belépés∆

Love is not All Around (Sup fun oi) (2007)

Love is not All Around (十分愛) (2007)

Love is not All Around (Sup fun oi) (2007)

iMDB

A film plakátjára ránézvén az első, ami szembeötlött, hogy akár egy fogpasztareklám fotója is lehetne. Második ránézésre az tűnt fel, hogy túlzottan is rózsaszín, míg a szereplők névsorát olvasva az is szemet szúrt, hogy bizony ebben a filmben is viszonylag nagy szerepet kapott Sammy Leung, aki eddigi filmjeiben leginkább a ripacsságával tűnt ki. Ennek megfelelően (és persze az idei hongkongi filmek „megszokott” színvonalát ismerve) nem túl nagy várakozással ültem le a film elé.

Love is not All Around (Sup fun oi) (2007)

Valószínűleg mindenki számára hihetetlen meglepetést okoz az az információ, hogy ez eredendően egy romantikus film, aminek a főszereplői javarészt tinédzserek, vagy legalábbis a huszas éveik legelején járó fiúk és lányok. Kellemes meglepetés volt viszont, hogy a történet egyáltalán nem olyan rózsaszín, mint a plakát, sokkal inkább dráma, megtűzdelve egy kis nyomozással. Tinifilmekből eddig csak a tinivígjáték és a tinihorror kategóriát ismertem, az ezekbe besorolható filmek pedig szinte kivétel nélkül bűn rosszak szoktak lenni, viszont a tinidráma eddig (leszámítva a Summer Breeze of Love-t) valamiért nem igazán volt közkedvelt a filmesek között.

Love is not All Around (Sup fun oi) (2007)

A történet főszereplője Bo, egy fiatal lány, akinek legfőbb szórakozása az, hogy játszik a szerelemmel, mindenkit rabul ejt, majd aki beleszeret, azt „eldobja” magától. A két legjobb barátja Ching és Wing, akik a film elején kötnek házasságot, azonban Wing (ő a páros férfitagja) hamarosan szerelembe esik és ezirányú „bűneit” csak Bo-val osztja meg. Miközben egy fiatal dokival ismerkedik, ismét feltűnik Bo életében egyetlen igazi szerelme, akivel jópár évvel ezelőtt szakított, Ching-ében pedig Ryan, aki szintén gyengéd érzelmeket táplál a már házas lány iránt. Miután Ching is ráébred arra, hogy őt megcsalják, Bo, Ching és Bo szobatársa, Mon együtt próbálják kideríteni, hogy Wing kinek is csapja a szelet. Szélcsapás szélcsapást követ és természetesen a csattanó sem marad el.

Love is not All Around (Sup fun oi) (2007)

Nem meglepő módon a film kissé szirupos és a tipikus tiniproblémák egyikét (azaz ki kivel hol hogyan és mit) boncolgatja, azonban a történet rejtélyes felépítésének és a benne zajló nyomozásnak köszönhetően (nem is beszélve a több csavarról) egész érdekes és fordulatos, egyáltalán nem a megszokott, ezerszer látott sablonokon alapuló dráma.
A színészi játék legnagyobb meglepetése az volt számomra, hogy Sammy Leung (ő alakítja a csapodár férjet, Wing-et) egész visszafogott, képes arra is, hogy ne legyen ripacs. A többi szerepet fiatal popsztárok játszák (Bo szerepében Stephy Tang látható, míg Mon-t Miki Yeung alakítja), valamint a 2000-es Sydney Olimpia egyik úszója, Alex Fong, nem is beszélve a két szépségversenyt is megnyert Kayan Chung-ról. Mindegyikük játéka elfogadható, de nem nyújtanak igazán kiemelkedőt.

Love is not All Around (Sup fun oi) (2007)

Összességében a Love is not All Around a mostani gyenge hongkongi filmfelhozatalban számomra üdítő kivétel volt, egy jó kis fordulatos tinédzser dráma, ötletes csattanókkal. Persze túl sokat nem szabad tőle várni, végtére is csak az egyszer nézhető könnyed filmek közé tartozik, de a romantikus drámák kedvelői valószínűleg jól fognak rajta szórakozni.

Hozzászólások   

#2 YEZy 2007-07-03 19:38
A Strawberry Shortcakes az minden, csak nem tinidráma, még azzal együtt is, hogy Ikewaki Chizuru benne van, de mintha ezt te is írtad volna az ajánlóban. :-) Egyébként valóban csak Hongkongra gondoltam, amikor odaírtam. 8)
Alex Fong-ból pedig kettő van, egy idősebb (ő játszik a Double Tap-ben is), meg egy fiatal gyerek, ő játszik ebben a filmben (és ő van a poszter tetejének bal oldalán).
#1 fea 2007-07-03 17:48
Hát azért vannak tini drámák szép számmal. Ott van az Eternal Summer és a Strawberry Shortcakaes, és mindkettő nagyon jó, bár tény, hogy nem hongkongi :-)
Alex Fong úszó volt? Ahhoz képest jól nyomja :eek:

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

13 Steps (13 Kaidan) (2003)

13 Steps (13 Kaidan) (2003)

13 Steps (13 階段) (2003)   iMDB  

S.P.L. (Sha Po Lang) (2005)

S.P.L. (Sha Po Lang) (2005)

Ez egy hangulatát tekintve érdekes HK akciófilm. Néha felhagynak a könnyedre vett stílussal és afféle „noir” stílusban készítenek filmet, amiben aztán hullanak a „hősök” rendesen.

Peppermint Candy (Bakha satang) (1999)

Peppermint Candy (Bakha satang) (1999)

  Egy férfi öngyilkos lesz a film elején, semmit nem tudunk azonban róla, indítékairól. Innen kezd el visszafelé gönygyölődni a szál, egyre jobban megvilágítva mindent, egyre közelebbről bemutatva a szereplőt, zseniális metafórákat használva, s zseniálisan adagolva...

Hiroki Ryuuichi

Hiroki Ryuuichi

Hiroki Ryuuichi (広木陽一, vagy 廣木隆一)Hiroki Ryuuichi 1954 január elsején született Japán Fukushima prefektúrájának Kooriyama városában. Diákként nagy hatással voltak rá a hollywoodi új hullámos filmek, valószínűleg ennek is köszönhetően a későbbiek során a Tokyo-i Atene...