Ázsiafilm

A történet a romantikus filmek tipikus vonalát követi. Adott egy fiú és egy lány, akik gyerekkoruk óta ismerik egymást és jóbarátok. A fiú szegény családból származik, anyjával él együtt és neki segít a munkában, a lány pedig lecsúszott, alkoholista apját próbálja visszatéríteni a normális életbe, mellette pedig egy lemezboltban dolgozik. A fiúnak remek hangja van, önbizalma viszont semmi, így az általa írt dalokat aprópénzért árulja a környék zenekarainak, közülük is elsősorban az ellenszenves énekessel „megáldott” Silver Scorpions-nak. Egy napon a lemezboltba betéved egy gazdag, jóképű fiatal férfi, Tony, aki nem sokkal később megpróbál közelebb kerülni a lányhoz, Kristy-hez. Bonyodalom bonyodalmat követ, ami végül egy zenei tehetségkutató versenybe torkollik, valamint a szirupos rózsaszín befejezés is garantálható és olyan égbekiáltó tanulságokat is megtudhatunk, mint például ha tehetséges vagy, a külső nem is olyan fontos.


Viszonylag hamar kiderül, hogy a forgatókönyvírók látták a Nana-t és jópár részletét felhasználták ebben a filmben. A főszereplő lány karaktere is emlékeztet némileg a japán film főhősnőjére (majdnem végig feketében pompázik és próbál kifelé határozottnak látszani) és a zenekarok névadásánál is hiányzott a fantázia (a Nana-beli Black Stones helyett itt Silver Scorpions van, zseniális!). Az is tetten érhető, hogy mennyire különbözik a hongkongi ízlés a japántól, ebben a filmben ugyanis semmi „véresen komoly” drámai rész nincsen, az egész az elejétől fogva a végéig a HK romantikus vígjátékok habkönnyű hangulatát hordozza magán. Sajnos az állandó humorforrásnak számító ürülékes jelenet sem maradhatott ki belőle, ezúttal egy egész vödörnyin lehet szórakozni… Az viszont határozottan tetszett, ahogyan (HK szokás szerint) azzal igyekeztek élethűbbé tenni a filmet, hogy a való életbeli neveket emlegették benne, még azzal együtt is, hogy finoman szólva is ordító reklám, hogy a két főszereplő a Fatal Contact-ot akarta a moziban megnézni.


Szerencsére azonban a zenék mennyiségét és minőségét sikeresen „átmentették” a Nana-ból. Igaz, itt nem visual-kei szól, hanem cantopop, de ez ne riasszon el senkit sem, véleményem szerint a zenék a legjobbak az egész filmben, még azzal együtt is, hogy helyenként nagyon látványosan eltér a kép és a hang a zenék alatt (a főszereplő popsztárok dalait simán rákeverték a képre). Azért van olyan jelenet is, ahol tényleg azt halljuk, amit látunk, a fiú főszereplőt alakító Justin Lo otthoni komponálásakor (ő egyébként a 2 Become 1-ban is egy, az itteni szerepére sokban emlékeztető figurát alakított). A női főszerepben a negyedik Cookies tag, Kary Ng látható, a szerepre tökéletesen megfelel, hozza a Nana utánérzést, kellőképpen csinos és az alakítása dicsérete, hogy nem idegesítő. A gazdag, de önbizalomhiányban szenvedő Tony-t Alex Fong formálta meg, valahogy az volt az érzésem vele kapcsolatban, hogy igyekeztek minél jobban a popsztár imázsát beletenni a filmbe, végig egy mélabús, melankolikus figura. Apróbb szerepekben felismerhető a három ismertebb Cookies lány is a filmben (Theresa Fu, Miki Yeung, Stephy Tang), de a gyakorlatilag cameo szerepeik miatt nem zavarnak sok vizet. A két legjobb karakter a történetben a lemezbolt tulaja, a bohókás Lobo, aki a vécén gyakorol a gitárján (Tats Lau alakítja, jól), valamint a lány alkoholista apja, aki azért a végére összeszedi magát. Lam Suet ebben a szerepben is remekel.


Hogy kiknek ajánlható a film? Ez egy nehéz kérdés, hiszen látszik rajta, hogy elsősorban a hazai piacra készült és nagy részét teszi ki a helyi sztárok promotálása. Mivel egyértelműen a zenék a legjobbak benne, így a film elsősorban azok számára lehet érdekes, akik kíváncsiak a cantopop világának szereplőire.