imdb

Tsai Ming-liang e 2001-es filmje két ember emlékének szól: az egyik a rendezőnek, a másik pedig barátjának, filmjeiben mindig főszerepet játszó Kang-sheng Leenek apja. Mindekettő súlyos betegségben halt meg, mielőtt fiaik egyáltalán filmezni kezdtek volna. Tsai Ming-liangot az apja elvesztése miatt barátja arcán tülröződő érzelmek inspirálták e film elkészítésére.

 

Bár a filmet ez a nem túl szívderítő háttér ihlette, s maga a témája - a magány - sem egy túl kellemes állapot, mégsem egy nyomasztó alkotással van dolgunk, s ez egyértelműen Tsai sajátos művészi hangjának köszönhető. A főszereplő srác, Hsiao-kang (ez egyébként a beceneve a szerepet játszó színésznek, Tsai barátjának is az életben) éppen elveszti apját, s egyedül marad édesanyjával, aki nem igazán tudja feldolgozni szeretett ura elvesztését, s mindenféle vallásos és ezoterikus módon próbálja szellemét visszacsalogatni a lakásban. Hsiao-kang egyébként foglalkozására nézve órás, jobban mondva bóvli órákat árul a reptér mellett az utcán, egy bőröndből. Itt ismerkedik meg futólag egy lánnyal, akinek nem a bőröndben talalható, hanem a fiú kezén lévő óra tetszik meg, s hosszas könyörgés után meg is szerzi magának azt, mielőtt Párizsba repülne. A film az ő magányukat mutatja be a két metropolisban, mely akkora, hogy csak ebbe a futó ismeretségbe tudnak kapaszkodni.

 

 

Tsai művészete nagyon kiforrott ebben a filmben, s nagyon látszik rajta az igényesség. Három évig dolgozoztt a forgatókönyvön, s három hónap alatt forgatta le. Ez azért fontos, mivel maga a történet, a cselekmény nem túl dús, ennél rövidebb idő alatt is össze lehetett volna hozni, ám a jelenetek részleteikben annyira kidolgozottak, hogy hangulatukkal símán fenn tudják tartani a nézőben az érdeklődést a nagyon lassú ritmus, a párbeszéd nélküli jelenetek és a cselekménymentesség ellenére is. Tsai mesterien manipulál a színekkel és a díszletekkel, így már az első jelenetben is, ahol csak egy férfi ül és cigarettázik szótlanul perceken keresztül, el lehet merülni magában a képben, szemügyre venni a zöld rizsfőzőt, a falat, a férfi öltözékét, azt a vérnyugalmat, amivel az a cigarettát szívja. Igen, a remekül megválasztott színészek és játékuk a másik fontos tényező, amelyek belhelyezkedve az aprólékosan kidolgozott környezetbe, szótlanságukban is rettentő kifejezőek. A csendes jelenetek azonban nem melankolikusak, remekül megválasztott időpontokban Tsai elsüt egy-két rá jellemző poént, melyek az abszurd és a valós határán mozognak, inkább különösek, meglepőek, mint lehetetlenek. Ezek később a Wayward Cloud című filmjén már majd teljesen eluralkodnak.

 

 

A színészi játékot még azért méltatnám, mivel többen nem is képzett színészek. Ilyen a főszerepet játszó Kang-sheng Lee, akinek naturális viselkedése teljesen megdöbbentő, játéka magával ragadó. Érdekesebb azonban az ő anyját játszó hölgy, akit Tsai nagyon szeret, s több filmjében is szerepeltet. Ő valójában egy kávézó tulajdonosa, akinek csak hobby a színészet, de annyira jól játszik, hogy jeleneteihez alig kell hozzányúlni. Mindenképpen meg kell még említeni Fattyt, a halat, aki egyébként a rendező tulajdonát képezi, ám itt egy majdnem filmtörténeti jelentőségű jelenetet hozott össze.
E kivételes emberek csoportja tesz nagyon élvezetessé e filmet, mely a modern filmművészet mindenképpen figyelemreméltó darabja.