belépés∆

Milarepa (2006)

Milarepa (2006) 

 

Bhután, Milarepa, jógi.  Ha a kedves olvasónak váratlanul nekiszegeznék a kérdést, hogy mi jut erről a három szóról az eszébe, azt hiszem, meghökkenne. Aki kettőről érdemben tudna nyilatkozni, már bizonnyal jól áll alapműveltség területén... Nem tagadom, ha Bhután és a filmgyártást kapásból kellene egymáshoz kapcsolnom, magam is bajban lennék.

Amikor a Milarepa filmmel egy ajánlás folytán összefutottam, Bhutánról legfeljebb annyit tudtam, hogy valahol a Himalája környékén van, vélhetően a világ végén. Utána nézve kiderült, túl sokat nem tévedtem. Már a neve is azt jelenti, hogy „szélen fekvő ország.”  Ha a környékbeliek szerint is rászolgált az elnevezésre, akkor nálunk a „világ végi” minősítés nem lehet sértő. Az, hogy ha ott kéne az utca emberének nyilatkozni a „Bukarest-Budapest” kérdésben, ők sem állnának jobban, mint mi errefelé, ha róluk van szó, csekély vigasz. Ha vaktérképen kijelölni a két ország határait, utána komoly diplomáciai bonyodalmakat okozna a behúzott határok gyakorlatba ültetése. Még jó, hogy mindez csak elméleti felvetés, sosem kerül sor rá. Hagyom is a további szócséplést. Maradjunk annyiban, hogy ritka madár mifelénk a bhutáni film. De ha már belefutottam egybe, gondoltam, csak megér pár mondatot írni róla. Kezdem hát a mozi címadójának rövid bemutatásával, mert gyaníthatóan kevesen hallottak róla. Annyit elöljáróban leszögezek, nem akárki volt az illető.

Az életéről:

Milarepa  - kiejtésben „Milarépa,” de ettől az írásmódtól eltekintek, mert óhatatlanul vonzaná a felületes poénokat -  a tibeti buddhizmus egyik legnagyobb szentje. Az első olyan egyszerű emberként tartják számon, aki egyetlen élet alatt eljutott a teljes megvilágosodás állapotába, vagyis buddhává vált. Valamikor 1030 és 1050 között született, az adatok bizonytalanok. A Kjungpo törzs tagjaként jött a világra, a családneve Dzsosze volt. Az apja tehetős kereskedő volt, aki a nagyon vágyott fiúgyermeknek a „Mila Thöpaga” vagyis „Örömhír” nevet adta. Jó módban nevelkedett úgy 7-8 éves koráig, amikor egy váratlan betegség elvitte az apját, aki a halála előtt a helyi szokások szerint a fivérére bízta a kiskorú fiát a húgával és a feleségével együtt. Az ő feladatuk lett volna kezelni és megőrizni a családi vagyont Mila nagykorúságáig. (Nem, az asszonynép nem számított örökösnek a törvények szerint.) A fivér méltatlannak bizonyult a haldokló bizalmára. Mila és a családja már kezdettől fogva kisemmizésre ítéltetett. A gonosz nagybácsi és a felesége megfosztotta az özvegyet az családi háztól, értékeitől. Mindössze egy kunyhót kaptak, ahol tengődtek. Enni alig juttatott a rokonainak a kemény munka dacára, sőt, meleg ruházatot sem adott nekik. Tekintve, hogy a Himalájában laktak, ez bizony keserves életmód volt. Amikor 15 évesen a fiú nagykorú lett, és az anyja kérte számára az apai örökséget, a nagybácsi, a falusiakkal karöltve, azt hazudta, minden az övé volt, a testvérének csupán kölcsönadta az értékeket. Nyíltan gúnyolódtak a szerencsétleneken, mondván, úgysem tehetnek semmit ellenük. Az elkeseredett anya rávette a fiát, hogy a vörös köpenyes lámáknál tanuljon, majd kiképezve jöjjön vissza bosszút állni.

Itt muszáj egy rövid kitérőt tenni, mert a film szempontjából szintén fontos ismeretek kellenek. A végletekig leegyszerűsítve a problémát, nagyjából erről van szó: Amíg a sárgában járó buddhista szerzetesek a sors kerekére bízzák az elkövetett bűnökért történő büntetéseket, addig a vörös köpenyesek elveibe belefér, hogy alkalom adtán a rászolgálóknak személyesen osszanak ki egy jókora taslit. Vagy még rosszabbat. Miután őrzik és gyakorolják az ősi mágia titkait, veszedelmes ellenfelek tudnak lenni. A két irányzat kialakulása természetesen jóval összetettebb folyamatot takar, mind társadalmi és filozófiai szinten, de ennek részletezése más oldalakra marad. A két szerzetesrend gyakorta elkeseredett harcot vívott, az európai vallásháborúk mintájára. Nem is hinné az ember, miket műveltek a buddhizmus nevében

Milarepa (2006)Milarepa (2006)

Mila kiváló tanítványnak bizonyult. Visszatérte után pusztító vihart küldött a bűnös rokonságára és az őket haszonlesésből támogató falura, amely 35 ember halálával járt. Bár az igazságot akarta érvényesíteni, a varázslata tragikus következményeit közelről látva meghasonlott önmagával. Elfordult a fekete mágia útjáról, és elhatározta a továbbiakban már csak Buddha eszméi szerint él és vezekel. Marpa mester fogadta fel a növendékének, aki látszólag kegyetlen és értelmetlen munkával gyötörte. Ám pont az által tisztult meg a karmája a bűnös tetteinek terhétől. Élete derekára a tanítója teljes értékű tanítvánnyá avatta. Ekkor lett belőle Milarepa. A toldalék névben a vászonruhát öltött jógikra utal. Anyja halála után az újdonsült szerzetes egy barlangba vonult elmélkedni, ahol elképesztő pszichikai erőre tett szert. A legendák szerint képes volt kilépni a testéből, sőt, más alakokat felvenni, akár a folyóvízét is. Dalaiban, imáiban és más írásaiban a fejlődése minden szakaszáról részletesen beszámolt. Végül az ellenségei mérget tettek az életébe, amit elfogyasztott, közölve, hogy tud az ártó szándékról, és képes volna kivédeni, de át akar lépni egy másik életformába. Az eltelt évszázadok alatt a dalai a tibeti foklór részévé váltak. Munkásságának jelentősége abban áll, hogy bebizonyította, nem kell buddhának születni, hanem önmegvalósítás révén bárki felemelkedhet a megvilágosodásig. Az eredmény a gyakorláson és az odaadáson múlik. Ettől (is) olyan népszerűek mindmáig a tanításai.

A filmről:

Azt hiszem, a fentiek megmutatják, a történet oldaláról minden adott volt egy látványos és érdekes mozi összehozatalára. Lássuk, mi valósult meg belőle. Nem túl sok, sajnos. Kezdem ott, hogy az eredeti tervek trilógiára vonatkoztak. Neten Chokling, a rendező, aki egyben társíró is volt, úgy aposztrofálta a művet, hogy „Milarepa, a varázsló, gyilkos és szent.” (Érdekességként megjegyzem, két bhutáni filmben színészként látható ITT és ITT. ) A bevezető film az első két jelzőnek lett szentelve. Valóban, valahonnan csak el kell indulni, és a lineáris történetmesélés a legkönnyebben befogadható filmes eszköz. Láthatjuk Mila rövid, boldog gyermekéveit, majd jön a nagy váltás, át a nyomorba. A nagybátyja lelketlen viselkedése az árván maradt családdal rögtön maga mellé állítja a nézőt. Ám már itt belép egy fránya dolog, ami a filmkészítés lényeges része. Képileg szinte ordít a pénzhiány. Chokling bizonyára szándékosan választotta a minimalista stílust, de úgy vélem, túlzásba vitte. Pár sátor és ló, két tucat statiszta, néhány házacska, pár szőttes és csecsebecse. Mila apja gazdag ember volt, ám a vásznon csak bizsukat látunk értéknek titulálva. Elfogadva a tényt, hogy más a korszak, más az ország, pláne mások értékesnek gondolt tárgyak, mégsem meggyőző a látvány. A falucska tibeti szinten is lepusztult helység, a lakói majdnem koldusok. Ami ugyan megmagyarázza, miért törleszkednek a más vagyonát pocsékoló bácsikához, de marad bennünk hiányérzet. Nincs meg a szegénység-gazdagság kontrasztja, ami itt fontos volna. Mila napi gyötrelmei indokolják a későbbi tetteit, felháborodik az ember a láttukon. Szolidra vették az ábrázolást, egyes angol nyelvű szövegekben sokkal durvább leírásokat találtam arról, miként bántak el vele, mint amit a mozi elénk tár. De nem ez a gondom, sokkal inkább a szereplők képzetlensége. Nem tudom, Bhutánban kik az igazi sztárok, de nálunk egy kisvárosi önképzőkörben képzettebb aktorokból lehetett volna válogatni. Az eszköztáruk nagyon szegényes. Mondhatom, teljesen amatőr. Nem tudom, ez még mindig rendezői szándék volt-e, vagy az anyagiak miatt alakult így. Ugyan lehet az első variáció, hiszen Milarepa élete épp azt bizonyítja arrafelé, hogy mindenki számára nyitott a felemelkedés kapuja, de azért a hétköznapiság kihangsúlyozása túlment az ésszerűn. Számomra mindenképp. Mert a beszédstílus bizony a ruházathoz és díszletekhez hasonlóan földhöz ragadt. A karakterek nagyjából két bitesek, annyira kiismerhetőek. A jók és rosszak egyaránt, bosszantóan zavaróan. Ha már számítógépes kifejezés került elő, a főhős varázsló korszakának megjelenítéséhez kellettek volna a trükkök. A célnak megfelelnek, de csupán a minimális szinten. Számomra szinte már a Rajnai András féle "hőskorszakot" idézték, de nosztalgiázásra mégsem egy 2006-os filmnél támadjon kedvem. Igaznak tűnik a színészek által gyakorta hangoztatott vélemény, hogy a rossz karaktereket hálásabb feladat eljátszani. A kétdimenziós falubeliek után a vörös köpenyes láma és a tanítványai érdekesebbek. Jobban is viszik képre valamennyit. Sajnos, ez a főhős esetében is igaz.

Milarepa (2006)Milarepa (2006)

A forgatókönyvben akkora lyukak vannak, mint mostanság Szibériában a talajban. Továbbá hatalmas bakugrások, pedig volna mit megmagyarázni és akkor a karakterek megtelnének élettel. Milarepa szerelmének bemutatása elnagyolt. Az elején még szerelmes az ifjú, majd az asszony-jelölt a végén egyszerűen eltűnik a történetből. Egy szót sem szánnak rá, a főhős nem búcsúzik tőle, amikor évtizedes új útra indul. Nem jobb az édesanyja iránti rajongásának megmutatása sem. Pedig őmiatta vállalja fel a rettenetes megtorlást. Ahogy haladunk előre, a mama meglehetősen ellenszenvessé lesz a jogos panaszai ellenére. Követelőző, csak egy irányba lát. A fia számára a bosszú eszköze, nem más. Az élete felborulása nem érdekli, megházasítani se akarja. Nem éppen realista felfogás. Milarepa mágustanonc éveire én több játékpercet szántam volna, elvégre az életének meghatározó része volt. Menekülése a faluból és megismerkedése a „sötét oldal” képviselőivel érdekes, de aztán kezdőből lazán, mondhatni erőfeszítés nélkül mesterré válik, aki máris jön vissza tépelődés nélkül lesújtani a bűnös falura. Hogy a pusztulás láttán meghasonulva, sürgősen, - a családjára és szerelmére szót sem vesztegetve, - lelépjen. Öngól a fő karakter bemutatásánál.

A szereplőkről nem kívánok nyilatkozni, mert csak bántani tudnám a nagy többségüket. Azt azért még sem. Sajnos a címszereplőtől kiindulva az apán, édesanyán, gonosz bácsikán át a falusiakig mind feltűnően gyengén játszanak. Filmográfiájuk gyakorlatilag nem létezik, három mozival már „királykodni” lehet köztük. Ez a gyakorlatlanság átüt a képen.

Akkor nincs a moziban semmi jó, gondolhatja, aki az eddigieket olvasta. Szerencsére akad, a végére szántam őket, hogy ne ledorongoló legyen az utolsó benyomás. Az első pozitívum maga a mese. Hiszen érdekes személyiségről szól, ami a számos fapados megoldás ellenére is megmutatkozik. A történet eszmeiségét jobban ki lehetett volna domborítani, de alapjába azért rendben van. Ezzel együtt nem hátrány, ha a nézőnek van személyes ismerete a tárgykörben, sőt mi több, kifejezetten érdekli a téma. Ami egyértelműen magas szintű, az az operatőri munka. Paul J. Warren, a National Geographic filmes stábjának veterán tagja, kiválóan teljesít. A mozit a tibeti-indiai határvidéken forgatták, ami eleve nagy előny a látvány szempontjából. Ám az már Warren mesterségbeli tudását dicséri, hogy szavak nélkül tudja azt az érzetet kelteni, hogy: „Ember szállj magadba, csekély pont vagy a Földünkön.” A Himalája hegyei fenségesek, képesek misztikus hatást kelteni, egyszerre „helyre tenni” a túlzott egókat és elfogadhatóvá tenni a hihetetlen képességeket. Úgy érzi az ember, arrafelé bármi megeshet. Csak a végén az a cowboy filmes megoldás ne lett volna, amikor Milarepa magányosan elvonul a ragyogásban a további fejlődés felé. Szép-szép, de annyira amerikás, hogy kilóg az addigi stílusból.

A film magyar DVD kiadása 2010-es, itt-ott még fellelhető. Ismét sajnálkoznom muszáj, mert a magyar szinkron a rendező minimalista felfogását követi, de annak sem igazán felel meg. Utoljára VHS alámondásoknál találkoztam ennyire fahangú, gépies szövegmondásokkal. Nem nagy mozi a Milarepa, de ennél többet érdemelt volna.  Nem tudok róla, hogy a folytatásai készülnének. A kereskedelmi fogadtatás adatait látva nem lep meg a dolog. Azzal együtt sajnálom. Részemről érdekelne a főhős további sorsa. A világhálón könnyen megtalálható magyarul, ha akad még olyan, akit az előzőekkel nem rettentettem el a megtekintésétől. Ritkaság, 90 percet ennél gyakran szellemileg érdektelenebb alkotásokra is rászánunk. Egy próbát mindenképp megér.

imdb

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Kapcsolódó írások

Cikkek találomra

Female Slave Ship (Onna dorei-sen) (1960)

Female Slave Ship (Onna dorei-sen) (1960)

A japán akciófilmek legemlékezetesebb korszaka mindenképpen az 1970-es évekhez kötődik, azonban már a kora 50-es évektől kezdve történtek próbálkozások a hagyományos és magas színvonalú drámák mellett a jellegzetes „B film” kategóriájú mozik készítésére is. Messze...

Zatoichi and the Chess Expert (Zatoichi Jigoku tabi) (1965)

Zatoichi and the Chess Expert (Zatoichi Jigoku tabi) (1965)

    Főszereplők: Shintaro Katsu; Narita Mikio Rendezte: Misumi Kenji (1965, 87 perc) A Zatoichi sorozat szépen haladt előre az évek folyamán. A 7-12. epizódokat munkálta ki legjobban a DAIEI. Aprólékos forgatókönyvek, amelyekben a történet fő vonalán kívül a háttér-...

Across a Gold Prairie (Kinpatsu no sougen) (2000)

Across a Gold Prairie (Kinpatsu no sougen) (2000)

Kodai Narisu (Ikewaki Chizuru) egy fiatal lány, aki elvállal egy munkát és afféle bejárónőként kezd dolgozni egy több, mint 80 éves, szenilis öregembernél. Az öregúr, Nippori (Iseya Yusuke) azonban egyfajta álomvilágban él, azt hiszi...

A nagy balhé - Project A (A gai waak) (1983)

A nagy balhé - Project A (A gai waak) (1983)

 A nagy balhé is azon klasszikusok közé tartozik, amiket jó eséllyel mindenki látott már és néha-néha szívesen újranéz. Ráadásul sok szempontból stílusteremtő alkotás, valamint ez volt az első olyan produkció, amiben teljes egészében megvalósult mindaz,...