belépés∆

Cape No. 7 (Hai jiao qi hao) (2008)

Cape No. 7 (Hai jiao qi hao) (2008)

A 2008-as Golden Horse díjkiosztón a legjobb tajvani film díját elnyert Cape No. 7 korábban sikerrel szerepelt a Hawaii Nemzetközi és a Taipei Filmfesztiválon is, amin a talán legfontosabbat, a közönségdíjat is elnyerte. A sok elismerés és siker nem véletlen, hiszen a fiatal rendező, Wei Te-Sheng egy igazi, könnyed közönségfilmet készített, aminek középpontjában a zene áll.

Cape No. 7 (Hai jiao qi hao) (2008)

Túl sok eredetiségre persze ne számítson senki, hiszen a történet ugyanúgy épül fel, mint a Swing Girls, vagy éppen a Linda Linda Linda, a pluszt egyértelműen a tajvani környezet és a japántól eléggé eltérő helyi mentalitás adja hozzá, továbbá a magyar ésszel is könnyen érthető újgazdagokkal szembeni ellenérzések. A sztori nagyjából annyi, hogy a frissen épült tengerparti szálloda tulaja egy híres japán énekes koncertjével szeretne kedvezni a helyieknek, ám az ambiciózus, polgármesterségre törő „Mr. Representitive” felrója neki, hogy inkább egy helyi bandát kellene promotálnia. Környékbeli zenekar azonban nincs, ráadásul paradox módon a banda létrehozásának feladata egy japán lányra hárul. A számtalan buktató és az egyértelmű végkifejlet pedig garantálható.

Cape No. 7 (Hai jiao qi hao) (2008)

A sztori tehát annyira nem nagy szám, a kivitelezés azonban elsőosztályú. Feltételezem, nem állt rendelkezésre akkora költségvetés, mint az anyaországbeli produkcióknál, ám ez egyáltalán nem látszik a kész produkción. Az operatőri munka bármelyik Tajvant népszerűsítő reklámba is beleillene, hamar megfogja a nézőt a trópusi környezet hangulata, amit tovább fokoznak az esetlen és többségében egoista figurák. A humor egyik fő forrása pont ebből adódik és emiatt nehezebb a japán lány feladata, hiszen míg a japán mentalitás egyik alapeleme, hogy képesek összetartani, itt leginkább mindenki csak fontoskodik. Egy kevés egyébként a japán-kínai ellentétekből is megtalálható, persze egyértelműen humorra hangolva, hogy ne sértsenek meg vele senkit sem, ráadásul egy elég nagy teret kapó 60 évvel ezelőtti levelezés bőven oldja még ezt a kevés feszültséget is. Természetesen nem lehet nem említést tenni a zenéről, ami a Linda Linda Linda-hoz hasonlóan egy amatőr zenekar próbálkozásaiból áll össze és ahogy az lenni szokott, a végére egész beérik.

Cape No. 7 (Hai jiao qi hao) (2008)

A film hírneve egyébként érdekesen alakult. A bemutatásakor nem okozott nagy hullámokat, különösebb reklámkampány sem kísérte, ám szép lassan kezdett terjedni a híre szájról szájra, a tajvaniak pedig özönleni kezdtek a mozikba. A decemberi állapotok szerinti 232 millió tajvani dolláros bevétellel a második legtöbb bevételt hozó mozifilm lett (csak a Titanic-ot nem tudta befogni), természetesen ez együtt jár azzal, hogy a valaha készített legnépszerűbb tajvani alkotás. A kritikusok szerint a sikere elsősorban annak köszönhető, hogy a történet meg tudta fogni az idősebbeket is, akik valljuk be, nem nagyon tolonganak a mai filmek bemutatóin, itt viszont a vidéki Tajvant méltató és az időseket is értékes emberként bemutató szemlélet hatására ők sem maradtak otthon. A jó zene már csak hab volt a tortán. Voltak persze fanyalgók is (mint mindig), ám a kritikák többségét az ostoba politikai felfogások ihlették, a szószólók ugyanis még ezt a vékonyka japán szálat is túlzásnak vették. Ez alól egyedül a rendőri brutalitást számonkérő kritika volt kivétel, amit meg tudok érteni, mert valóban nem nagyon képzelhető el a valóságban az az ominózus jelenet, de mivel poénnak szánták a készítők, talán ez is túlzás.

Cape No. 7 (Hai jiao qi hao) (2008)

Zárszóként annyit, hogy könnyen érthető a film nagy sikere, hiszen a remek atmoszféra, a 60 évvel ezelőtti lírai levelezés, a jó zene és a vidéki Tajvan szeretettel való ábrázolása mind-mind sokat hozzáad a hangulathoz. A kiszámítható fordulatok és a kissé erőltetett romantikus szál pedig bőven belefér még mindebbe.

iMDB


Trailer

Hozzászólások   

#2 Constantine Murati 2010-04-19 20:44
nagyon jo kis film.
#1 Akan 2009-08-04 04:07
Most néztem meg a filmet. Nagyon tetszett, nagyon kellemes :) Ajánlom mindenkinek :)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Seoul Raiders (Han cheng gong lue) (2005)

Seoul Raiders (Han cheng gong lue) (2005)

Seoul Raiders (Han cheng gong lue) (2005)iMDB Magyar felirat  A Tokyo Raiders-ben megismert Lin az előző film történései után 5 évvel egy hamis dollárok előállításához használható “nyomatot” üldöz. A nyomat (illetve kettő, mert a “hátlaphoz” is...

Holiday (Holli-dei) (2006)

Holiday (Holli-dei) (2006)

  Az 1988-as év igencsak eseménydús volt Dél-Koreában, hisz ekkor rendezték meg a XXIV. Nyári olimpiát Szöulban. Készültek is rá keményen, hatalmas fejlesztések, beruházások történtek akkoriban. Persze nem volt minden olyan egyszerű, ahol nem ment szép...

Why Me Sweetie (Sat yik gaai lui wong) (2003)

Why Me Sweetie (Sat yik gaai lui wong) (2003)

Why Me Sweetie (Sat yik gaai lui wong) (2003)iMDBA történet főszereplője Dong, egy jóképű, kissé hóbortosnak látszó férfiú, akinek legkedveltebb szórakozása, hogy a lehető legtöbb hölgyet megpróbálja elcsábítani. Sajátos betegségének köszönhetően azonban ezek a „kapcsolatok”...

School in the Crosshairs (Nerawareta gakuen) (1981)

School in the Crosshairs (Nerawareta gakuen) (1981)

School in the Crosshairs (ねらわれた学園) (1981)iMDBVolt régen egy olyan filmes műfaj, amit magyarul ifjúsági filmnek neveztek és nemcsak idehaza, hanem szerte a világban népszerű volt, többek között Japánban is. Mára ezek a történetek kimentek a...