belépés∆

2 Become 1 (Tin sun yut dui) (2006)

2 Become 1 (Tin sun yut dui) (2006)

2 Become 1 (Tin sun yut dui) (2006)

iMDB

A 2 Become 1 egy Xixi nevű író(nő?) hasonló című hongkongi bestsellerének filmadaptációja. A film Bingo, egy okos irodai alkalmazott hölgy történetét mutatja be, aki élénken védi érdekeit munkahelyén, szabadidejében pedig barátnőivel jár különféle helyekre pletykálni, és évek óta várja, hogy egykori szerelme ismét feltűnjön. Egy napon aztán (némileg komikus körülmények között) megtudja, hogy daganat van a mellében. Élete ettől kezdve megváltozik, a kezdeti hitetlenkedés után kétségbeesetten próbál megoldást találni a problémáira, amiben nagy segítségére van az eleinte igencsak megvetett doki, V, valamint egy bolti eladónő és annak félénk, ám tehetséges énekes fia is. Persze mindeközben a munkahelyén is helyt kell állnia.

2 Become 1 (Tin sun yut dui) (2006)

A film jellegzetes példája a hongkongi drámáknak. Vegyünk egy szerethető karaktert, húzzunk rá egy tragikus eseményt, tegyünk elé egy kanyargós, érzelmekkel telített utat, amin jónéhány segítőtársra akadhat. Nyoma sincs a japán drámákra (pl. a szintén a rákbetegséggel foglalkozó Hibi-re is) jellemző fojtogatóan nyomasztó hangulatnak, minden könnyedre, humorosra van véve, így egy sajátos, kicsit keserédes hangulatú filmet kapunk. A történet némileg tanmese jellegű, a kivitelezés viszont a filmet ezúttal producerként jegyző Johnnie To-nak köszönhetően jól sikerült. Helyenként meglehetősen hollywoodias részletek is előkerülnek, már a főhős Bingo figurája is, a független, erős üzletasszony kicsit amerikaias, amit fokoz a dilidoki V is a kabrió Maseratijával, de maga a történet is egy az egyben elképzelhető lenne az Egyesült Államokban. Tisztelt hollywoodi producerek, ebből nem lesz remake?

2 Become 1 (Tin sun yut dui) (2006)

A hollywoodi beütésektől eltekintve a film egyáltalán nem sikerült rosszul, a történet életszagú, a humor aranyos, finom, fanyar benne, amit helyenként megható jelenetekkel fűszereznek. A főszereplőt játszó Miriam Yeung ugyan még mindig sokkal jobb énekesnőnek, mint színésznőnek, azonban a korai filmjeihez képest ugrásszerűen javult a játéka, immáron nem csak „eye-candy” szerepekre alkalmas. A V-t alakító Richie Ren ezúttal nem hoz olyan menő figurát, mint az Exiled mesterlövészeként, sokkal inkább emlékeztet a Fly me to Polaris-ban nyújtott játékára, a kicsit idegesítő, némileg kétbalkezes doki megtestesítőjeként.

2 Become 1 (Tin sun yut dui) (2006)

A fent látható moziplakát is rejt érdekességeket magában, ugyanis a legtöbb hongkongi moziplakát a helyi metróban van közszemlére téve, azonban a fenti képet a metrótársaság vezetői túlzottan is provokatívnak ítélték, így megtagadták a metró területén való kiplakátolását. A készítők így kényetelenek voltak egy hagyományosabb posztert is készíteni utólag, amin a két főszereplő látható. Emiatt a Hongkongban forgalmazott DVD-k is azt a borítót kapták, hogy a nézők felismerjék, melyik film is ez, azonban az Egyesült Államokba szánt export lemezeken megmaradt az eredeti, provokatív montázs.
Összefoglalva ez egy aranyos kis film, aki szereti ezt a stílust, annak kellemes perceket okozhat.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Highway Star (2007)

Highway Star (2007)

iMDB   Nyilván nem én vagyok az egyetlen, akinek a „trot” nevű zenei stílus nem mond semmit, legalábbis ebben a hitben életem eddig. A Highway Star c. film kellett hozzá, hogy rádöbbenjek,...

Focus (1996)

Focus (1996)

    imdb  A Focus ismét egy amerikai filmlegenda lerombolása. A '90-es évek végén azzal a techikával hódított egy Blair Witch Project című film, hogy a teljes valószerűség képzetét próbálta kelteni a szereplők kezébe adott kamerával,...

Super Model (2004)

Super Model (2004)

Mi más is lehetne ideálisabb kiparodizálandó téma egy harsány hongkongi vígjáték számára, mint a színes csillogással teli, ám lényegi tartalommal feltehetően nem bíró szupermodellek világa? Természetesen nem a nőket, hanem a divat világában tevékenykedő férfiakat...

Portrait of Hell (Jigoku-hen) (1969)

Portrait of Hell (Jigoku-hen) (1969)

Ha Akutagawa Rjunoszuke áll neki egy forgatókönyv megírásának, abból valószínűleg valami minőségi történet kerekedik ki, ezt már tudhatjuk Kurosawa Akira „A vihar kapujában” (Rashomon) filmje óta.