Seoul Raiders (Han cheng gong lue) (2005)
Készült: 2007. március 4. vasárnap, 23:43 | | 
| 
| Seoul Raiders (Han cheng gong lue) (2005)
A filmmel kapcsolatban az a legelső kérdése a nézőnek, hogy vajon egy olyan filmből, mint a Tokyo Raiders volt, érdemes-e folytatást készíteni, főleg úgy, hogy az akkori főszereplőkből mindössze egy marad meg. Jingle Ma is így lehetett ezzel, mert igyekezett más hangulatú filmet készíteni, ami sokkal inkább vígjáték lett, mint igazi akció. Ezt azonban véleményem szerint kár volt erőltetni, mert vígjátéknak ez a film nem túl színvonalas. A poénok eléggé fárasztóak és sokszor egész egyszerűen nem is illenek oda, ahova éppen tette őket a forgatókönyvíró. Sajnos az akciójelenetekkel is hasonló a helyzet, bár azért nem ennyire vészes. A filmen látszik, hogy jóval kisebb költségvetésű, mint a Tokyo Raiders volt, így például autós üldözésből, relatíve nagy szervezést igénylő jelenetekből keveset láthatunk. A verekedős jelenetek kidolgozása is messze-messze a Tokyo Raiders színvonala alatt marad, kezdve azzal, hogy kevés a “tömegbunyó”, sokszor csak 2 ember harcát láthatjuk. Ráadásul a koreai bűnözőket eléggé kreténnek ábrázolják a filmben, a forgatókönyvírók bizonyára nem túl sok koreai gengszterfilmet láttak… A tempó is “belassult”, nincs meg a nézőben a folyamatos rohanás érzete, csak a hiányérzet.
Mi az, ami megmaradt az első részből? Nos, nem sok. Legelőször is megmaradt Tony Leung Chiu-wai, aki majdnem hozza is az első rész figuráját, bár némiképpen mintha a saját paródiája lenne. Megmaradtak a "legyőzhetetlen" hősök, akik a sokszoros túlerőt is lazán leverik, bár már annyira menők, hogy az szintén paródiára emlékeztet (legfőképpen Qi Shu kimaszkírozott, álszakállas jelenetére igaz mindez). Megmaradt a hiperaranyos, ezúttal koreai akcentussal előadott kantoni kiejtés, valamint a Tony Leung csapatában a szép lányok mennyisége is, ezúttal Yeo-jin Choi és Ji-Yeon Park személyében (a harmadik lányt nem írják iMDB-n), kár, hogy viszonylag keveset láthatjuk őket. Kelly Chen-t Qi Shu váltotta, hogy ez előny-e, vagy hátrány, az ízlés kérdése, azonban Qi Shu itt ebben a filmben mutat egy keveset abból, hogy hogyan vizsgázna egy vérbeli akciófilmben, persze nem “eye candyként”. Lehet, nem is kellett volna olyan sokat edzenie annakidején a Tigris és Sárkányhoz… Az már egy más kérdés, hogy főleg a film elején a karaktere legalább olyan idegesítő, mint az, akit a Young & Dangerous 5-6-ban játszott. A “megrendelőt”, azaz Owen-t Richie Ren alakítja, tulajdonképpen rá osztották a “fapofa” szerepét, így túlzottan nem megerőltető a szerepe, hozza, amit kell, de semmi extra.
Összefoglalva a Seoul Raiders nem igazán az lett, aminek lennie kellett volna, kis túlzással felfogható a Tokyo Raiders paródiájaként is. A megnézését leginkább a remekül sikerült magyar felirat miatt ajánlanám, ezúton is gratulálok a fordítónak.
A Tokyo Raiders-ben megismert Lin az előző film történései után 5 évvel egy hamis dollárok előállításához használható “nyomatot” üldöz. A nyomat (illetve kettő, mert a “hátlaphoz” is van természetesen) “eltulajdonításakor” segítségére lesz JJ, egy magányos, pénzéhes tolvaj is, azonban az amerikai követségen a “megrendelő”, ahogy az már lenni szokott, átveri Lin-t és elviszi magával a nyomatot, hogy eladja a feketepiacon. A nyomok Szöulba vezetnek, ahol Lin a helyi segítői és rajongói, három fiatal koreai lány segítségével ered a “megrendelő”, bizonyos Owen nyomába. Ahogy az első részben már megszokhattuk, ezúttal is mindenki átver mindenkit, sok-sok csavar következik, beúszik a képbe egy koreai-kínai tolmácsnő, egy Jegesmedve, valamint egy Barnamedve nevű nagyon kegyetlen koreai bűnöző és ezúttal is mindenki azon van, hogy kiderítse, hogy a többiek vajon tényleg azok-e, mint aminek kiadják magukat.
A filmmel kapcsolatban az a legelső kérdése a nézőnek, hogy vajon egy olyan filmből, mint a Tokyo Raiders volt, érdemes-e folytatást készíteni, főleg úgy, hogy az akkori főszereplőkből mindössze egy marad meg. Jingle Ma is így lehetett ezzel, mert igyekezett más hangulatú filmet készíteni, ami sokkal inkább vígjáték lett, mint igazi akció. Ezt azonban véleményem szerint kár volt erőltetni, mert vígjátéknak ez a film nem túl színvonalas. A poénok eléggé fárasztóak és sokszor egész egyszerűen nem is illenek oda, ahova éppen tette őket a forgatókönyvíró. Sajnos az akciójelenetekkel is hasonló a helyzet, bár azért nem ennyire vészes. A filmen látszik, hogy jóval kisebb költségvetésű, mint a Tokyo Raiders volt, így például autós üldözésből, relatíve nagy szervezést igénylő jelenetekből keveset láthatunk. A verekedős jelenetek kidolgozása is messze-messze a Tokyo Raiders színvonala alatt marad, kezdve azzal, hogy kevés a “tömegbunyó”, sokszor csak 2 ember harcát láthatjuk. Ráadásul a koreai bűnözőket eléggé kreténnek ábrázolják a filmben, a forgatókönyvírók bizonyára nem túl sok koreai gengszterfilmet láttak… A tempó is “belassult”, nincs meg a nézőben a folyamatos rohanás érzete, csak a hiányérzet.
Mi az, ami megmaradt az első részből? Nos, nem sok. Legelőször is megmaradt Tony Leung Chiu-wai, aki majdnem hozza is az első rész figuráját, bár némiképpen mintha a saját paródiája lenne. Megmaradtak a "legyőzhetetlen" hősök, akik a sokszoros túlerőt is lazán leverik, bár már annyira menők, hogy az szintén paródiára emlékeztet (legfőképpen Qi Shu kimaszkírozott, álszakállas jelenetére igaz mindez). Megmaradt a hiperaranyos, ezúttal koreai akcentussal előadott kantoni kiejtés, valamint a Tony Leung csapatában a szép lányok mennyisége is, ezúttal Yeo-jin Choi és Ji-Yeon Park személyében (a harmadik lányt nem írják iMDB-n), kár, hogy viszonylag keveset láthatjuk őket. Kelly Chen-t Qi Shu váltotta, hogy ez előny-e, vagy hátrány, az ízlés kérdése, azonban Qi Shu itt ebben a filmben mutat egy keveset abból, hogy hogyan vizsgázna egy vérbeli akciófilmben, persze nem “eye candyként”. Lehet, nem is kellett volna olyan sokat edzenie annakidején a Tigris és Sárkányhoz… Az már egy más kérdés, hogy főleg a film elején a karaktere legalább olyan idegesítő, mint az, akit a Young & Dangerous 5-6-ban játszott. A “megrendelőt”, azaz Owen-t Richie Ren alakítja, tulajdonképpen rá osztották a “fapofa” szerepét, így túlzottan nem megerőltető a szerepe, hozza, amit kell, de semmi extra.
Összefoglalva a Seoul Raiders nem igazán az lett, aminek lennie kellett volna, kis túlzással felfogható a Tokyo Raiders paródiájaként is. A megnézését leginkább a remekül sikerült magyar felirat miatt ajánlanám, ezúton is gratulálok a fordítónak.
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.