A filmet nagy sikerrel vetítették a 2006-os Berlini Filmfesztiválon, ahol a legjobb filmzene díját el is nyerte, a fiatal rendezőt, Ho-Cheung Pang-et (nem összetévesztendő a Pang testvérekkel!) pedig jelölték a legjobb rendező díjra. Ezek alapján sokat lehet várni a filmtől, azonban nem biztos, hogy érdemes. A zene valóban hangulatos, sok tekintetben hozzáad mind a film hangulatához, mind a szereplők érzéseinek megismeréséhez, viszont mindenképpen megjegyzésre érdemes, hogy nagyon hasonlít Wong Kar-Wai filmzenéihez, itt is kicsit latinos, kicsit karibias zenét hallgathat a néző. Pang ötödik rendezésében (eddig olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a You shoot I shoot, a Men suddenly in black, a Beyond our Ken és az A.V.) a rendezési módszerek tekintetében is kicsit emlékeztet Wong Kar-Wai munkáira. Előszeretettel használja ő is a hangulatot fokozó elemeket, mutatván a főszereplőket, azonban nem halljuk őket, csak a zenét, valamint a lassan folyó párbeszédeket, amikből szép lassan derül ki a néző számára a múlt. Persze bevet egy két trükköt is, hogy megvezesse a nézőt (közvetlenül a film elején, amikor még Shing nem sejti, hogy a lány az ő lánya és fel akarja szedni, valamint a film vége felé is van egy ilyen trükk, hogy most akkor a lány tényleg az ő lánya-e, avagy sem), a cím is megtévesztő lehet, hiszen egyrészt nem sok köze van magához a filmhez (Yan kutyájának a neve, “akit” alig lehet látni), másrészt a női főszerepet alakító Isabella Leong-ra utalhat, ám. Ami talán az egész film legerősebb része, hogy a rendező nagyszerű operatőri megoldásokat alkalmaz. Egyrészt megmutatja a nézőnek az Átadás előtt álló Makaó hangulatát, képeit, másrészt a párbeszédek során is érdekes kameraszögeket, valamint fényhatásokat alkalmaz, sokszor szinte csak a félhomályt lehet látni.


Sajnos a történet vezetése meglehetősen lassú, kicsit a japán drámákra emlékeztet, a mondanivaló mélysége azonban elmarad azoktól. Megismerhetjük a magára maradt, keserű élettapasztalatokkal rendelkező lányt, az eddigi gondtalan életét feladni kényszerülő rendőrt, valamint azt, ahogy megpróbálkoznak egymásra találni. Ennek az egymásra találásnak a bemutatása nem is sikerült rosszul, de nincs is meg benne az a “máglya”, ami egy ilyen filmhez szükséges. Ez talán leginkább annak köszönhető, hogy a rendőrt alakító Chapman To játéka kicsit sematikus, megkockáztatható, hogy nem eléggé tehetséges a szerephez. Vígjátékokba, vagy gengsztert játszani elég jó, egy drámai film főszerepéhez azonban kevés a tehetsége. A Yan-t alakító Isabella Leong jobban alakítja a szerepet, de helyenként nekem kicsit harsánynak tűnt az ő játéka is. Ettől függetlenül több elismerésben is részesült, egyrészt megnyerte a Golden Bauhinia Awards Év felfedezettje díját a szerepért, másrészt az idei HKFA-n ő is jelölve lett a Legjobb Színésznő kategória díjára Yan megformálásáért. Véleményem szerint azonban egyáltalán nem ők a legjobbak a sztoriban, hanem Anthony Wong Chau-Sang, aki Shing korrupt főnökét alakítja. A figura olyan, mint egykoron Járai őrmester a Kisvárosban, folyton valami hamburgert eszik és fennhangon szidja a portugálokat, hogy milyen megbízhatatlanok, akárcsak a portugál kaját, hogy ehetetlen. Kár, hogy alig pár percet szerepel, az ő figurájára (és borítékolható drámájára) koncentráló film véleményem szerint százszor izgalmasabb lett volna, mint ez.


Összességében tehát ez egy igazi hangulatfilm, ha a nézőnek sikerül ráhangolódnia, akkor jó szórakozást fog nyújtani, viszont amennyiben nem (mint ahogy nekem sem igazán sikerült), akkor egy kicsit unalmas lesz. Leginkább a Makaót, mint várost bemutató képekért érdemes megnézni, meg azért, hogy a női főszereplő, Isabella Leong tényleg egy eflre emlékeztet-e, mint ahogy sokan állítják róla.