Ma 2012. május 24., csütörtök, Eszter és Eliza napja van.
Man Wanted (Mong Kok dik tin hung) (1995)
| Ismertetők - Hongkong |
Man Wanted (Mong Kok dik tin hung) (1995)
Yam egy őszinte, becsületes figurát játszik, aki ezen két tulajdonsága mellett egy harmadikban is erős, ez pedig a tökéletességre törekvés. Főleg ez utóbbi miatt haladt sikerrel a triádokon belül is felfelé a ranglétrán, a vezér egyik barátjaként tekintett rá, azonban egy nagy kábítószer ügylet közepette hősünknek meg kell mutatnia valódi énjét is, a letartóztatási akció viszont, ahogy az már lenni szokott, balul üt ki, a vezér pedig börtön helyett egy égő autóban belerepül a tengerbe. Egy évvel később visszatér Hongkongba és felkeresi az azóta „valódi” rendőrként nagyon sikeres Yam-et, hogy a segítségére lenne szüksége még egyszer utoljára. A kicsit balek rendőr (aki egyébként egy szerelmi háromszögbe is belebonyolódott közben) belemegy a játékba, nem is sejtve, mi vár rá.
Az első dolog, ami a filmmel kapcsolatban felmerül a nézőben, az a klisék mennyisége. Minden olyan elem benne van, amit már több, hasonló témát felvonultató történetben láthattunk. Hősünk nem igazán tud eleinte mit kezdeni azzal, hogy kiszakadt addigi megszokott környezetéből, a lány, akivel éppen kezdett volna összejönni, eltaszítja magától (érthető okok miatt), a bűnözők szemében már nem ember, a rendőrökében még nem, stb stb. A második dolog egy orbitális logikai baki, mégpedig a letartóztatásos résznél. Finoman szólva is nehezen hihető, hogy a tengerbe beesett égő roncsot (ami jól láthatóan nem süllyedt el, tehát sekély vízbe érkezett) nem vizsgálja át senki, mindenki a holttest látványa nélkül elhiszi halottnak a főgonoszt. Már-már bollywoodi mértékű „baki”. A harmadik dolog pedig a „superman” effektus. Hősünk bedrogozva, gyakorlatilag magán kívül is megússza ép bőrrel a történet vége felé a leszámolást, hatalmas golyózápor és robbanások közepette lavírozik sérülés nélkül. Nehéz értelmes emberekként beszélni a főgonosz golyószórója elé beugró „öngyilkos” rendőrökről is, akik lövés helyett egy nyilvánvalóan agresszív elemet is szép szóval próbálnak megadásra bírni. De talán még ezeknél is többet mond és egyben a film legnagyobb kritikája, hogy az egész sztoriból a szerelmi háromszög a legérdekesebb. Az ex-beépített zsaru ugyanis tesz egy könnyelmű ígéretet az egykori, már magára maradt barátnőjelöltnek, hogy bármikor ugrik, amikor annak szüksége lesz rá, azonban az aktuális barátnőre így egyre kevesebb ideje jut, ráadásul egyre nehezebb magát kimagyaráznia. Szegény Simon Yam, nehéz a döntés Cherie Chen és Christy Chung között…
Technikai oldalról szemlélve a filmet az akkoriban szokásos technikákat vetették be a készítők. Látszik a kivitelezésen a nem túl magas költségvetés, de nem nevezném zavaróan szegényesnek a technikai megvalósítást. Tetszett a drogos rész bemutatása, ahogyan azt próbálták éreztetni, hogy mit láthat a főhős, valamint a robbanások látványa sem volt utolsó. Néhány elmaradhatatlan kungfujelenet is színesíti az összképet, látványosak, de semmi különlegeset nem nyújtanak.
Összefoglalva tehát a Man Wanted egy igazi kliségyűjtemény, ennek megfelelően abszolút közepes és elég unalmas alkotás. Csak azoknak ajánlott a megtekintése, akik minden HK zsarus filmet (vagy Simon Yam összes filmjét) meg akarnak nézni.
iMDB
Érdekes lenne egyszer összeírni, hogy mik tartoznak a hongkongi filmek tipikus kliséi közé. A wuxia filmek olyan apróságai mellett, mint hogy ha egy nő férfiruhát ölt, mindenki férfinek látja, a legnagyobb klisék egyikét a mindig népszerű krimiken belül a beépített rendőrök történetei adják. Szinte számolatlan mennyiségben kerülnek ki az erre a sémára épülő filmek a helyi filmstúdiókból és gyakorlatilag az összes nagy filmsztár játszott már „undercover” zsarut. Ebben a filmben ez a hálás(?) szerep Simon Yam-nek jutott.
Yam egy őszinte, becsületes figurát játszik, aki ezen két tulajdonsága mellett egy harmadikban is erős, ez pedig a tökéletességre törekvés. Főleg ez utóbbi miatt haladt sikerrel a triádokon belül is felfelé a ranglétrán, a vezér egyik barátjaként tekintett rá, azonban egy nagy kábítószer ügylet közepette hősünknek meg kell mutatnia valódi énjét is, a letartóztatási akció viszont, ahogy az már lenni szokott, balul üt ki, a vezér pedig börtön helyett egy égő autóban belerepül a tengerbe. Egy évvel később visszatér Hongkongba és felkeresi az azóta „valódi” rendőrként nagyon sikeres Yam-et, hogy a segítségére lenne szüksége még egyszer utoljára. A kicsit balek rendőr (aki egyébként egy szerelmi háromszögbe is belebonyolódott közben) belemegy a játékba, nem is sejtve, mi vár rá.
Az első dolog, ami a filmmel kapcsolatban felmerül a nézőben, az a klisék mennyisége. Minden olyan elem benne van, amit már több, hasonló témát felvonultató történetben láthattunk. Hősünk nem igazán tud eleinte mit kezdeni azzal, hogy kiszakadt addigi megszokott környezetéből, a lány, akivel éppen kezdett volna összejönni, eltaszítja magától (érthető okok miatt), a bűnözők szemében már nem ember, a rendőrökében még nem, stb stb. A második dolog egy orbitális logikai baki, mégpedig a letartóztatásos résznél. Finoman szólva is nehezen hihető, hogy a tengerbe beesett égő roncsot (ami jól láthatóan nem süllyedt el, tehát sekély vízbe érkezett) nem vizsgálja át senki, mindenki a holttest látványa nélkül elhiszi halottnak a főgonoszt. Már-már bollywoodi mértékű „baki”. A harmadik dolog pedig a „superman” effektus. Hősünk bedrogozva, gyakorlatilag magán kívül is megússza ép bőrrel a történet vége felé a leszámolást, hatalmas golyózápor és robbanások közepette lavírozik sérülés nélkül. Nehéz értelmes emberekként beszélni a főgonosz golyószórója elé beugró „öngyilkos” rendőrökről is, akik lövés helyett egy nyilvánvalóan agresszív elemet is szép szóval próbálnak megadásra bírni. De talán még ezeknél is többet mond és egyben a film legnagyobb kritikája, hogy az egész sztoriból a szerelmi háromszög a legérdekesebb. Az ex-beépített zsaru ugyanis tesz egy könnyelmű ígéretet az egykori, már magára maradt barátnőjelöltnek, hogy bármikor ugrik, amikor annak szüksége lesz rá, azonban az aktuális barátnőre így egyre kevesebb ideje jut, ráadásul egyre nehezebb magát kimagyaráznia. Szegény Simon Yam, nehéz a döntés Cherie Chen és Christy Chung között…

Technikai oldalról szemlélve a filmet az akkoriban szokásos technikákat vetették be a készítők. Látszik a kivitelezésen a nem túl magas költségvetés, de nem nevezném zavaróan szegényesnek a technikai megvalósítást. Tetszett a drogos rész bemutatása, ahogyan azt próbálták éreztetni, hogy mit láthat a főhős, valamint a robbanások látványa sem volt utolsó. Néhány elmaradhatatlan kungfujelenet is színesíti az összképet, látványosak, de semmi különlegeset nem nyújtanak.
Összefoglalva tehát a Man Wanted egy igazi kliségyűjtemény, ennek megfelelően abszolút közepes és elég unalmas alkotás. Csak azoknak ajánlott a megtekintése, akik minden HK zsarus filmet (vagy Simon Yam összes filmjét) meg akarnak nézni.
További cikkek :
» Hong Kong Godfather (Jian dong xiao xiong) (1985)
Amikor a Shaw Brothers stúdió számára nyilvánvaló vált, hogy a hagyományos kosztümös, küzdősportos vagy "heroic bloodshed" stílusú filmek aranykora leáldozóban van, elkezdték keresni a kivezető utat.
» Dabangg (2010)
Minden idők második legnagyobb indiai kasszasikere immár hivatalosan is 2010 legjobb filmje.
» The Deadly Breaking Sword (Feng liu duan jian xiao xiao dao) (1979)
Az 1960-as évek térnyerése, a '70-es évek sikersorozata után az évtized végére kifulladni látszott a Shaw Brothers stúdió.
» Gokusen - The Movie vs Crows Zero II (2009)
Középiskolás rosszcsontok bűnrossz filmjei
» The Invincible Fist (Tie shou wu qing) (1969)
Fölöttébb jó év volt az 1968-as a Shaw Brothers stúdió számára, de az 1969-est sem érhette panasz.
YEZy nevű szerzőnk 2006. január 20., péntek óta tag.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com






