Ázsiafilm

Az elsőfilmes rendező, Wang Lee-hom a legkevésbé sem idol-mozifilmet akart készíteni, ám a legszélesebb közönséget megcélzó romantikus vígjátéka, a Love in Disguise épp személye miatt lett mégis az.

Wang Lee-hom ugyanis a kortárs kínai popkultúra ikonja, Jay Chou és Jolin Tsai mellett az egyik legnagyobb mandopop nagyágyú. Zenei karrierjén túl eddig tíz filmszerepet kapott, játszott Jackie Chan mellett a Little Big Soldier-ben, Ang Lee Ellenséges vágyak című filmjében, most pedig elérkezettnek látta az időt, hogy kipróbálja magát a kamera másik oldalán. (Messze nem ő az első mandopop szupersztár, aki így tesz, 2007-ben Jay Chou is debütált rendezőként, amikor elkészítette a Secret-et.)

A filmbéli énekes-szupersztár egy véletlen folytán megismert, tehetséges lány kedvéért álruhát ölt, hogy beiratkozhasson egy zenei konzervatóriumba, így kerülve a közelébe. Kettős életet élve azonban egyre több problémával kell szembenéznie.

Persze, Nyugatról nézve van abban valami groteszk, ahogy egy Amerikában felnőtt (papíron) tajvani, aki 18 éves koráig mandarinul se beszélt rendesen, egy évtized alatt mandopop szupersztárrá növi ki magát, aki kínaibb a kínainál. Tény ugyanakkor, hogy nem lehet főhajtás nélkül adózni munkássága előtt: ő az az előadó, aki a teljesen nyugati stílusú, mainstream kínai könnyűzenébe beemelte a pekingi operát, valamint az olyan klasszikus kínai hangszereket, mint az erhu (kéthúros vonós hangszer), a kínai lantnak is nevezett pipa, vagy a citerák csoportjába tartozó guzheng. A modern popzene és a tradicionális hangzás vadházasságából születő chinked-out stílus atyjaként sokat tett azért, hogy a Nyugat-lázában égő helyi fiatalok is trendinek tartsák a kínai tradicionális zenét.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mégis miért kell egy énekesnek filmet készítenie. A válasz nagyon egyszerű: a hatalmas kínai piacon nem engedhető meg az a luxus, hogy két album között egy szupersztár kikerüljön a rivaldafényből. Itt nincs két album közötti, pihenéssel töltött holtidő - illetve van, csak azt súlyos, bevételként kiesett jüan-tízmilliókban mérik. Ezt a karrierjük csúcsán álló előadók is tudják, a menedzsment pedig még inkább. Még a legnagyobbak is túl vannak hajtva, gyakorlatilag évenként kell új lemezzel jelentkezni, mindegyikkel végigturnézni egész Dél-Kelet Ázsiát, közben mozi- és reklámfilmeket forgatni - a paparazzók által sanyargatott hollywoodi csillagoknak aranyéletük van egy-egy szigorúbban fogott ázsiai idolhoz képest.

A moziba persze csak a legnagyobbak jutnak el. Ami legújabb filmjét illeti, Lee-hom biztosra ment a bevétel érdekében, és mindent alárendelt a célnak. Írta és rendezte a Love in Disguise-t, a főszerep természetesen az övé; karaktere meglepő módon egy énekes sztár, aki ráadásul gyanúsan hasonlít a valódi Wang Lee-hom-ra. Saját szupersztárságunkból sikeres filmet csinálni nem művészet, viszont elsőfilmes rendező ekkora kasszasikert még nem is ért el. Az anyagi siker tehát teljes, ehhez azonban megkérdőjelezhető kompromisszumok is köttettek, amik határozottan ártottak a filmnek.

A Love in Disguise javára írható ugyanakkor, hogy a mitológiának és a klasszikus kínai hangszereknek hangsúlyos szerepet enged az amúgy közönségfilmnek készült, limonádé romantikus-vígjátékban. A népi kínai piacon pluszpontot érő hagyományápolás ezzel kipipálva.
Szintén sokat számít, hogy a fiktív karaktert a valódi Wang Lee-hom-ról mintázták, mindkettejük életét ugyanazok a pletykák keserítik, és a film legjobb poénjai éppen abból származnak, ahogy a filmbéli sztár kifigurázza a valódit. Ez a mozi legnagyobb erőssége, itthon éppen ugyanezért lesz kevéssé fogyasztható - a hatalmas kínai piacon azonban egyértelműen ez vitte előre.
A film külön pikantériája, hogy nem lehet nem észrevenni, a főszereplő szájába olyan mondatokat ad a valódi sztár, amit ő nem mondhatna ki a való életben. Ez a rivaldafényben, aranykalitkában magányos életet élő szupersztár segélykiáltása is lehet akár - vagy nagyon ügyes marketingfogás.

(Mondjuk, ha idol-mozifilm lenne a célunk, még mindig inkább ajánlható a koreai Attack on the Pin-up boys, oda semmiféle előképzettség nem szükséges.)

Erősen érződik a filmen, hogy tisztán a kínai piacra készült. A humorforrásnak szánt, túljátszott karaktereken, a cameo szerepekben feltűnő szárazföldi sztárok debil alakításain túl a pofátlan termékelhelyezések mind-mind erre utalnak. Ez utóbbit a hazai fogyasztásra szánt tajvani szuperprodukciók nem szokták megengedni maguknak.
Mindezek fényében nyugodtan kijelenthető, hogy a Love in Disguise egy másfél órásra felvizezett sitcom-epizódnál nem nyújt többet. Bár minden együtt van egy könnyen fogyasztható vígjátékhoz, épp azok a bántó apróságok húzzák le az összhatást, amivel végső soron a kínai piacon besöpörhető bevételt akarták minél magasabbra srófolni.
Így, bár nem ez volt a szándék, végül mégis csupán egy tipikus idol-mozifilm született. Annak épp tökéletesen megteszi, és aki egy kicsit is ismeri a főszereplőt, vagy felismeri cameo szerepben mondjuk a mandopop énekes Khalil Fong-ot, az jókat fog derülni a Love in Disguise nem egy jelenetén.
Rajongóknak egyértelműen kötelező, a filmzene és a chinked out stílus pedig a többieknek is bátran ajánlható, hiszen zenéjével Wang Lee-hom még mindig bizonyítja, hogy nem csak nevében ő a Király.

imdb