „lezüllött” category III filmek és tévésorozatok szereplőjévé. Vele kapcsolatban az az átverés, hogy ha már harcművész, a néző elvárná, hogy látványos kungfujelenetekben szerepeljen, ebben a filmben azonban ez nem így van. Van ugyan kungfu szép számmal, de gagyin felgyorsított jelenetekkel próbálták feltuningolni és a klisévé züllött belassításokkal próbálták a jól sikerült rúgásokat látványosabbá tenni. Tömören összefoglalva egyetlen igazán látványos verekedős jelenetet sem lehet látni, amik vannak, azok jóindulattal közepesnek nevezhetőek.
 
Body Weapon (Yuen chi mo hei) (1999)
 
A női főszerepet Angie Cheung alakította, aki Wong Jing egyik kedvenceként került a filmbe. Olyasmit próbált megvalósítani, mint egykoron Kaji Meiko, azaz meztelenkedés nélkül élvezetessé tenni egy erotikus filmet. Nem nagyon sikerült neki sajnos, valahogy nagyon erőtlen lett mind annak a bemutatása, hogy hogyan lesz belőle olyan nő, akiért „meghalnak” a férfiak, mind az, ahogyan alkalmazza ezeket a technikákat (ami gyakorlatilag annyit tesz, hogy felkínálja a testét mint egy prostituált, sehol semmi női méltóság, sajnos nem vitte túlzásba az ötleteket a forgatókönyvíró), nyoma sincs az általa megformált karakterben annak az erőnek és megtörhetetlenségnek, ami egykoron Kaji-ból áradt.

Body Weapon (Yuen chi mo hei) (1999)

Technikailag is gyenge a film, a verekedős jelenetek gagyi felgyorsításáról már volt szó, de ezek mellett szót érdemelnek a béna hangeffektek (nagyon idétlen hangokat tettek a verekedős jelenetek alá) és a dramaturgia teljes hiánya. Én hosszú percekig hittem azt, hogy az esküvőt és a lány „elvesztését” csak álmodja Kwan, aztán kiderült, hogy mégsem. Néha kicsit nehéz követni az eseményeket, ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valaki úgy beszél egy adott témáról, hogy azt hiszi, az is tisztában van az egésszel, akinek mondja, így egy csomó fontos részletet kihagy.

Body Weapon (Yuen chi mo hei) (1999)

A Body Weapon tehát egyetlen tekintetben sem az, aminek kellene lennie ahhoz, hogy jó film legyen belőle. Nagyon gyenge category III alkotás, nyugodtan kihagyható.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Tokyo Fist (1995)

Tokyo Fist (1995)

Shinya Tsukamoto híres kultuszfilmje, a Tetsuo igazán nem gyenge gyomornak készült alkotás: erőszakos, gyors, vad, nehéz befogadni. A Tokyo Fist színes film, és még története is van, így hát igazán nem számítottam rá, hogy durvább...

Kagemusha - the Shadow Warrior (1980)

Kagemusha - the Shadow Warrior (1980)

  A feudális Japánban járunk, szamurájok, sógunok, intrikák és háborúk korában. A Takega család feje, Shingen Takeda (Tatsuya Nakadai) nagy tiszteletnek örvendő, keménykezű hadúr. Nobukado Takeda (Tsutomu Yamazaki) a hadúr jobbkeze talál egy tolvajt,...

Mr. Vampire Saga 4 (Jiang Shi Shu Shu) (1988)

Mr. Vampire Saga 4 (Jiang Shi Shu Shu) (1988)

Mr. Vampire Saga 4 (Jiang Shi Shu Shu) (1988)iMDBEgy lakatlan terület közepén áll egymás mellett két ház. Az egyik lakója egy taoista szerzetes, különféle fekete máglyák nagy tudora, lelkes „halottgyűjtő”, aki éjszakánként kísértetekre vadászik, valamint...

Min-sik Choi

Min-sik Choi

    Min-sik Choi (최민식) 1962 január 22-én született, a dél-koreai Szöulban. Filmes karrierje előtt színházi előadásokkal alapozta meg hírnevét. Első filmjei az Our Twisted Hero és a Kuro Arirang. A késői 90-es években a No. 3...