belépés∆

Rendőrsztori 3 (Ging chaat goo si III) (1992)

Rendőrsztori 3

Az Interpol a hongkongi rendőrségtől kér egy szuperzsarut, hogy a kontinentális Kínában tevékenykedő drogterjesztőt elkaphassák. A választás természetesen Chan Ka Kui-re esik (Jackie Chan), aki hamarosan Kínában találja magát, ahol Yang felügyelő (Michelle Yeoh) szárnyai alá kerül. Mindketten sikeresen a drogterjesztő jobbkezének (Wah Yuen) a bizalmába férkőznek és Malajziába mennek az üzletet lebonyolítani. Minden simán is menne, ám az időközben idegenvezetővé avanzsált May (Maggie Cheung) is pont azon a helyen dolgozik éppen, így a lebukás úgy tűnik, elkerülhetetlen.

Rendőrsztori 3

A második rész leforgatása óta eltelt 4 év, és közben olyan filmek jelentek meg a piacon, mint a Better tomorrow, vagy a Hardboiled, amikben már nemcsak a kungfu jeleneteken volt a hangsúly (vagy egyáltalán nem), hanem a pirotechnikai eszközök használatán is. Jackie Chan is beállt a sorba és igyekezett minden korábbi filmen túltenni ezen a téren is. A megszokottan látványos bunyók mellett előkerültek a géppisztolyok, a gránátok, golyószórók, még egy-két tank is a feszültség fokozása végett. Szerencsére a második rész rettenetesen debil gonoszai eltűntek, a Chaibat nevű főgonosz (Kenneth Tsang) némileg hitelesebb figura.

Rendőrsztori 3

A humor is jóval kifinomultabb, mint a két korábbi részben, már messze nem olyan fárasztó, sőt, néhol még sokadszorra végignézve is mosolyra hajlik az ember szája széle. Nézzétek csak meg Bill bácsit (Bill Tung), ahogy Jackie „mamáját” alakítja. Zseniális! Azonban természetesen a film legjobb részei továbbra is az egyre extrémebb akciójelenetek. Minden elképzelhetőt belezsúfoltak a másfél órába, van itt bunyó a vonat tetején, motorral vonatra ugrás, helikopterről leengedett kötélhágcsón utazás, száguldó mikrobusz oldalán függeszkedés, meg még sok egyéb. Annak ellenére, hogy a filmért Jackie Chan megkapta a legjobb színész díját a Golden Horse Awards-on 1992-ben (vélem, ezzel az akciójeleneteit díjazták), a legjobb produkciót Michelle Yeoh teljesíti. Nemcsak az akciójelenetekben, hanem az elején, a szigorú felügyelőként is emlékezetes, valamint a későbbiekben az egyszerű falusi lány alakítójaként is.

Rendőrsztori 3

Röviden összegezve a film zseniális, de nem hiszem, hogy ezzel újat mondanék bárkinek is, mert ez is azok közé az ázsiai filmek közé tartozik, amit már mindenki látott egy csomószor.

imdb

 

Hozzászólások   

#9 Guest 2008-06-25 19:55
Na és amikor verekedenek a vonattetején és csak hallandzsázik e kezével a Jackie Chan letereli az ellenségének a figyelmét és beleviszi a vonat egy nagy táblába:-)
Jó kupán nyomnta szegény észre sem vette:-)
Jó a humor a filmben, kétségtelen!

A Színésznők, meg egyszerűen gyönyörűek, azt sajnáltam, hogy Brigitte Lin már a Rendőrsztori folytatásaiban nem játszott, az 1-rész, meg majdnem mindegyik Jackie Chan filmeknek a legjobbjai

Ez volt a nagy balhénál is, az 1 rész nagyon tetszett a japán császárnak, azonban vmivel gyengébb volt a folytatása, hát ha Rendőrsztori-t nézem akkor a 2-rész eseményeit egy hamar a robbantgatáson kívűl elfelejtem, ja meg a játszótéri bunyót nem lehet, de a 3-ik sem volt sokkal extrémebb, hanem a falusit eljátszó rendőrök, nagyon kitettek magukért.:-)
A Humor lett egyre jobb!
Az 1-rész megkifogástalan ul tetszett!
#8 Guest 2007-06-19 12:54
Pont azért töröltem. :-)
#7 fea 2007-06-19 10:59
Idézet:
Igen? Akkor törlöm inkább azt a BT topikot. :P
Te propagálod a magyarországi DVD-k vásárlását az aláírásodban nem? :-) :P
Egyébként ez a public frontend, itt jó fiúnak kell lenni 8)
#6 YEZy 2007-06-18 23:47
Tervben van egy életrajz Michelle Yeoh-ról is már egy ideje, de még nem volt igazán időm foglalkozni vele... :zzz
#5 Guest 2007-06-18 21:35
Igen? Akkor törlöm inkább azt a BT topikot. :P

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Burst City (Bakuretsu Toshi) (1982)

Burst City (Bakuretsu Toshi) (1982)

IMDb Rendezte: Sogo IshiiHelyzetkép egy káoszba fulladt jövőbeli városról, melyben az utcán koncertet hallgató, őrjöngő anarchista punk bandák állandó harcot folytatnak a militaristákkal, az öltönyben feszítő yakuzákkal, és természetesen az államhatalmi szervekkel.

Samurai Justice - The Female Bodyguard (Kenkaku Shobai Onna Yojin…

Samurai Justice - The Female Bodyguard (Kenkaku Shobai Onna Yojinbo) (2006)

  A szamurájok felsőbb körének gondjait taglaló sorozatocska szépen haladt előre. Szerencsére a kicsinyítő képző csupán a filmek számára vonatkozott, a tartalomra és a kivitelezésre már nem.  Azok ugyanis nagyon is rendben vannak. Nem kivétel ez...

Tiramisu (2002)

Tiramisu (2002)

 iMDB Kedves, egyszerű és közvetlen romantikus film, drámai és vígjáték elemekkel. Bár sokszor lehet deja vu érzésünk, miközben nézzük és nem is ok nélkül, a végeredmény mégis egy üde, sajátos hangú, kellemes alkotás. ...

Spiral (Uzumaki) (2000)

Spiral (Uzumaki) (2000)

  IMDb Higuchinskyban úgy néz ki, mindig csalódnom kell. Az, ahogy be vannak harangozva a filmjei, a képi világ, a zene, nagyon megragadó, de sajnos a filmjei nem mondanak sokkal többet, mint a bemutatók. Ez a film...