A készítők tehát minden tőlük telhetőt megtettek, hogy egy újabb „gambling movie-t“ készítsenek, bár ezúttal az úgynevezett „fist game“ széles tárházát is felvonultatták. Ez a játék az itthon is ismert kő, papír, olló játék különféle variációit takarja és a variációk ismeretének hiánya jelentősen rontja a film élvezetét. A kínai játékokat abszolúte nem ismerő néző ugyanis hiába koncentrál a kézmozdulatokra, egyszerűen nem találja a logikát az egészben, ráadásul ahogy a film halad előre, egyre inkább hülyének is érzi magát, ugyanis az alap „fist game” játéknak, mint a filmben is kiderül, rengeteg különféle változata van. A szereplők óriási lelkesedéssel mutogatnak, meg kiabálják a számokat, mondják a mondókákat, szegény európai néző pedig csak pislog…

A „fist game” játékok mellett a film (és persze a verseny) másik fő eleme a kockázás. Ezt a részt biztos nem az eredetiségéért tették bele a filmbe, hiszen a majd’ 20 évvel ezelőtt készült God of gamblers-ben (és persze a folytatásaiban) már szinte az összes kockajátékkal kapcsolatos poént lelőtték, de úgy látszik, az átlagos kínai nézőt ez egyáltalán nem zavarja. A nagy kockázási tudást itt is nagyjából ugyanúgy szemléltetik, mint anno Chow Yun-Fat esetében, de végülis 20 év alatt elég sokan születtek, illetve kerültek filmnéző korba, így a dolog megbocsátható. Az azonban már kevésbé, hogy a hongkongi vígjátékok többségéhez hasonlóan ebbe a filmben is bőségesen kerültek „gusztustalan” jelenetek. A pisilős/kakilós poénok legnagyobb sajnálatunkra ugyan kimaradtak, de semmi probléma, a túlzásba vitt alkoholizálás és annak gyakori következményei bőségesen kárpótolják a nézőt. Úgy látszik, a kínai néző semmit sem szeret jobban, mint éppen hányó részeg embereken röhögni… Lelkük rajta, bár annyit azért el lehet mondani, hogy mindezt szép lányokkal próbálják némileg ellensúlyozni.

A fentieken kívül a film további rákfenéje az, hogy a színészek igencsak túljátszák a szerepüket, igaz, ez a hongkongi vígjátékokban már megszokott dolog, mondhatnánk úgy is, hogy követelmény. Ez leginkább a mára már ismert komikává lett és több gambling movie-ban is megfordult Cherrie Ying (Fat Choi Spirit, Kungfu mahjong 2) esetében látványos, de a gonosz Mango (Debbie Goh) is igen sűrűn grimaszol.
A film tehát messze elmarad a hongkongi szerencsejáték filmek legjobbjaitól, ráadásul a fő témául választott „fist game“ ismeretének hiányában a néző nem sokat ért belőle. Aki profi a „fist game“ játékban, az mindenképpen nézze meg, akinek fogalma sincs róla, hogy mi is az, az meg ezt a filmet kerülje el messzire. Mondhatnánk úgyis, hogy ez a film szinte kizárólag a hongkongi (esetleg kínai) belső piacra készült.