belépés∆

Chinese Odyssey I és II (1994)

Chinese Odyssey I és II (1994)

Chinese Odyssey I és II (1994)


iMDB első rész (Pandora's Box)
iMDB második rész (Cinderella)

A XVI. században élt egy kínai író, Ch’eng-En Wu, akit a 100 fejezetből álló híres regény, az Utazás nyugatra szerzőjének tartanak. A regény egy már akkor is ezer éves legendán alapult, mégpedig Hsüan Tsang, vagy másnéven Tripitaka szerzetes kalandjain, aki Kínából Indiába vándorolt buddhista szent szövegek keresésére. A legenda továbbadói a XIII. században már a szerzetes mellé egy segédet is hozzáképzeltek, aki a szerzetes tanítványa lett, de az emberi gyarlóságtól nem tudott szabadulni. Wu regényébe már ő is belekerült, sőt, a szerzetes helyett ő lett a központi figura. A történetet rengeteg formában feldolgozták azóta, készültek belőle filmek, színházi produkciók, tv sorozatok,  képregények, kalandregények is.

Ez a gazdag fantáziával megírt regény ideális alap volt egy wuxia film elkészítéséhez is. 1994-ben Jeffrey Lau írt belőle forgatókönyvet, majd stábjával 2 hónapra elutazott Kína sivatagos részére, hogy meg is rendezze a történetet. A főszerepet az akkor már hatalmas népszerűségnek örvendő nagy nevettetőre, Stephen Chow-ra bízta, aki vélhetően aktívan besegített a film rengeteg poénjának kidolgozásában is.



A film olyan hosszú lett, hogy két darabba kellett vágni. Az első részben megismerhetjük a Joker nevű piti bűnözőt és bandáját, akik a sivatagba tévedt vándorokat rabolgatják ki. Azonban a főhadiszállásukon megjelenik két nő, Pak Jing-Jing (Karen Mok) és Spider Woman (Kit Ying Lam), akik egy ötszáz éves legenda újjászületett szereplőit keresik. Joker persze szerelmes lesz az egyikükbe, Jing-Jing-be, majd amikor megtalálja a Pandora szelencéje nevű „időgépet”, megpróbálja a lányt megmenteni a haláltól. Azonban az időgép egyszer csak 500 évvel visszarepíti az időben.



Ekkor ér véget az első rész. A második részben Joker először is Lin Jixia (Athena Chu) szolgája lesz, majd végignézi az első rész legelején látható, de akkor még abszolúte nem érthető jelenetet. Később sikeresen eljut az álmaiban rendszeresen előforduló barlangba is. Miközben rájön, hogy belőle lesz mégiscsak a Majomkirály, sok látványos csatába is belekeveredik, amikben többek között a Bikakirály is az ellenfele lesz.
Értékelésként elég annyi talán, hogy a film alapmű. Már simán, mint wuxia a leglátványosabbak közé tartozik, azonban a fantázia szülte szereplők kidolgozása, valamint Stephen Chow elképesztő mennyiségű poénja sokkal különlegesebbé teszi a filmet. A csavaros sztori néha nehezen követhető, de mivel igencsak át lett írva az eredeti történet (el nem hiszem, hogy Tripitaka ekkora barom lett volna az eredetiben), így nem is igazán lényeges, hogy mindent megértsünk belőle. A humor fergeteges, ugyan érezhetően „Stephen Chow-s”, de mégsem olyan abszurdan „debil”, mint a többi filmjében. Az akciójelenetek felelőse a Chinese Ghost Story-t, meg a Swordsman-t is jegyző Siu-Tung Ching volt, ezúttal azonban nem csak néhány hős harcait oldotta meg, hanem egész „hadseregeket” is egymásnak küldött. Ami még nagyon tetszett, az a fantáziafigurák kidolgozása. Az ember arcán egyből mosolyt fakasztó maszkok, a Bikakirály első felbukkanásakor a mérete, Spider Woman pókként, továbbá a Majomkirály fizimiskája is zseniális lett. A hősök egyéb extra képességeiről nem is beszélve.



Mint fentebb említettem, a film alapmű. Célszerű a két részt egymás után végignézni, hiszen még így is rövidebb, mint a Krrish!. További „ajánlásként” annyit, hogy a filmet beválasztották a XX. század száz legjobb kínai filmje közé.

Hozzászólások   

#3 Guest 2007-02-10 16:15
Engem nem ragadott meg ennyire a film. Az első rész, még csak-csak élvezhető volt, de a második egy idő után teljesen követhetetlenné vált számomra. A történet rettentően csapongott ide-oda, az új karaktereknek meg szinte semmi háttere nem volt, hirtelen csak úgy előkerültek, mintha már rég ismernünk kellett volna őket. Nyílván a kínai közönségnek ez nem okozott akkora problémát, lévén ismerik a történetet, de én csak kapkodtam a fejem ide-oda, és nem csak Chow poénjai miatt fárdtam le, pedig azok sem voltak semmik. Ez csak rosszabb lett, amikor ezeket az új szereplőket (SPOILER) fogta a rendező és összekeverte (/SPOILER).
Ettől függetlenül nem rossz film, de szvsz erősen belpiacos alkotás, kínai közönségnek :-)
#2 Guest 2006-12-05 23:04
Vagy Jeffrey Lau szeret belőlük idiótát gyártani... :D
#1 Guest 2006-12-05 21:35
A szintén Jeffrey Lau által jegyzett A Chinese Tall Story is ezt a történetet dolgozza fel és ott is ilyen idióták a karakterek, úgyhogy szerintem az eredeti regyénben is, ami egyébként megjelent magyarul is, így viselkedhetnek.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Zatoichi 3. - New Tale Of Zatoichi (1963)

Zatoichi 3. - New Tale Of Zatoichi (1963)

  A harmadik Zatoichi film, a New Tale Of Zatoichi, az első a huszonhat klasszikus (Katsu Shintaro főszereplésével készült) Zatoichi film közül, amely színes filmre készült.

Memories of Matsuko (Kiraware Matsuko no isshô) (2006)

Memories of Matsuko (Kiraware Matsuko no isshô) (2006)

A 2005-ös fesztiválok egyik nagy közönség-kedvence Tetsuya Nakashima loli darabja, a Kamikaze Girls volt, így idén mindenki kíváncsian várta, hogy sikerül-e megismételnie a sikert. A Memories of Matsuko bizony nem hogy megismételte, hanem felül is...

Hard luck hero (2003)

Hard luck hero (2003)

Hard luck hero (2003) iMDB  

Black Cat (Yabu no naka no kuroneko) (1968)

Black Cat (Yabu no naka no kuroneko) (1968)

Black Cat (Yabu no naka no kuroneko) (1968) iMDB  Egy asszonyt és a lányát egy csapat szamuráj megerőszakolja és megöli. Nem sokkal ezután szamurájok egész sorát találják holtan az erdőben elharapott torokkal. Az ügylet kiderítésére egy...