Ázsiafilm

Az angol cím sokat mond, ugyanis a történet fő szála a popsztárok iránti rajongást figurázza ki, természetesen a különféle „idolokkal” együtt. A főszereplő egy fiatal lány, Sussie, aki hatalmas rajongója a népszerű popsztárnak, Sum Lee-nek. Természetesen ezzel nincs egyedül, az „idolnak” ugyanis hatalmas rajongótábora és rajongói klubja is van, amibe a bekerüléshez igen szigorú feltételeknek kell megfelelni. Ráadásul Sum Lee mellett van egy „rivális” popsztár is, bizonyos Yee, aki Sussie és társai körében óriási közutálatnak örvend, ami egészen a tettlegességig fajul. Sussie egy ilyen eset után lehetőséget kap arra, hogy Sum Lee személyi asszisztense legyen és szép lassan rájön, hogy nem minden olyan a valóságban, mint amilyennek látszani próbál, többek között Sum Lee sem. Figyelme pedig szépen lassan terelődik rá a gyerekkora óta a közelében levő visszafogott, kissé gátlásos fiatal srácra, Shui-ra, aki mindig segít neki, de azt a bizonyos rövid mondatot nem meri kimondani.


A téma tehát a célba vett közönség, azaz a fiatalok körében valószínű telitalálat, akárcsak a mondanivaló. Persze semmi konkrét állásfoglalás a készítőktől, hanem a jó érzékkel nevetségessé tett rajongás, valamint a popsztárok kétszínű világának bemutatásával próbálják pozitív irányba fordítani a néző gondolkozását. Ennek érdekében nem riadtak vissza a helyenként már-már „gusztustalan” jelenetek alkalmazásától sem. A rajongói klub beavatási szertartása például zseniális, főleg, mert egy fiút akarnak a popsztár rajongói közé beavatni, de hasonlóan látványosan visszataszító a videoklipforgatásos jelenet is. A két kisarkított sztár ábrázolását is jól eltalálták, mind a rajongóit (meg egyáltalán az egész sztárságot) gyakorlatilag nyűgnek tartó Sum Lee, akit ebből az egészből leginkább a pénz és a különféle perverz dolgokra is kapható menedzsernő érdekel, mind az éneklést művészetként felfogó, nem a díjakra hajtó, sok szerencsétlenségen áteső Yee figurája is érzékletes.


Egy ilyen filmnél a színészi játékról nem igazán érdemes beszélni, hiszen pont az az egész lényege, hogy a túljátszott karakterek révén váljon érthetővé, hogy mi is a készítők mondanivalója. Ennek megfelelően az eddigi filmjeiben is többnyire bohócot alakító Sammy Leung ezúttal Sum Lee szerepében vág elképesztő grimaszokat és idétlen pózokat, ezzel is kiemelendő a „gonoszságát”, ami valójában inkább kreténség és korlátoltság akar lenni. Sussie szerepében Charlene Choi is némileg túljátsza a szerepet, akárcsak a „vesztes” sztár menedzserét megformáló Shiu Hung Hui, de ő ezúttal meglepően visszafogott (érthetetlen módon egyetlen fingós poénja sincs). A leghitelesebb karakter (nem véletlenül, hiszen az ő figuráján keresztül zajlik a „népnevelés”) az egyedül Sussie-ért rajongó Shui, akit Leo Ku formált meg, jól.


Zárszóként még annyit, hogy természetesen a filmet lehet egy más szemszögből is nézni, mégpedig aszerint, hogy mennyire tartozik a komoly filmek közé. Ebben az esetben viszont abszolút megbukik és könnyen elképzelhető, hogy lesznek olyanok, akik a megtekintése után botrányosan rossz és hiteltelen filmnek fogják tartani. Ha viszont abból a szemszögből nézzük, hogy a fiataloknak szánt filmek közül vajon ez a (többek között a filmvégi monológok miatt) talán „szájbarágós” tartalommal bíró filmecske, vagy az amerikai fiatalok épülésére szolgáló Amerikai Pite és társai-e a színvonalasabbak, akkor már más a helyzet és én a magam részéről mindenképpen támogatom a további hasonló, ugyan könnyen feledhető, egyszer nézhető, de legalább nevetve elgondolkodtató filmek készítését.