belépés∆

Especial Kelly (2006)

Kelly Chen Wai-Lam: Especial Kelly (2006)

Especial Kelly (2006)

Ezúttal egy rendhagyó ajánló következik, ami azért szerény véleményem szerint hellyel-közzel illeszkedik az oldal profiljába, remélem, tetszeni fog.
Míg a nyugati világban hírértékű, ha egy színész a zeneiparban is próbára teszi a képességeit, avagy fordítva, valamelyik híresebb énekes, vagy zenész filmszerepet kap, addig mindez a Távol-Keleten teljesen elfogadott, megszokott dolog. Arrafelé nincs éles határvonal a filmes és a zenei világ között, az egész egybemosódik, talán a „szórakoztatóipar” kifejezés lehet rá a legjobb magyar szó. Ez a sztárok és a mögöttük álló produkciós cégek számára is kényelmes helyzet, hiszen kevesebbet kell költeni a promócióra, viszont több forrásból is lehet bevételt szerezni, a nép ugyanis tódul a kedvencek filmjeit megnézni, vagy a kedvenc filmsztár koncertjeit meghallgatni, lemezeit, DVD-it megvásárolni. Az ottani énekesek között pedig már-már íratlan szabály, hogy karrierjük kerek évfordulóira kiadnak egy afféle „best of” jellegű kiadványt, összefoglalva az addigi munkásságukat. Az egyik legnépszerűbb cantopop díva, megannyi könnyed hongkongi film főszereplője, Kelly Chen 2006-ban ért el egy ilyen pontra, ugyanis ebben az évben ünnepelte karrierjének 10. évfordulóját és ennek okán került a boltokba a 20 videoklipet tartalmazó Especial Kelly című DVD.
A lemezen technikailag semmiféle különleges extra nincsen, leszámítva a Távol-Keleten szinte kötelező tartozékként kezelendő karaoke funkciókat. Ennek megfelelően 2 hangsáv van, az elsőn a dalok eredetiben hallhatóak, a másodikon pedig az instrumentális változatok vannak, míg a video részben a képernyő alján látható a kikapcsolhatatlan felirat, hűen mutatva, hogy mit is kellene éppen énekelni.
Mivel a karaoke részt vélhetően nem túl sok magyar néző tudja majd kihasználni, így ennek tárgyalása helyett inkább a klipekre és a dalokra helyezem innentől kezdve a hangsúlyt. Mint fentebb már olvasható, a lemezen összesen 20 videoklip kapott helyett, melyek jól elkülöníthetően két részre oszthatóak. Az első 10 klip Kelly korai dalaiból van összeválogatva, melyek többsége jellegzetes 90-es évekbeli cantopop, akárcsak a klipek technikai kivitelezése. Érdekes látni azt is, hogy az énekesnő itt még a kezdeti, afféle „lány a szomszédból” imázst próbálja magáról kialakítani. A második 10 klip már Kelly stílus és imázsváltása utáni korszakból való, mind a dalokon, mind az imázson látszik a nyugati zenék, elsősorban az európai elektronikus tánczenék és az amerikai r’nb hatása. Chen küllemén is meglátszik mindez, a „lány a szomszédból” külső a múlté, ezekben a klipekben már inkább afféle Famme Fatale-ként, vagy ha úgy jobban tetszik, „Wonder Woman”-ként pózol. De nézzük a klipeket kicsit részletesebben, szépen sorban egymás után.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


A sort egy négy tagból álló –valószínűleg rövidéletű, lehet, hogy egyszámos- együttes klipje nyitja, aminek Kelly mellett további tagjai Joyce Yau, Daniel Chan és Ray Chan voltak. A zene leginkább a 80-as évek nyugati zenéjére emlékeztet, akárcsak a klip. Hallgatható, de semmi extra, egy sivatagos helyszínen játszódik, a készítők néhány megmosolyogtató videotrükkel próbálták látványosabbá tenni, Kelly pedig itt még rövid hajjal, abszolút kezdőként látható. A második klip, a You Gave It To me, kicsit Faye Wong zenéjére (és klipjeire) emlékezteti az embert, kellemes kis zene, a klip pedig jellegzetesen eseménytelen, akárcsak Faye videói. Kelly festeget, valamint a csendélet tárgyául szolgáló almákkal szórakozik. A harmadik klipről is nagyjából ugyanezeket lehet elmondani, ezúttal is elmosódott, sokszor fekete-fehér képek váltakoznak, a dal pedig egy jól eltalált ballada. Nem véletlenül tartották Kelly-t az új Faye Wong-nak ekkoriban, mert ez a dal is a Faye által megkezdett irányt folytatja.



A negyedik klip a Wind, Flower, Snow album címadó dalához készült. Itt már kicsit többet dolgoztak a videotrükkökkel, bár azért nem erőltették meg magukat. Kelly ebben a klipben egy üres szobában egy számítógép előtt ülve chatel, valamint a lakás különféle zugaiban sétálgat. A klip is, meg a zene is hangulatos. Az ötödik klip az egyik legjobb az egész válogatáson, akárcsak a dal, amihez készült. A lágy, de ritmusos dalhoz egy jó kis álomszerű, helyenként rajzoltnak tűnő klipet készítettek. Ha minden cantopop ilyen színvonalú lenne, sose hallgatnék mást…  A hatodik klipben ismét előkerül a festegetés, azonban itt az eddigiektől eltérően már egy egész sztorihoz kapcsolódóan. Kelly a klipben egy festő párja, aki nem sok sikert arat a műveivel, ezalatt azonban Kellyből híres énekesnő lesz, akinek a plakátjai mindenhová ki vannak ragasztva. Útjaik szétválnak, a fickó csak a tv-ben látja barátnőjét, míg a lány folyton csak a nála maradt vázlatokat nézegeti. A hiperromantikus végkifejlet sem maradhat el természetesen. A dal sem rossz, eleinte balladaként indul, aztán a végefelé egész felpörög.



A hetedik klip, ha kicsit több figyelmet fordítanak rá, a legjobb lehetett volna az egész lemezen. Sajnos elrontották, így csak a dal (a címe It’s your fault) mondhatná el azt magáról, hogy benne van a három legjobb között. Egy kínai mércével mérve jó kis pörgős, kicsit rockos dalról van szó, amiben (sajnos ritkaság!) Kelly kiereszti egy kicsit a hangját. A klip pedig egy sivatagos tengerparton játszódik, ahol még ókori romok is vannak, de nem ez az igazi poén benne, hanem az, hogy némi trükkökkel Kelly szemfehérjét Frank Herbert Dűne című regényének hősei, a fremenek mintájára „bekékítették”. Amivel viszont elrontották az egészet, az az amatőrvideó jellegű kivitelezés, a rendezőnek hihetetlen ízlésficama volt. Kár érte, pedig a klip alapötlete egyáltalán nem rossz. A nyolcadik videó a Lavender című film betétdala, ennek megfelelően elég sok snitt van benne a filmből, mellette pedig néhány érdekes kameraállással felvett jelenet látható még (pl. ahogy folyik ki a víz egy pohárból). A dal egy melankolikus ballada, túlzottan nem köti le az embert, bár azt sem lehet rá mondani, hogy rossz lenne. A kilencedik klip, ami a My favourite concert címet viseli, szintén nem egy nagy durranás, van benne egy rakat szappanbuborék, míg Kelly egy régi Sinead O’Connor (jól írtam?) klipre hajazva hullajt néhány könnycseppet. A zenéről annyit, hogy ha a klip legelején elhangzó „jáááj, má’ megin’ egy ballada!” felkiáltástól számított mintegy másfél percet kibírja a néző, akkor már kicsit felpörög a tempója, de igazából felejthető darab. A tizedik klip is egy lassú, szomorkás számhoz készült, ennek megfelelően ez sem túl mozgalmas, a klip java részében annyit lát a néző, hogy Kelly ül egy ülőgarnitúrán, ezen kívül egy rakat zöldszínű üres(?) üveg közelében is látható.



Innentől kezdődik az imázsváltás utáni klipek sora, amit a balladák után egyből három egymást követő pörgős dance zene jelez. Rögtön az első a sorban a Flower Universe-hez készített videó, ami technikailag az egyik legjobb az egész lemezen. Itt végre nem tartották féken a trükkmestereket, sokszor 5-6 Kellly van egyszerre a képen, látványos vágások és kameraállások színesítik a palettát, a grafikusok által megálmodott repülő „motor”-ról nem is beszélve. Ez azon kevés klip és szám közé tartozik a lemezen, amik akár a nyugati ízlésvilágba is belefér, még Kelly európai szemmel nézve kissé furcsa táncstílusával együtt is. Ezzel szöges ellentétben áll a sorban következő klip, a Memory Lost Weekend. A dal maga ugyan hasonló színvonalú, mint az előző, azonban a klip egy rettenetesen rossz nullköltségvetésű valami. Fogtak egy rakat, a Viva Club Rotation-ban látható „fellépésekhez” hasonlító tévéfelvételt (az ilyesmi arrafelé, mint a klipből kiderül, a Samsung égisze alatt készül), ezeket vagdosták össze egybe. Ez még tulajdonképpen nem lenne baj, de az egész alá egy stroboszkópszerűen villogó, a Winamp és a Media Player visualization funkciójára hasonlító valamit tettek, amivel teljesen nézhetetlenné válik az egész. Hihetetlenül kilóg a sorból, nehezen érthető, hogy tudták ezt így összehozni. A harmadik dancefloor videó, egyben a 13. klip a sorban a legjobban eltalált dal a három közül, a klipje azonban eléggé sematikus. Egy bulit láthatunk, mint oly sok más hasonló stílusú videoklipben, extraként meg a szintén ezerszer elpuffogtatott napszemüvegben a kamerába nézést hozzák be, így láttatva a kamera mögötti megvilágítást. Jobb klipet is kihozhattak volna belőle.



A 14. klip egy újabb ballada, ami valószínűleg a házasságkötéssel kapcsolatos dolgokról szólhat, mert Kelly elég sokat látható benne menyasszonyi ruhában, sajnos ez a klip sem túl eseménydús. A korábbi balladákhoz készült klipekhez képest viszont feltétlenül a javára írható, hogy sokkal szebben van kivitelezve azoknál. A 15. klip is egy lassú számhoz készült, ebben Kelly eleinte egy futurisztikus szobában üldögél, majd egy Mitsubishi volánja mögé ül. Persze amint kívülről mutatják az „autót”, világossá válik, hogy ez a klip egy számítógépes játék reklámjaként funkciónál. A 16. számhoz, ami egy közepes minőségű lágy popdalocska, egy látványos fantasy klipet készítettek, amiben Kelly egyrészt egy szürke lovon közlekedik, meg különféle dúsan felékszerezett fantasy szereplők bőrébe bújik. Ez azon ritka klipek egyike, amik jobbak, mint a dal, amihez készültek.



A 17. klip a koreai Dae Jang Geum tévésorozat főcímdalának kantoni nyelvű átiratához készült, amit (nem nehéz kitalálni) Kelly énekelt. A nagysikerű tévésorozat zenéje is hangulatosra sikerült, míg Kelly a kantoni átiratért különféle díjakat is kapott. A klipben egyébként rózsaszirmokat pakol bele szép, lassú, szertartásos mozdulatokkal egy dobozba. Ugyan nem túl mozgalmas, de látványos a klip, a zene meg nem véletlenül nyert díjakat. A 18. klip a frappáns Shake Shake címet viseli és az amerikai r’nb klipek ihlették, akárcsak a címadó dalt, ami az r'nb és a "latinos" stílusok keveréke. A tánc koreográfiája és a ruhák is egy az egyben olyanok, mint az amerikai klipekben, a néző folyamatosan azt várja, hogy mikor ugrik elő egy nagy fekete ember valahonnan és kezd el a kamerába mutogatni. Szerencsére azonban ez nem történik meg, de ez a szám finoman szólva is felejthető.



A 19. klip, melynek címe Phone Killer, messze-messze a legjobb az összes közül. Valahogy ilyennek képzelne el az ember egy hongkongi videóklipet, mint ez. Kelly ugyanis egy wuxia hősnőt alakít benne, aki látványos wire-action elemekkel teletűzdelt csatákat vív a rátámadó galád férfiak ellen, akiknek telefonjait is módszeresen elpusztítja. Jól eltalált CGI trükkök is színesítik az egészet, a „drámai” részeknél meg belassítják az akciókat. Persze az egész inkább egy számítógépes játékra emlékeztet, mint valódi wuxia filmre (ez egyébként a Kellyre támadó Porsche esetében látszik leginkább), de ez semmit sem von le az élvezetéből. Szuper klip, a végén még a főgonosz is megjelenik, Kelly pedig afféle Femme Fatale-ként hadakozik. A zene se rossz, ugyan r’nb, de teljesen hallgatható, ritmusos darab, illik a kliphez.



A záró, 20. klip feltehetőleg egy újabbkeletű Kelly film (esetleg tévésorozat) promóciós videója lehet, bár nem találtam erre vonatkozó információkat. Egy francia étteremben énekel duettet egy idősebb hölggyel, mialatt szép sorban bemutatják az ott tartózkodókat. Közepes szám, kicsit unalmas klippel, nem egy nagy durranás.
Természetesen ez még nem minden, ugyanis a kiadványhoz a DVD mellett egy 3 CD-ből álló Best Of album is tartozik, amin a fenti 20 dal java része mellett további 34 Kelly sláger hallható, összesen mintegy 180 percben. Az első két CD-re tették fel a „hagyományosabb” cantopop dalokat, ezen belül a második lemezre kerültek a többek között Andy Lau-val és Ronan Keating-gel készült duettek is, míg a harmadik lemez a „Kelly in the party” szlogen alapján lett összeválogatva, fele-fele részben tartalmazva r’nb és dancefloor szerzeményeket.
A DVD legnagyobb hibája, hogy elég rövid, nagyjából 75 perces. Extrák sincsenek rajta a karaoke funkciókon kívül, így simán ráférhetett volna még 5-6 klip, mondjuk Kelly különféle filmjeihez, például a Tokyo Raiders-hez készített klipjei, vagy az Andy Lau-val közös duettje, stb. A felkerült 20 klip közül is ki lehetett volna hagyni párat, főleg a rendkívül rosszul sikerült Memory Lost Weekend-et, azonban az összhatás nem olyan rossz, valahol a 3 és a 4 csillag között van. Kelly Chen rajongói imádni fogják, a hozzám hasonlóan a cantopop dívák (Kelly mellett pl. Gigi Leung, Sammi Cheng, Miriam Yeung, Yumiko Cheng, Karen Mok, stb.) zenéje iránt általánosságban érdeklődőknek is érdekes lehet, az azonban biztos, hogy akit eddig nem érdekelt a kínai zene, az nem ettől a kiadványtól lesz fanatikus rajongó.

Hozzászólások   

#1 Guest 2007-02-20 09:37
Tito segítségével most már eredetiben is itt van a polcomon, így annyit tennék még hozzá, hogy nagyon igényes kiadvány. Két tokban van kialakítva a 4 lemez helye és van hozzá egy kiegészítő tok is, amibe bele lehet őket rakni. A szövegkönyvek mellett meg bőséges fotóanyagot is mellékeltek Kellyről. :P

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Godzilla (Gojira) (1954)

Godzilla (Gojira) (1954)

  A FILM, melyben először láthattuk amint az atombombák nukleáris szele felzargatja és pusztító erővel ruházza fel az őskorból visszamaradt mélytengeri szörnyeteget Gojirát, hogy visszatérítse nekünk mindazt a borzalmat, melyet fegyverkezési mániánk szabadított a világra.

Tokyo Trash Baby (Tokyo gomi onna) (2000)

Tokyo Trash Baby (Tokyo gomi onna) (2000)

Tokyo Trash Baby (東京ごみ女) (2000)iMDBHiroki Ryuuichi filmje a 2000-2001 között leforgatott hat részes Love Cinema sorozat első darabja. Ez a sorozat arról volt híres, hogy a szerelem témáját finoman szólva is különös nézőpontból szemlélő filmeket...

Sexy Teacher (Nuga geunyeo-wa jasseulkka?) (2006)

Sexy Teacher (Nuga geunyeo-wa jasseulkka?) (2006)

Sexy Teacher (Nuga geunyeo-wa jasseulkka?) (2006)iMDBVegyünk egy rendkívül realisztikus alaphelyzetet, azaz egy tűzvörös Infiniti sportkocsival közlekedő, kihívóan öltözködő, gyönyörű hölgyet, aki valamilyen fura oknál fogva tanárnő szeretne lenni és az 1 hónapos gyakorlati idejét a...

Bullet and Brain (Shen qiang shou yu zhi duo xing) (2007)

Bullet and Brain (Shen qiang shou yu zhi duo xing) (2007)

Wong Jing legújabb, kicsit idétlen címmel megáldott akciófilmje szokás szerint megosztotta a nézőket, egyben köszönhetően a remek szereposztásnak, az év egyik leginkább várt filmjévé avanzsált. Néhány dologban szerencsére kiemelkedik a hongkongi film fenegyerekének...