belépés∆

Millionaire's Express (Foo gwai lit che) (1986)

Millionaire’s Express (Foo gwai lit che) (1986)

Millionaire's Express (Foo gwai lit che) (1986)

iMDB

A történet egy isten háta mögötti kis falu körül bonyolódik, ami gyakorlatilag egy olyan porfészek, hogy még a vonat sem áll meg az állomáson. Fong-Tin Ching, aki ebben a faluban született és csúfos körülmények között kellett távoznia, fejébe veszi, hogy valamilyen úton-módon segít a szülőfaluján és ezt úgy tervezi megoldani, hogy a falu mellett hamarosan elhaladó, gazdag emberekkel és japán diplomatákkal “telített” vonatot megállásra bírja a faluban, így amíg az utasok ott időznek, a faluban költsék el a pénzüket. Apró probléma, hogy a vonaton található értékek megszerzésére mások is fenik a fogukat, többek között a falubeli botcsinálta gengszterek és egy hatalmas “nemzetközi” lovas banditacsapat is, továbbá Fong-Tin Ching még mindig nem kívánatos személy odahaza…

Millionaire's Express (Foo gwai lit che) (1986)

A sztoriból talán kivehető, hogy ez a film természetesen egy igazi “békebeli” hongkongi akcióvígjáték, ráadásul egyben egy érdekes western paródia is, amiben furan keverik az 1870-es éveket úgy az 1940-esekkel. Remekül eltalált, képregényszerű figurákkal van telerakva (kedvenceim a japán szamurájok benne, akik úgy vannak röhejesnek beállítva, hogy abszolút profik is egyben), sok-sok western jellegzetesség is megtalálható benne a vonat tetején közlekedéstől kezdve a vonat melletti lovagláson keresztül a sültbolond banditavezérig. Egyedül a talán legjellegzetesebb western tartozék, a hosszú pisztolypárbaj maradt ki belőle, de ez nem is baj, egy vígjátéknál ez nem hiba, ráadásul sok-sok látványos kung-fu jelenetet zsúfoltak bele a lövöldözés helyett.

Millionaire's Express (Foo gwai lit che) (1986)

Akinek mindez nem elég, annak tovább kedvcsináló lehet a szereplők névsora, ugyanis nem hétköznapi sztárparádét sikerült a rendezőnek (akit ugye mindenki ismer, hiszen Sammo Hung Kam-Bo-nak hívják) összeszednie. A főszerepet természetesen saját magára osztotta, kisebb-nagyobb szerepekben pedig olyan nevek járultak hozzá a film sikeréhez, mint Yuen Biao (a falu új biztonsági főnöke, aki végig Ching nyomában van), Eric Tsang, Ma Wu, Wah Yuen és Chin Ka-Lok a helybéli botcsinálta gengszterek között, az amerikai karate világbajnok Cynthia Rothrock a “nemzetközi” banditák között, Richard Ng a feleségét csalni készülő diplomata szerepében, Rosamund Kwan Ching szépei között, Kurata Yasuaki pedig a szamurájok egyike és még lehetne a sort folytatni.

Millionaire's Express (Foo gwai lit che) (1986)

A film humora hongkongi filmhez képest kifejezetten jó és színvonalas, a történet is kellemes, bár nem túl bonyolult. Ami nem tetszett, az a dramaturgia teljes hiánya. Főleg a film első harmadában emiatt nehezen érthető a sztori, meg hogy ki kicsoda is valójában, mert csak jönnek a jelenetek egymás után mindenféle “magyarázat” nélkül, de mindezért kárpótol a maradék két harmad. Ha egy nem túl sok agyat igénylő, könnyed szórakozást nyújtó filmet akarsz megnézni, amiben fellelhetőek Jackie Chan klasszikus filmjeire emlékeztető elemek is, akkor ez a film jó választás lehet.

Hozzászólások   

#3 YEZy 2007-06-18 23:49
Reklamálj valamelyik magyar DVD kiadónál, hogy adják ki, akkor lesz belőle szinkronos változat is (vagy nem, lásd pl. Virtuális Hajnal).
#2 fea 2007-06-03 22:18
akkor forum
#1 Guest 2007-06-03 20:01
Honnan lehet ezt a filmet megszerezni?
Már vagy 10 éve keresem. Még a 90es évek elején láttam videjó kazettán.
Nagyon de nagyon jó film, kellene.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Assembly (Ji jie hao) (2007)

Assembly (Ji jie hao) (2007)

A pusani fesztiválon történt előzetes vetítésen is már meglepő sikert könyvelhetett el magának Feng Xiaogang új filmje, az Assembly, ami a moziba kerülésig csak növelte a várakozást. Hogy ez a kiugró érdeklődés a rendező...

Return of a Band of Assassins (Zoku Shinobi No Mono) (1963)

Return of a Band of Assassins (Zoku Shinobi No Mono) (1963)

      iMDB A Shinobi No Mono című film folytatása. Rendező: Yamamoto Satshuo Főszereplő: Raizo Ichikawa 1963, fekete-fehér, 95 perc A sorozat az addig sem panaszkodható Raizo Ichikawát szupersztár státuszba emelte. Egy év sem kellett hozzá, a vállalat már hozta is a...

Nemuri Kyoshiro - TV Special 2: Conspiracy in Edo Castle (Nemuri …

Nemuri Kyoshiro - TV Special 2: Conspiracy in Edo Castle (Nemuri Kyoshiro Burai Hikae) (1993)

Az ASAHI TV társaság folytatta a felújított történteket, hogy életben tartsa Japán egyik legnépszerűbb filmfolyamát. Az érdeklődés fenntartására hozzányúltak ahhoz a részmozzanathoz, amelyik eddig  meglehetősen homályba burkolózva maradt a sagán belül. Ez sokáig szándékos volt...

The Blood Rules (Hang kwai) (2000)

The Blood Rules (Hang kwai) (2000)

Marco Mak hírnevét eleinte vágóként alapozta meg, ezen minőségében számtalan jelölést és három díjat is elnyert az évek során a HKFA-n. Rendezőként azonban elsősorban a közepes, jellegtelennek is nevezhető akciófilmjeiről, illetve gyengécske vígjátékairól vált hírhedtté,...