Amióta Jay Chou fejébe vette, hogy ő bizony az énekesi karrier mellett filmsztárként is nevet akar szerezni magának, azóta nehéz lehet arrafelé producernek lenni.

Egyik részről a profit és a hihetetlen nagy bevételek garantáltak (özönlenek a rajongók a moziba), másrészt olyan forgatókönyvet kell összehozni, amit 0 színészi képességgel is el lehet játszani. Az Initial-D és a Curse of The Golden Flower idején még nem nagyon voltak problémák, hiszen az előbbi egyfajta próba volt, hogy mit lehet kihozni a fiúból (testhezálló szerep is volt, hiszen nem kellett csinálni semmit), az utóbbiban pedig a nagy sztárok mellett szinte fel sem tűnt a tajvani bálvány. A Kung Fu Dunk azonban már csak Jay-ről szólt és bizony ez a végeredményen is meglátszott, azaz megnézhettük 2008 talán legrosszabb ázsiai produkcióját. Egy évvel később pedig jött is a folytatás, szintén Kevin Chu rendezésében.Hogy kinek a nevéhez fűződik a zseniális forgatókönyv, az sajnos az iMDB oldalán nem derül ki, pedig jó lenne neki személyesen is gratulálni hozzá. A cím már önmagában hihetetlen eredetiséget sugall, kedvenc tajvani idolunk megjelenése pedig csak fokozza a baljós előérzeteket. Szóval Jay mester nemes egyszerűséggel beöltözött Indiana Jones-nak, azaz ostorral felfegyverzett régészként bizniszel a műkincstolvajokkal, persze szigorúan magas erkölcsi tisztaságról téve tanúságot. Némi agyonvagdosott, felerészt táncnak kinéző kungfu után jön a fantasy rész, egy múmia lovas, akit Jay teátrális mozdulatokkal, időnként Tulipános Fanfan-t idéző csillárokon ugrálással tesz a semmivel egyenlővé. Egyúttal megtudjuk különleges képességét is, ami ahhoz kell, hogy ne kelljen túl nagy színészi produktummal előállnia: Jay barátunk nem fél semmitől!
Innentől kezdődnek az igazi bonyodalmak. Jay barátunk mentorának lányát elrabolják, mert arra akarják kényszeríteni, hogy a címbeli kincshez elvezető térképet átadja a bandának. Jay némi közjátékok után természetesen mindent megold, majd a lánnyal együtt beveti magát a sivatagba, hogy újfent mindent megoldjon. Lesz itt kérem minden ezután! A westernek világát afféle The Good, The Bad, The Weird stílusban megidéző hangulat, fura, koponyaszerű sisakban kolbászoló vezér, lopós kiskölök, a hangzatos nevű, teljesen röhejes Homokvihar Légió, meg egy debil harcos, aki őrzi a kincshez közeli töküres sivatagot. A kincshez vezető, immáron beltéri út pedig egy az egyben az Elveszett frigyláda fosztogatóinak pofátlan lenyúlása, amit a CG őrök jelenléte fokoz a végtelenségig (a barlangba bejutásnál egyébként vártam a madárpókokat az emberek hátán, de az valamiért kimaradt).
A fentiekben leírtak egyébként még önmagukban nem jelentenék azt, hogy a film nézhetetlen, hiszen ha jó az atmoszféra és a látvány, akkor a néző még esetleg megbocsát. De a teljesen agyatlan fordulatok, a következetesség teljes hiánya, az elképesztően gyenge színészi játék és a bűnrossz, erőltetett humor kétségbeejtő. Úgy látszik, az egykoron szépreményű rendezőként indult Kevin Chu tényleg eladta lelkét az ördögnek, csak a Jay Chou jelenlétéből fakadó pénzmennyiség lebegett a szeme előtt.
Persze nem csak neki. Papíron jó ötletnek látszott, hogy a női főszerepre az egyik legfelkapottabb tajvani szépséget, Lin Chiling-et szerződtették. De milyen dolog az már, hogy a tajvani lányok dédelgetett bálványa összejön a vásznon valakivel? Hát mi lesz így szegény rajongókkal? Ebből aztán az következett, hogy Lin teljesen háttérbe lett szorítva, sem a szépségét, sem az esetleges színészi képességeit nem használták ki. Ez nem Hollywood, itt nem egyenrangúak a felek, pedig ha kicsit jobban ráfókuszálnak Lin adottságaira (milyen gagyi már az az egyetlen „csábító” jelenet), akkor talán a férfiak is jegyet váltottak volna a produkcióra maguktól is, nem csak az asszonyt kísérték volna el megnézni az imádott bálványt. Jut eszembe, a párocska közjátékként előadott filozofálásai óriási közhelyeket és lózungokat tartalmaznak, semmi konkrétumot. Az egykoron szebb napokat megélt Chen Daoming-re (Hős (Hero), Infernal Affairs III) szinte szót sem érdemes fecsérelni, viszont Eric Tsang-re, aki újfent szánalmas bohócot karikírozott magából, annál többet. Tsang bácsi szintén beállt a Jay-ből nagy profitra számítók sorába és a Kung Fu Dunk után újból égeti magát. Ő tudja, de valószínűleg a komikusként vezetett tévéshow-iban több humor van 5 perc alatt, mint abban, amit itt véghezvisz másfél órában. Azon kellene röhögni, hogy időnként angolul karattyol hülyeségeket, meg leszidja a debil segítőit?
A Treasure Hunter tehát minden szinten nagyon rossz koncepció, nagy eséllyel indulhat a 2009 legrosszabb filmje díjért. A szánalmas Indiana Jones és Múmia lopások mellett a teljesen logikátlan forgatókönyv (nézzétek meg Jay és a nagy semmi őrzőjének „csatáját” és annak fordulatát, elképesztő, szerintem a Hős egyik csatáját akarták lenyúlni, de még az se sikerült) és az erőltetett gegek húzzák le leginkább. A főbűnös persze Jay Chou, aki bűn rossz színész és az a szerencséje, hogy a nevével képes eladni bármit. A kérdés csak az, hogy meddig...

iMDB