Ma 2012. május 24., csütörtök, Eszter és Eliza napja van.
After this our exile (Fu zi) (2006)
2007. március 18. vasárnap, 10:54 | 
Írta: YEZy | 
| 
| 
( 3 szavazat )
| Ismertetők - Hongkong |
After this our exile (父子) (2006)
iMDB
A film egyik legnagyobb erénye, hogy megközelíti az e téren véleményem szerint etalonnak számító japán drámák színvonalát. Mindez nem kis részben köszönhető a filmet forgatókönyvíróként és rendezőként is jegyző Patrick Tam-nek, aki a 80-as években rendezett 7 filmje után rendezett újra. Rajta kívül pedig az apát alakító Aaron Kwok viszi a prímet, aki sok-sok akció és romantikus vígjáték után most végre egy fajsúlyos filmben is megmutathatta képességeit, nem is akárhogyan. A kisfiút King-to Ng (vagy ismertebb nevén Gouw Ian Iskandar) alakítja, tulajdonképpen jól, hiszen gyakorlatilag “saját magát”, azaz egy “tipikus” gyereket kell játszania. Az anyát a már több filmből ismerős Charlie Yeung (Dr. Wai and the scripture with no words, Új rendőrsztori) játsza, de mivel az ő szerepe tulajdonképpen egy kisebb mellékszerep csak, így igazán nem tud kibontakozni, de erről majd később.
A szereplőkön kívül a történet helyszíne is sokat hozzáad a drámaisághoz. A filmet ugyanis Malajziában forgatták, gyönyörű kisvárosi helyszíneken, ahol látszik, hogy az emberek viszonylagos jómódban élnek. Mikor a család összetartó ereje, az életével teljesen elégedetlen mama lelép, akkortól kezdve mind a kissrác, mind az apa egyre inkább elkezd lefelé csúszni a lejtőn. Nagyon tetszett az, ahogy a kisfiú érzéseit és gondolatait bemutatták. Folyamatosan azon gondolkozik, hogy az apának, vagy a saját erkölcsi értékeinek feleljen-e meg inkább, ugyanez zajlik le egyébként az apában is, aki szeretne ugyan normális életet élni, valamint ugyanezt a fiának biztosítani, ám saját korlátai és gyengesége miatt minderre képtelen. Ez a film vége felé csúcsosodik ki, amikor is emiatt végül a kissráccal is ellentétbe kerül.
Technikailag is van egy érdekesség a filmben, mégpedig az, ahogyan bemutatja a rendező a fordulatokat. Először ugyanis úgy látjuk az adott szereplőt, hogy már “túl van” az eseményen és a nézőben egyből felmerül a gondolat, hogy “hát ezzel meg mi történt?” és amint ez a gondolat felmerül, el is kezdik vetíteni az előzményeket. Érdekes eszköz a hangulat fokozására, de működik, jó ötlet!
A sok dícséret mellett akkor pár szót a film hibájáról is. Igazság szerint egyetlen komolyabb bakit fedeztem fel benne csak, de az fontos. Az anya motivációit ugyanis szvsz nem mutatták be teljesen, bennem hiányérzet maradt ezzel kapcsolatban. Valahogy nagyon furcsa volt számomra, hogy nem vitte magával a kissrácot az új életébe, olyan volt, mintha nem is az ő gyereke lett volna. Ez főleg abban a jelenetben látszott, amikor a kisfiú felkeresi az anyát az új lakásában és az anya úgy beszél vele, ahogy mondjuk a szomszéd fiával tenné. Ha bemutatják rendesen, hogy miért érzett így, akkor lenne ez a film igazi mestermű, így azonban csak egy (főleg a hongkongi filmekhez képest) remekül kivitelezett dráma. Úgy látszik, nem csak én gondolkozom így róla, hiszen az idei HKFA-n 10(!!!) kategóriában is díjra jelölték a filmet, míg két korábbi filmfesztiválon már 5 díjat elnyertek vele a készítők. Feltétlenül érdemes tehát megnézni!
iMDB
A hongkongi filmekkel kapcsolatban sokan szokták azt (az egyébként talán jogos) kritikát megfogalmazni, hogy a legtöbbjük igazi közönségfilm, szórakoztató, könnyed és ezek miatt súlytalan és felejthető alkotás. Ezért is örültem annak, hogy ezt a filmet, ami egy hongkongi filmtől meglepően mély tartalmú darab, jelölték az idei HKFA legjobb filmje díjára.
A történet főszereplője egy kábé 10 éves kisfiú, aki egyik reggel azt veszi észre, hogy a mama le akar lépni otthonról. Suli helyett elrohan a papához, hogy elújságolja, mi történt és ezzel kezdetét veszi egy igazi családi tragédia. Kiborul a bili, a mama elmondja a véleményét az egyébként valóban nem túlzottan intelligens papáról, majd a következő adandó alkalommal sikeresen megszökik. A kisfiú a papával marad, aki azonban nem egy agytröszt, szerencsejátszik, mindenkinek tartozik, aminek következtében elveszíti először az állását, a lakását, majd egyre mélyebbre süllyed a fiával együtt.
A történet főszereplője egy kábé 10 éves kisfiú, aki egyik reggel azt veszi észre, hogy a mama le akar lépni otthonról. Suli helyett elrohan a papához, hogy elújságolja, mi történt és ezzel kezdetét veszi egy igazi családi tragédia. Kiborul a bili, a mama elmondja a véleményét az egyébként valóban nem túlzottan intelligens papáról, majd a következő adandó alkalommal sikeresen megszökik. A kisfiú a papával marad, aki azonban nem egy agytröszt, szerencsejátszik, mindenkinek tartozik, aminek következtében elveszíti először az állását, a lakását, majd egyre mélyebbre süllyed a fiával együtt.
A film egyik legnagyobb erénye, hogy megközelíti az e téren véleményem szerint etalonnak számító japán drámák színvonalát. Mindez nem kis részben köszönhető a filmet forgatókönyvíróként és rendezőként is jegyző Patrick Tam-nek, aki a 80-as években rendezett 7 filmje után rendezett újra. Rajta kívül pedig az apát alakító Aaron Kwok viszi a prímet, aki sok-sok akció és romantikus vígjáték után most végre egy fajsúlyos filmben is megmutathatta képességeit, nem is akárhogyan. A kisfiút King-to Ng (vagy ismertebb nevén Gouw Ian Iskandar) alakítja, tulajdonképpen jól, hiszen gyakorlatilag “saját magát”, azaz egy “tipikus” gyereket kell játszania. Az anyát a már több filmből ismerős Charlie Yeung (Dr. Wai and the scripture with no words, Új rendőrsztori) játsza, de mivel az ő szerepe tulajdonképpen egy kisebb mellékszerep csak, így igazán nem tud kibontakozni, de erről majd később.
A szereplőkön kívül a történet helyszíne is sokat hozzáad a drámaisághoz. A filmet ugyanis Malajziában forgatták, gyönyörű kisvárosi helyszíneken, ahol látszik, hogy az emberek viszonylagos jómódban élnek. Mikor a család összetartó ereje, az életével teljesen elégedetlen mama lelép, akkortól kezdve mind a kissrác, mind az apa egyre inkább elkezd lefelé csúszni a lejtőn. Nagyon tetszett az, ahogy a kisfiú érzéseit és gondolatait bemutatták. Folyamatosan azon gondolkozik, hogy az apának, vagy a saját erkölcsi értékeinek feleljen-e meg inkább, ugyanez zajlik le egyébként az apában is, aki szeretne ugyan normális életet élni, valamint ugyanezt a fiának biztosítani, ám saját korlátai és gyengesége miatt minderre képtelen. Ez a film vége felé csúcsosodik ki, amikor is emiatt végül a kissráccal is ellentétbe kerül.
Technikailag is van egy érdekesség a filmben, mégpedig az, ahogyan bemutatja a rendező a fordulatokat. Először ugyanis úgy látjuk az adott szereplőt, hogy már “túl van” az eseményen és a nézőben egyből felmerül a gondolat, hogy “hát ezzel meg mi történt?” és amint ez a gondolat felmerül, el is kezdik vetíteni az előzményeket. Érdekes eszköz a hangulat fokozására, de működik, jó ötlet!
A sok dícséret mellett akkor pár szót a film hibájáról is. Igazság szerint egyetlen komolyabb bakit fedeztem fel benne csak, de az fontos. Az anya motivációit ugyanis szvsz nem mutatták be teljesen, bennem hiányérzet maradt ezzel kapcsolatban. Valahogy nagyon furcsa volt számomra, hogy nem vitte magával a kissrácot az új életébe, olyan volt, mintha nem is az ő gyereke lett volna. Ez főleg abban a jelenetben látszott, amikor a kisfiú felkeresi az anyát az új lakásában és az anya úgy beszél vele, ahogy mondjuk a szomszéd fiával tenné. Ha bemutatják rendesen, hogy miért érzett így, akkor lenne ez a film igazi mestermű, így azonban csak egy (főleg a hongkongi filmekhez képest) remekül kivitelezett dráma. Úgy látszik, nem csak én gondolkozom így róla, hiszen az idei HKFA-n 10(!!!) kategóriában is díjra jelölték a filmet, míg két korábbi filmfesztiválon már 5 díjat elnyertek vele a készítők. Feltétlenül érdemes tehát megnézni!
További cikkek :
» The Housemaid (Hanyo) (2010)
A kortárs dél-koreai film legambiciózusabb szerzői előszeretettel vegyítik a melodráma különböző alakzatait sajátos visszatérő motívumokkal, és az arányok tökéletesítése során akkor érik el a nemzetközi áttörést, amikor a...
» The Gate of Hell (Jigokumon) (1953)
Nem könnyű egy híres, de mára gyakorlatilag alig ismert moziról írni, mint amilyen ez a film. Sokat változott a közönség ízlése, ami egykoron sikeresnek bizonyult, tartani lehet tőle, hogy mára teljesen érdektelenné lett.
» The Lowly Ronin (Suronin Makari Toru) (1981)
Mindennek van kezdete. A munkának, a feliratkészítésnek, a mérkőzéseknek, az időnek, sőt még a TV sorozatoknak is. Nem kivétel hát a Lowly Ronin mini-sorozat sem.
» Instant Numa, Ultra Miracle Love Story, Oto-Na-Ri
Aso Kumiko arcai
» The Invincible Fist (Tie shou wu qing) (1969)
Fölöttébb jó év volt az 1968-as a Shaw Brothers stúdió számára, de az 1969-est sem érhette panasz.
Hozzászólások
Hongkongtól tényleg szokatlan, de mégis kiforrott film. Úgy veszem észre, hogy kezdenek rámenni a komolyabb alkotásokra, hiszen most jött ki a Rain Dogs is, ami hangulatilag igen hasonló mű.
Ezt a filmet azonban szerintem sem szabad kihagyni!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.