Why Me Sweetie (Sat yik gaai lui wong) (2003)
Készült: 2007. június 2. szombat, 13:27 | | 
| 
| Why Me Sweetie (Sat yik gaai lui wong) (2003)
A film rendezője, Jingle Ma már több romantikus film megrendezésével bizonyította, hogy ért a megható jelenetek kidolgozásához ugyanúgy, mint az ilyen témájú vígjátékok aranyos poénjaihoz, elég csak olyan korábbi munkáira gondolni, mint a Fly Me to Polaris, a Summer Holiday, vagy éppen a Para Para Sakura. Ebben a filmjében sem bízott semmit a véletlenre, igyekezett szinte mindenben a legjobbat kihozni belőle. A filmet az elejétől a végéig Pekingben forgatták, több, a magyar néző számára is ismerős tér is a helyszínek között szerepelt, továbbá érdekesség, hogy a kisebb szerepekre szerződtetett kínai színészek végig mandarin nyelven kommunikálnak és egyáltalán nem zavarja sem őket, sem a főszereplő sztárokat, hogy nem értik egymás szavát. Külön kiemelném a film zenéjét, ami sokat dob a hangulaton, ráadásul az egyik aláfestő rap számot a két főszereplő közösen adja elő (Cherrie Ying azon kevés hongkongi filmsztár egyike, aki nem énekel, így a rap segítségével oldották meg áthidalásként ezt a hiányosságot).
Sajnos azonban a forgatókönyv és a sztori rettenetesen gyenge és erőltetett, ezen sem a rendező, sem a főszereplők nem tudtak segíteni. A Dong-ot alakító Louis Koo már jópár szerepben bizonyította, hogy ha lehetőséget adnak számára, akkor nagyon jól tud játszani, ezúttal azonban a történet java részében csak ripacskodnia kell, akárcsak a Ding Ding szerepét játszó Cherrie Ying-nek. Leginkább ez miatt a film sokszor igencsak idegesítő, az első harmadában többször is azon gondolkoztam, hogy inkább félbehagyom és nem nézem végig. A gyenge történeteken sokszor segít a jól eltalált humor, ezúttal azonban sajnos ebből sem kap túl sokat a néző. Persze van néhány jópofa geg és poén benne, de a többségük nagyon erőltetett, ráadásul ebben a filmben is elsütnek egy, az amerikai filmekre jellemző láncreakciót elindító apróságból fakadó „humort”.
A filmben leginkább a „megható” részek működnek, elsősorban Ding Ding drámai színházi előadása, valamint a kórházas jelenetek, de mindez nagyon kevés ahhoz, hogy a filmet érdemes legyen megnézni. Ahogy iMDB-n is írja az egyik véleményalkotó, gyakorlatilag csak Louis Koo és Cherrie Ying rajongói számára nyújthat igazi szórakozást, a nem elfogult néző számára csak kínszenvedés lesz végignézni még az egyébként tényleg jól sikerült körítés (a zene mellett az operatőri munka is elsőosztályú) ellenére is.
iMDB
A történet főszereplője Dong, egy jóképű, kissé hóbortosnak látszó férfiú, akinek legkedveltebb szórakozása, hogy a lehető legtöbb hölgyet megpróbálja elcsábítani. Sajátos betegségének köszönhetően azonban ezek a „kapcsolatok” nem tartanak túlzottan sokáig, ugyanis egy múltbeli trauma miatt, ha Dong szerelembe esik, akkor elveszíti az eszméletét és amikor magához tér, nem emlékszik semmire sem. Persze ez így tarthatatlan állapot és ugyan Dong-ot eleinte egyáltalán nem zavarja mindez, Dr. Chie személyében egy orvos sajátos eszközökkel próbál rajta segíteni, nem is beszélve a drámát tanuló Ding Ding-ről, aki szintén szeretné, ha Dong nem feledkezne el róla. Dong pedig végül megpróbál szembeszállni a betegségével.
A film rendezője, Jingle Ma már több romantikus film megrendezésével bizonyította, hogy ért a megható jelenetek kidolgozásához ugyanúgy, mint az ilyen témájú vígjátékok aranyos poénjaihoz, elég csak olyan korábbi munkáira gondolni, mint a Fly Me to Polaris, a Summer Holiday, vagy éppen a Para Para Sakura. Ebben a filmjében sem bízott semmit a véletlenre, igyekezett szinte mindenben a legjobbat kihozni belőle. A filmet az elejétől a végéig Pekingben forgatták, több, a magyar néző számára is ismerős tér is a helyszínek között szerepelt, továbbá érdekesség, hogy a kisebb szerepekre szerződtetett kínai színészek végig mandarin nyelven kommunikálnak és egyáltalán nem zavarja sem őket, sem a főszereplő sztárokat, hogy nem értik egymás szavát. Külön kiemelném a film zenéjét, ami sokat dob a hangulaton, ráadásul az egyik aláfestő rap számot a két főszereplő közösen adja elő (Cherrie Ying azon kevés hongkongi filmsztár egyike, aki nem énekel, így a rap segítségével oldották meg áthidalásként ezt a hiányosságot).
Sajnos azonban a forgatókönyv és a sztori rettenetesen gyenge és erőltetett, ezen sem a rendező, sem a főszereplők nem tudtak segíteni. A Dong-ot alakító Louis Koo már jópár szerepben bizonyította, hogy ha lehetőséget adnak számára, akkor nagyon jól tud játszani, ezúttal azonban a történet java részében csak ripacskodnia kell, akárcsak a Ding Ding szerepét játszó Cherrie Ying-nek. Leginkább ez miatt a film sokszor igencsak idegesítő, az első harmadában többször is azon gondolkoztam, hogy inkább félbehagyom és nem nézem végig. A gyenge történeteken sokszor segít a jól eltalált humor, ezúttal azonban sajnos ebből sem kap túl sokat a néző. Persze van néhány jópofa geg és poén benne, de a többségük nagyon erőltetett, ráadásul ebben a filmben is elsütnek egy, az amerikai filmekre jellemző láncreakciót elindító apróságból fakadó „humort”.
A filmben leginkább a „megható” részek működnek, elsősorban Ding Ding drámai színházi előadása, valamint a kórházas jelenetek, de mindez nagyon kevés ahhoz, hogy a filmet érdemes legyen megnézni. Ahogy iMDB-n is írja az egyik véleményalkotó, gyakorlatilag csak Louis Koo és Cherrie Ying rajongói számára nyújthat igazi szórakozást, a nem elfogult néző számára csak kínszenvedés lesz végignézni még az egyébként tényleg jól sikerült körítés (a zene mellett az operatőri munka is elsőosztályú) ellenére is.
