belépés∆

Sammi Cheng Sau-Man

Sammi Cheng Sau-Man (鄭秀文)

Sammi Cheng Sau-Man

Sammi Cheng 1972. augusztus 19-én született Hongkongban, szülei eredetileg Twinnie Cheng-nek nevezték. A szórakoztatóiparba még diákként került bele, amikor is a TVB New Talent Singing Awards nevű énekversenyén vett részt, ami egy jó lehetőség a kiugrásra, hiszen ugyaninnen indult a karrierje többek között Anita Mui-nak, Leon Lai-nek, CoCo Lee-nek és Miriam Yeung-nak is. Sammi 16 éves volt, amikor a verseny zajlott és ugyan nem nyerte meg, de az előkelő harmadik helyezésének köszönhetően a versenyt szponzoráló lemezkiadó cég szerződést ajánlott neki.
Sammi-nek innentől kezdve nehéz dolga volt, hiszen össze kellett egyeztetnie a tanulást egy ígéretesen induló énekesi karrierrel. Mielőtt az iskolát elvégezte, már három teljes albumot is kiadott, sorrendben Sammi, Holiday és Never too late címekkel és mindegyik egyre magasabb eladási számokat produkált. A Holiday, amit 1992-ben adtak ki, több mint 10 hétig volt a 10 legnépszerűbb album között az eladásokat tekintve. Új előadótól ezek nagyszerű számok voltak, azonban Sammi ezzel még nem lépett be a szupersztárok közé. Ekkoriban tette meg első próbálkozását a filmezés terén is, a Best of the best című filmben Heidi karakterét alakította, a szerepért jelölték az év felfedezettje díjra is, azonban nem ő kapta meg, így talán ennek köszönhetően is ezután 4 évig nem filmezett.

Sammi Cheng Sau-Man

1993-ban ébredt rá arra, hogy ahhoz, hogy ő is A kategóriás sztár lehessen, ki kell alakítania magáról egy egyéni képet. Ez volt az az időszak, amikor egy másik csillag, Faye Wong Chin-Man elkezdte a vad és extrém divatot meghonosítani a popsztárok között. Sammi pedig kihasználta a lehetőséget, amit egy akkori szupersztártól, a későbbi kedvesétől, Andy Hui-tól kapott egy duett erejéig. Narancssárgára festette a haját és kicsit „nyugatiasabbra” vette a kiejtését. Abban az időben a festett haj leginkább csak a triádok között volt népszerű, a művészek és a sztárok számára egyfajta tabu volt, hogy lázadónak látszódjanak. Sammi kiadta negyedik albumát, Sammi’s Happy Maze címmel, aminek leghíresebb dala a Chotto Matte (várj egy kicsit) volt. A számot eredetileg a japán Oguro Maki énekelte és a nagyon gyors dal feldolgozása remekül illett Sammi új imázsához, a dal sikere pedig jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy végre bekerüljön a legnagyobb sztárok közé. Egy évvel később is maradt a vad, lázadó szerepében. Következő albuma a Big Revenge címet viselte és erre került rá a Ding Dong című száma, ami mind a mai napig az egyik legismertebb dala. Azonban a hírneve növekedésével együtt nőtt bírálóinak hada is a médiában, többek között szemére vetették, hogy túlságosan is nyugatias lett a kiejtése, leginkább abba kötöttek bele, hogy a Ding Dong-ot Deen Dong-nak ejtette. A kritikák ellenére azonban a szám az év egyik legnépszerűbb dala lett és további sikeres számok követték, úgy mint a Ten Commandments, a Not your typical love, a Passion Island, stb. A pikáns és vitatott Ten Commandments rádiókba szánt verziója tartalmazott egy-két rövid részletet, amit akár egy pornófilm hangjainak részleteként is lehetett értelmezni és emiatt a bemutatás után néhány nappal megtiltották a rádióállomásoknak, hogy leadják. A betiltás híre pedig tovább növelte az érdeklődést Sammi iránt, ő pedig lazán vette a média támadásait, ezzel is érzékeltetve a zenei élet bennfentesei számára, hogy Sammit nem állíthatja meg semmi sem.

Sammi Cheng Sau-Man

1995 elején lejárt a szerződése a Capital Artists-szal, akik anno felfedezték és nem hosszabbította meg azt. A kiadó válaszul nem promotálta tovább és Sammi mintegy fél évre szinte teljesen eltűnt a közéletből. Az év második felében azonban híre ment, hogy leszerződött a Warner Music-hoz és az ő égiszük alatt folytatja majd karrierjét. Átmenetileg levetette magáról a lázadó képét, meghagyta eredeti fekete hajszínét, majd kiadta az első albumot a Warner gondozásában Can’t give you up címmel. Az albumról három szám lett sláger, a Gentlemen, you’re so fine today, a címadó Can’t give you up és a The mourning song of love. Az album nem várt sikert aratott, ráadásul a Panasonic felkérte walkman reklámjának szerepére Sammit. Ez mind a Panasonicnak, mind Samminak további sikereket hozott, a reklámban is hallható Can’t give you up pedig az év legsikeresebb dala lett, díjak tömkelegét osztották ki Samminak érte.
1996-ban a Warner úgy döntőtt, hogy Sammi „kinőtte” Hongkongot, így elkészítette első mandarin nyelvű albumát Worth It címmel. Az album mindmáig az egyik legnagyobb példányszámban eladott „új előadótól” származó album Taiwanon, de szépen fogyott a többi mandarin nyelvű területen is. Az év nyarán pedig Sammi új vizekre evezett, újraindította filmszínészi karrierjét is egy romantikus komédiában Ekin Cheng és Gigi Leung mellett a Feel 100%-ban. A film természetesen nagy sikert aratott, főleg a huszonévesek körében. A Warner pedig a sikert kihasználva megjelentette Sammi második mandarin nyelvű albumát Can’t Let Go címmel, amiről az egyik szám ismét egy Panasonic reklám zenéje lett.
Ekkoriban a cantopop dívái közül többen is, például Faye Wong és Sally Yeh is, privát életüket kezdték előtérbe helyezni a karrierjük helyett, a hongkongi zeneipar pedig gőzerővel kereste az utódjukat. Több jelölt is volt erre a címre, azonban közülük Cass Pang szintén visszavonult, Amanda Lee egy kiadott album után eltűnt, maradt a taiwani származású Vivian Hsu és természetesen Sammi Cheng. Hogy biztosítsa helyét, ezt a rendkívül sikeres évét a Sammi’s X-Dimension koncertkörúttal zárta. A koncerteken nem csak a zenével, hanem küllemével is kitűnt, köszönhetően az aranyszínű felsőrészének, a szemöldökében kialakított Nike jelnek, valamint a nagy rózsának. A koncerttel egyidőben kiadta a Deep Passion című albumot, ami immáron megszokottan rengeteg slágert tartalmazott, az év végi díjátadó gálákon pedig Sammi tarolt, szinte minden díjat megnyert.

Sammi Cheng Sau-Man

1997-re egyértelműen biztosította helyét a hongkongi dívák között. Az évet egy mandarin nyelvű albummal, a Waiting for you-val nyitotta, amit néhány hónappal később a kantoni Our theme song követett, majd leforgatta negyedik filmjét, az amerikai Több mint testőr hongkongi változatát Killing me tenderly címmel, partnere ebben a filmben Leon Lai volt. A film bemutatását követően a Sammi Star Show című koncertkörútra indult, valamint kiadott még egy albumot The language of living címmel. A koncerteken ismételten extrém szerelésekben lépett fel, ezúttal fekete felsőrészben, ördögszarvakat viselve, stb.

Sammi Cheng Sau-Man

A későbbiek során az eddigieknél is több időt és energiát fordított a filmezésre, az ezredfordulótól kezdve évente 2-3 filmben is feltűnt. 1998-ban Stephen Chow The Lucky Guy című blődlijében alakította Stephen barátnőjét, majd 2000-től kezdve a romantikus vígjátékok közkedvelt főszereplője lett. Johnnie To és Joe Ma is rendre főszerepeket adott neki, Johnnie To filmjeiben Andy Lau partnereként láthattuk a Needing You-ban, egy évvel később egy wuxia vígjátékban, a Wu Yen-ben szerepelt, majd ismét Andy Lau oldalán játszott a Love on a diet-ben. 2002-ben a My left eye sees ghosts-ban May szerepét osztották rá, majd a következő év szokásos Johnnie To romantikus komédiában, a Love for all seasons-ben Louis Koo volt a partnere. Joe Ma Summer Holiday-jében Richie Ren oldalán volt látható, majd szintén őt választotta főszereplőnek a Fighting for Love című filmjébe, ahol ezúttal Tony Leung Chiu-wai volt a partnere. Persze mások filmjeiben is szerepet kapott, de ezen filmek többsége is romantikus vígjáték volt, többek között a 2002-es Marry a Rich Man, ahol ismét Richie Ren-nel játszott együtt, a 2003-as Good times, bed times, a 2004-es Magic Kitchen és üdítő kivételként a könnyed akciófilm, az Enter the Phoenix. 2001-ben három filmjéért is jelölték a legjobb színész díjára a HK Movie Awards-on, ez előtte csak két színésznek sikerült, ráadásul egyikük sem akárki a szakmában, hiszen a két úriembert Chow Yun-Fat-nek és Anthony Wong-nak hívják. Végül Sammi a Wu Yen-ben nyújtott produkciójáért kapta meg a díjat. Legfrissebb filmjei közé tartozik a Yesterday once more, egy ugyancsak Johnnie To nevéhez fűződő sztori, amiben Andy Lau-val két ékszerrablót alakítottak, valamint a 2005-ben forgatott Everlasting Regret. A magyar nézők azonban leginkább talán a Szigorúan piszkos ügyekből ismerhetik, bár ebben a trilógiában igencsak kis szerepet kapott, ő játszotta az Andy Lau által alakított karakter írónő barátnőjét. Az írással egyébként a való életben sem áll hadilábon, a dalszövegírás mellett egy hongkongi újságban, a Mingpao Magazine-ban van saját rovata, ahova napi esszéket ír és pasztel képeket fest.


A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

High Kick Girl (2009)

High Kick Girl (2009)

Az iskoláslány karatetündér sokkal többet érdemelne ennél.

Sword of Desperation (Hisshiken toriashi) (2010)

Sword of Desperation (Hisshiken toriashi) (2010)

  A Twillight Samurai sikere óta reneszánszát éli a szamurájfilm műfaja. Őrzik a sikerhozó hagyományokat, ugyanakkor alapos változtatások sorával a jelen igényeihez alakították az új hullám mozijait. Fölerősödött a történetmesélés, gazdagabb lett a kivitel, erősebb a...

Laundry (2002)

Laundry (2002)

  Erről a filmről azért is írok, mert mikor keresgéltem a neten, hogy mi is legyen a következő, amit megnézzek és megláttam a címét, gondolkodás nélkül emellett döntöttem. Megjegyzem, ebben nem kevés személyes motíváció is szerepet...

Attack on the Pin-Up Boys (Kkonminam Yeonswae Tereo Sageon) (2007…

Attack on the Pin-Up Boys (Kkonminam Yeonswae Tereo Sageon) (2007)

  Valentin-napon brutális támadás éri az egyik gimi szépfiúját. Hatalmas adag khm... anyagcsere-végterméket kap a képébe. Így indul az őrült sorozat-dobáló pályafutása, aki minden hónap tizennegyedik napján lecsap valamelyik  iskola helyi sztárjára. A többi rivális local...