belépés∆

The Man from Hong Kong (1975)

The Man from Hong Kong

Jimmy Wang Yu, miután szakított a tehetségét kihasználó, de egyébként őt meglehetősen mostohán kezelő Shaw testvérek stúdiójával, létrehozta a Golden Harvest produkciós céget.

Számos színész és rendező csatlakozott hozzá, azok, akik nagyobb alkotói szabadságra vágytak, mint amit az említett filmvállalat biztosított. Természetesen teljes erővel igyekeztek valami újjal betörni a piacra. Ezeken az oldalakon már olvasható egy ismertető az egyik sikeres filmjükről, amely „Beach of The War Gods” címen lett keresett mozi.

The Man from Hong KongThe Man from Hong Kong

Fang Sheng Ling felügyelőt Hong Kongból Ausztráliába küldik egy kábítószerfutár kiadatásának intézésére. A derűsnek induló munka hamarosan kemény küldetéssé válik, mert a helyi kiskirályt zavarja a szívós kínai zsaru, és lépéseket tesz a kiiktatására. Még nem tudja, hogy ezzel magára szabadított egy bulldog szívósságú, lerázhatatlan fickót, aki minden téren érti a dolgát.

The Man from Hong KongThe Man from Hong Kong

Na, őszintén, ki hallott már ausztrál harcművészeti filmről? Sőt, egyáltalán, az „auszi” film létezéséről, mielőtt a Mad Max kocsijai és motorjai bedübörögtek a vásznakra? Bizony, csak a megszállott filmrajongók. Mondhatni hát, Wang Yu a legjobbkor érkezett meg Sydney-be, hogy felfrissítse a légkört. Komoly hírneve volt már, mint színész-harcművésznek, nyilvánvalóan ez kellett legyen a kiindulási alap. Viszont az unalomig ismert tajvani színhelyek már nem vonzották a nézőket. Sydney valóban látványos öble, Hong Kong pazar szigetével együtt viszont már képes volt érdeklődést kelteni. Most már csak valami jól eladható téma kellett. Egy bűnügyi történet a világ bármely részén piacképes. A kezdő stúdió nem engedhette meg magának, hogy anyagilag elbukja az első termékeit. Ennek megfelelően „tutira mentek”. Látványos környezet, jól fogyasztható téma, kevés szöveg, rengeteg akció a karizmatikus hősök számára és csinos lányok a háttérben. Nem az eredetiségéről híresült el a történet, viszont a kalandfilm műfaj legjobb fogásait vonultatja fel. Máig nem lehet panasz a tempójára, a néző elaludni nem fog. Jimmy Wang Yu megnyerő, mint mindig. Remekül forgatja az öklét, de ha kell a kardokat is, – naná, majd pont a félkarú harcosnak lesz ez probléma – felhőkarcolókon mászkál, a sárkányrepüléstől sem ijed meg, és nem kér kaszkadőri segítséget. Az angol nyelvvel ugyan szintén keményen küzd, de ott is ő a győztes. Egy kis idegenszerűség egy kínai felügyelő esetében igazán megbocsátható. Fő ellenfele George Lazenby, aki akkoriban igen népszerű volt. Szegény ember, mint az egyetlen bukott James Bond híresült el, pedig többet érdemel, itt is bizonyítja. Az apró részletekkel jellemzett rosszfiúja méltó ellenpárja a szívós zsarunak. A harci koreográfiáért Sammo Hung felelt, így baj nem lehet. Ő maga ugyan hamar hullazsákba kerül, de azért összehoz egy hatalmas bunyót a helyi kaszkadőrkirály és Jimmy között. Rajtuk kívül a mozijáró közönség minden bizonnyal örömmel fogja látni a Mad Max trilógia néhány jellegzetes arcát, némi nosztalgia jegyében. A két csinos „auszi lédit” pedig egyenesen bűn lett volna kihagyni. A rendezésért Brian Trenchard-Smith volt a felelős, aki mint alacsony költségvetésű TV filmek és B mozik specialistája lett hírneves. Elsősorban azért, mert kevés összegből is képes volt stílusos alkotásokat kihozni. Ez a film a ritka kivételek egyike a pályáján. Nálunk minden bizonnyal a „BMX banditák”, az „Ausztrál expressz” és a „Szahara” miatt ismerik, de az érdeklődők utána kereshetnek a futurisztikus „Dead End Drive-In”,” és a vietnami háborúról szóló „The Siege of Firebase Gloria” moziknak. (Trenchard-Smith reputációját növelte mostanában, hogy Q. Tarantino megemlítette a kedvenc rendezői között.) Ezzel a filmmel valószínűleg pályafutása egyik legjobb moziját hozta létre. Rá mindig jellemző volt, hogy fűszeres megjegyzéseket adott a szereplői szájába. Itt is vannak ilyenek, amelyek a politikai inkorrektségre, vagy az ausztrálok túlzott lazaságára céloznak. A „sárga veszedelem”–re tett csípős utalása kifejezetten beszólásnak számított a maga korában, az akkori kínai külpolitikai tükrében. A film forgatása éppoly laza volt, mint a történet. A vágatlan verzióban látható, amint Lazenby, aki szintén nem kért kaszkadőrt, majdnem összeég a felgyújtott kabátjában, amely váratlanul nem akart lejönni róla, Wang Yu pedig pokoli tréfát űzött a szerelmi jelenet előtt a hölggyel, amikor megjátszotta, hogy épp elfogyasztott néhány élő legyet. Az viszont nem tréfa, hogy a sárkányrepülésekor keményen becsapódott egy sziklafalba, meg is sérült.

The Man from Hong KongThe Man from Hong Kong

A filmnek pár éve jelent meg az ausztráliai, felújított, vágatlan, szélesvásznú változata. Nem fogott rajta az idő. Aki kellemes zenékkel, szép hölgyekkel, pörgő akciókkal szeretne nosztalgiázni az 1970-es éveken, vagy egyszerűen csak kikapcsolódni szeretne, nyugodtan üljön le elé. Ez a mozi lazításra tökéletesen alkalmas.

Rendezők: Brian Trenchard-Smith és "Jimmy" Wang Yu

Főszereplők: Wang Yu; George Lazenby; Hugh Keays-Byrne; Roger Ward, Rosalind Speirs; Grant Page; Rebecca Gilling

(1975; kb. 103 perc)

imdb

Hozzászólások   

#4 oldfan 2010-12-23 10:48
Idézet - MM:
Sziasztok, ezt a filmet régebben nagyon szerettem, de sajnos a videokazetta elhasználódott.
Érdekelne ez a film, magyar felirattal, hátha valaki még meg tudná szerezni, nekem nem sikerül rég óta.


Az ilyesmiket nem a főoldalon, hanem a fórumon bonyolítjuk le. Ott próbálkozz.
#3 Molnár Márton 2010-12-22 12:27
Sziasztok, ezt a filmet régebben nagyon szerettem, de sajnos a videokazetta elhasználódott.
Érdekelne ez a film, magyar felirattal, hátha valaki még meg tudná szerezni, nekem nem sikerül rég óta.
#2 oldfan 2010-11-29 15:24
Idézet - pista.60:
:lol:


Nem vagy az a bőbeszédű típus....:)
#1 pista 2010-11-29 00:18
:lol:

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

A Bittersweet Life (Dalkomhan insaeng) (2005)

A Bittersweet Life (Dalkomhan insaeng) (2005)

Egy napon Kang úr megbízza Sun-woo-t, hogy amíg elutazik Shanghai-ba “üzletelni”, addig tartsa szemmel a barátnőjét, a fiatal csellistát, Hee-soo-t, hogy kiderítse, a Kangnál jóval fiatalabb lány tényleg megcsalja-e a gengszterfőnököt. Sun-woo azt az utasítást...

Hellish Love (Seidan botan-dourou) (1972)

Hellish Love (Seidan botan-dourou) (1972)

 Itamochi Takashi, Japán legrégebbi nagy filmstúdiójának, a Nikkatsu-nak az igazgatója 1971-ben jutott arra az elhatározásra, hogy cége tapasztalt filmeseinek érdeklődését ráirányítsa az egyre nagyobb (és szinte az egyetlen) profitot termelő pinku „műfajra”....

The Great Duel (Dai satsujin) (1964)

The Great Duel (Dai satsujin) (1964)

  IMDb Alternatív cím: The Great KillingFőszereplők: Kotaro Satsumi; Choichiro Kawasaki; Mikijiro HiraRendezte: Eiichi Kudo(1964, 114 perc)Eiichi Kudo-t a 60-as évek lázadó ifjú nemzedékéhez tartozó rendezőként ismeri a világ, bár ő nem sorolja hozzájuk magát. Saját bevallása...