belépés∆

Dog Bite Dog (Gau ngao gau) (2006)

Dog Bite Dog (Gau ngao gau) (2006)

Sam Lee és Edison Chen neve egy kicsit megkopott az utóbbi időben. Mindkettőt beszippantotta a showbiznisz, egyfajta tinibálványt faragott belőlük, s nagyrészt olyan felszínes és üres filmekre voltak kénytelenek pazarolni tehetségüket, mint például legutóbbi közös munkájuk, a Gen-Y-Cops. Most viszont úgy látszik, kiléptek ebből a taposómalomból és Pou-Soi Cheang irányításával megcsinálták az év eddigi legjobb hongkongi akció-thrillerét.

Dog Bite Dog (Gau ngao gau) (2006)Dog Bite Dog (Gau ngao gau) (2006)

Aki látta a One Nite in Mongkok című, azóta klasszikussá lett filmet Daniel Wu-val és Cecilia Cheung-gal a főszerepben, az nyilván a fejét fogja fogni, hiszen a téma ugyanaz: Kambodzsából Hongkongba érkezik egy bérgyilkos (Edison Chen), természetesen azért, hogy gyilkoljon. Miközben teljesíti misszióját, találkozik egy lánnyal, akibe azonnal bele is szeret. Itt azonban vége is minden egyezésnek. Bár a One Nite in Mongkok is egy feszes, lendületes akció-thriller volt, közel sem hasonlítható ehhez a filmhez. Gyakorlatilag fogták annak alapjait és belemártották egy nagy adag sötétségbe és szemétbe, kivették belőle a Cecilia Cheung által képviselt kis lazító humort, és mindent leredukáltak ösztön szintre. Egy biztos, a cím rendkívül találó. Edison Chen és Sam Lee gyakorlatilag tökéletesen alakítja a két kivert kutya szerepét, akiknek egy céljuk van, a másikat elpusztítani. Emberi részükben már alig-alig pislákol fény, de pont ez az, ami egymás ellen fordítja őket. Lelkiismeret nélkül taposnak le mindent, ami kettejük közé áll. 

Dog Bite Dog (Gau ngao gau) (2006)Dog Bite Dog (Gau ngao gau) (2006)
 

Pou-Soi Cheang túllép a manapság oly divatos két cool faszi párharcára építkező színes-szagos tucatmozikon. A film rettentő sötét és komor, s ezt kiemelendő a rendező mindent bevetett. Egy haldokló, szétesett világba kalauzol minket, ahova szinte alig jut el a fény. Ezt, az egyébként lélegzetelállítóan szép fényképezés gyönyörűen ki is emeli. Aszimmetrikus képek, erős filterek és csak egyszer-kétszer találkozni világos snittel, akkor viszont okkal, már-már bántóan. Sikátorok, szeméttelep, suburbia, gyakorlatilag csak ezeken a helyszíneken fordulunk meg a film folyamán. Itt a törvény már nem úr, mindenki csak testi erejének segítségével képes túlélni, az erőszak pedig megengedett mindenki számára. Valami félelmetes az az elemi energia, amivel a két főszereplő végigszáguld a filmen. Ropognak a csontok, felszakadnak a sebek és hullanak az ártatlan emberek - mindez nem érdekli őket. Ilyen háttérrel persze a női főszereplő sem lehet olyan, mint társa, a prostitúcióból élő, de egyébként gyönyörű és életvidám Cecilia Cheung. Nála jóval hihetőbb és drámaibb karakterrel van dolgunk, aki némileg értelmi fogyatékos és persze apjának szexuális játékszere. 

Dog Bite Dog (Gau ngao gau) (2006)Dog Bite Dog (Gau ngao gau) (2006)
A rendező igyekezett kijátszani a szokásos thriller kliséket, amivel nem kevés meglepetést szerez a nézőnek, emellett mégis a hongkongi akció-thrillerek hagyományait követi. Felfrissíti azt, s egy egészen új vonalat kezd el, napjaink követelményeihez igazítja a stílust. Lövöldözés és harcművészet szinte alig van benne, itt inkább a kemény, test-test elleni harcon van a hangsúly, ráadásul elég brutális formában.
Reményeim szerint korszakalkotó műként fogjuk emlegetni. Vigyázat, erősen depresszív hatású!

(imdb)

Hozzászólások   

#5 GaboJa 2008-09-01 11:07
Én Épp tegnap néztem meg,
Nagyon tetszett a film, kemény brutális és mégis zseniális.
főleg a végső csavar fogott meg hogy a brutális kiméletlen gyilkosban érzések vannak és a végén már inkább ő volt a jó szerepben.
Kisho a fordítás is nagyon jó volt hozzá
#4 Ramiz 2007-03-19 23:10
Szerintem nem olyan sötét a film atmoszférája, viszont a látványvilág nem rossz, a két főszereplő pedig egyenesen zseniális. Az operatőri munka idegesítően rossz. Kicsit kidolgozottabb csavarokkal, több brutalitással és kevesebb romantikával ütősebb lett volna.
Összességében azoknak ajánlanám, akik inkább a hangulatot, mint a logikát keresik egy krimiben (persze a hong-kongi akció-krimit sosem voltak túlontúl erősek a logikában). Ilyen szempontból a Breaking News-hoz hasonlítható a film (meg is kerestem utána a neten, hogy nem Johnny To rendezte-e). Egy nézést azért megér.
#3 Guest 2007-02-18 21:09
Nézz szét a fórumon ;-)
#2 Guest 2007-02-18 15:48
honnan tudom megszerezni? :D
#1 Guest 2006-11-02 01:41
Most néztem meg, nagyon durva, de tényleg jó.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Summer's Tail (Xiantian de weiba) (2007)

Summer's Tail (Xiantian de weiba) (2007)

imdb Jelentsen bármit is az eredeti mandarin Xiantian de weiba cím, az angol Summer's Tail az, aminek fordítanánk, azaz a nyár farka. Pontosabban Nyár farka. Nyár ugyanis élőlény, bár a rock(?)zenére táncoló és egy laptoppal a...

Rainbow Eyes (2007)

Rainbow Eyes (2007)

 A Rainbow Eyes rendezője, Yang Yoon-ho (Holiday, Fighter in the Wind), mikor először beszélt új filmjéről, kicsit szégyenlősen fejtette ki az őt kérdező riporternek, hogy valójában nem sok jóra számít a jegypénztáraknál. Magyarázatként ehhez...

The Coffin (2008)

The Coffin (2008)

Nem lévén a horrorfilmek rajongója, ezt a művet is lazán kihagytam volna a Thaiföldön futószalagon készülő ijesztgetős csodákhoz hasonlóan, ám végül mégiscsak rászántam magam, mert kíváncsi voltam, mit alakít Karen Mok egy ilyen szerepben. A...