Ázsiafilm

A fenti kis összefoglalóból nyilvánvaló, hogy ez a film bizony egy Chinese Ghost Story klón, mégpedig olyan módon, hogy szinte minden egyes momentumot lemásoltak az eredetiből. A főszereplő öreg mestert ugyanúgy Ma Wu alakítja (egyébként ezt a filmet ő is rendezte), aki ugyanúgy előad részegen egy dalocskát, mint tette azt az eredeti változatban, a női főszerepet ugyanúgy Joey Wong játsza, aki szinte ugyanolyan fájdalommal teli karakter, mint a CGS-beli kísértet, szinte ugyanolyan a zene is, mint az eredetiben, valamint ugyanolyan a kivitelezés is a fények és a különféle textilek használatával, nem is beszélve a csatajelenetekről és a kezdetleges számítógépes trükkökről.


Ami nem egyezik a CGS filmekkel, az az, hogy ezúttal nincs Leslie Cheung. Az ő helyét (és karakterét) két figura próbálja kitölteni, az egyikük a mester által csecsemőként megtalált Shih Erh (akit a kungfu filmek egyik legendája, Yuen Biao személyesít meg), valamint az író, őt a Sex & Zen-ből ismerős Lawrence Ng játszotta. Sajnos ketten együtt sem képesek olyan hangulatot teremteni, amit Leslie tudott, a film hangulatát helyenként lehúzza a túl sok vígjátéki elem. Az is (hatalmas) különbség, hogy a főgonosz démon ezúttal nem férfiakkal táplálkozik, hanem a menyasszonyokat gyűlöli.
A technikai bravúrok terén sem ér fel a film a CGS-hez, jóval kevesebb az akciójelenet benne, ám az a kevés, ami van, az szerfelett látványos, főleg a film vége felé a menyasszonyokat szállító „járművekkel” előadott harc (jópofák benne a számítógépes effektek, olyan a hangulata, mint egy korabeli számítógépes játéknak), de a papírból hajtogatott és életre keltett madarak mozgatása is aranyos és látványos, akárcsak Joey Wong légies, könnyed „röpködése”.


Összességében azonban ez a film egy Chinese Ghost Story „light”. A gyönyörű kinematográfia és a néhány jópofa ötlet ellenére is csak a wuxia filmek rajongóinak ajánlott, nekik is csak azután, hogy már látták az „eredeti” filmet.