belépés∆

Ellenséges vágyak - Lust, Caution (2007)

Ellenséges vágyak - Lust, Caution (2007)

Kíváncsi lennék, hányan tudják, hogy mit jelent az NC-17 kód egy filmmel kapcsoltban. Valójában nekem csak halvány fogalmaim voltak róla a mai napig, de mostantól jobban oda fogok figyelni rá, hiszen igen sokat segít egy ilyen ismertető megírásában. Az MPAA skála szerint ugyanis ezen betű és számkombinációval jelölik az erős szexuális tartalmú filmeket. A Lust, Caution bizony beleesett ebbe a kategóriába, és nem is véletlenül, minek következtében jópár filmszínház fel sem vette műsorára, illetve a reklámozással is problémái akadtak. Ám ennyi bulvár jellegű, figyelemfelkeltésnek szánt bevezető után beszéljünk mélyebben erről a moziról, hisz van miről.

Ellenséges vágyak - Lust, Caution (2007)Ellenséges vágyak - Lust, Caution (2007)

Ang Lee azon kevés rendezők egyike, aki nem megrögztött monotemista, s nem csak témáit, de a felhasznált stílusokat és műfajokat is szabadon válogatja. Nem hiszem, hogy sok embernek kéne bemutatni a múlt évszázad utolsó évtizedének stílusteremtő wuxiáját, a Tigris és Sárkány-t, sokan láthatták a magyar TV-ben egyik korai filmjét, egy zseniális romantikus vígjátékot, az Esküvői Bankett-et, és persze ott a másik véglet is sajnos, hiszen ő is beleesett Hollywood bűvkörébe, és megalkotta a mai napig talán legrosszabb szuperhős filmet (Spawn-t nem számítva), a Hulkot. (Lee műfaji változatosságáról érdemes elolvasni Köves Gábor cikkét , mely a Filmvilágban jelent meg).

Mindezek tudatában akár biztosra is vehetjük, hogy Lee ezúttal is meglepetéssel fog szolgálni nekünk. Nyilván a megjelenített kor, a kosztümök és Tony Leung Chiu-wai miatt elsőre igencsak Wong Kar Wai In the Mood for Love (2000)-jára emlékeztető film korántsem az, amire várunk, s itt vissza is utalnék a fentebb tárgyalt besorolására. Kar Wai éteri, szinte plátói szerelemábrázolásával szemben itt igen erős naturalizmussal találkozhatunk, legalábbis, ami a szexet illeti. De még mindig halasztanám ezen sikamlós téma kitárgyalását. Előbb nézzük, hova is kalauzol el minket a rendező.

Ellenséges vágyak - Lust, Caution (2007)Ellenséges vágyak - Lust, Caution (2007)

A Lust, Caution egy igen nagy költségvetéssel, és minden téren végtelen igényességgel megalkotott történelmi dráma, mely az 1942-45 közötti, japánok által megszállt, Kína Párizsának is nevezett Shanghaiba vezeti be a nézőt. Egy fiatalokból álló színházi csoport merényletet tervez egy japán besúgó ellen, aki hivatására nézve az elfogott kínai ellenállókat bírja jobb belátásra, természetesen nem túl humánus eszközökkel. A férfi ebből kifolyólag szerfölött óvatos, erődszerű házában is folyamatosan testőrök őrzik. Közelébe férkőzni szinte lehetetlen, hacsak nem egy végtelenül kedves és vonzó lányról van szó, kimérten, megfontoltan hódítja meg a férfit, hogy intim kapcsolatukat kihasználva eszközölje az orgyilkosságot.

A történet talán ismerős lehet sokunknak, hiszen Paul Verhoeven tavaly kijött, The Black Book című filmje cselekményét tekintve szinte teljesen megegyezik vele. Míg azonban a holland rendező egy izgalmas, akciókkal tarkított thrillert készített, addig a Lust, Caution inkább egy lassú folyású, érzelmekre apelláló, és összetett mozi. A mai gyakorlattól eltérően a két film nem is különbözhetne jobban egymástól, két szuverén, egymástól független művészi elgondolásról és megvalósításról van szó.

Ellenséges vágyak - Lust, Caution (2007)Ellenséges vágyak - Lust, Caution (2007)

A különbéget mi sem bizonyítja jobban, mint a karakterábrázolás. A Black Book egyenes, tiszta, egy célért küzdő hőseivel szemben itt erősen árnyalt személyiségeket találunk. A film fontos részét képezik a ki nem mondott, meg nem fogalmazott érzelmek és a nonverbális kommunikáció. A két főszereplő, Tony Leung Chiu-wai, akit ugye nem kell bemutatni, illetve Tang Wei, aki viszont evvel a filmmel robbant be a szakmába, félelmetes párost alkot. Kapcsolatuk egyszerre természetes és aberrált, igaz és hamis, szenvedélyes és rideg. Az utolsó snittig nem tudhatjuk, vajon mit is éreznek egymás iránt. Annyira együtt dolgoznak és összeforrnak végig, hogy egyikük játékát sem lehet kiemelni. Tony a legridegebb férfi, Tang Wei pedig hihetetlenül lágy és vonzó.

Ellenséges vágyak - Lust, Caution (2007)Ellenséges vágyak - Lust, Caution (2007)

Egy ilyen, ellentétekre épülő viszony bemutatása nem is történhet szavakban, így az egészet a színészek szeméből, mozdulataiból és a már többször említett ágyjelentekből kell kiolvasnunk. Ez utóbbiak naturalista, már-már pornográfiába hajló pillanatai voltak azok, melyek magukra vonták a közvélemény figyelmét, na és azt a bizonyos NC-17-es besorolást, pedig a 150 perces filmből alig 10-et tesznek ki. Mindenestre ez a rövid idő annyira intenzív, hogy beleégeti magát a néző agyába. A sajtótájékoztatókon az egyik legtöbbet feltett kérdés e jelenetek valódiságára célzott, hisz a kamerabeállítások szinte minden kétséget kizárnak, szinte biztosra vehetjük, hogy a két színész tényleg egymásé lett ott és akkor. Lee és Tony válasz nélkül hagyta e kérdéseket, nyilvánvalóan célzatosan, hogy a film körüli misztikum érzetét növeljék.

Lee filmje hibátlan munka, és kivételes filmélmény. Egyfajta iskolamunka, de mégis új, minden részletében megkomponált film, melyben a stáb minden tagja odatette magát. Alig várom, mi lesz a rendező következő meglepetése.

 

Hozzászólások   

#10 katka50 2011-07-07 20:08
Most jutottam oda, hogy megnézzem, bár a zenéjét hallgatom már egy ideje. Azt kaptam, amit vártam, Nem csalódtam egyik főszereplőben sem. Bár néhol túlcsordult az erotika, alapjában véve nem rossz film. Csak a címével nem vagyok kibékülve, de az nem számít. 10-ből 9, ebből 4 a zenét illeti.
#9 Guest 2008-03-22 02:00
koszi az kimerito infovalaszt, ezeknek az idoloknak nehez dolguk van :-x
#8 fea 2008-03-21 00:03
Így is lehet fogalmazni, de a hivatalos nyilatkozat szerint: "promiszkuitás, nemi erőszak, prostitúció, szexuális közösülés, szexuális perverzió és maszturbáció, illetve férfi/női nemiszervek és egyéb intim testrészek bemutatása miatt"
Ezzel egy időben törölték egy reklámszerződés ét, egy másik reklámot azonnal levettek műsorról és törölték a honlapját, illetve a vele foglalkozó fórumokat a netről.
#7 Guest 2008-03-20 23:45
mert megmutatta a nunit?
#6 fea 2008-03-20 13:44
Tudtommal eltiltották a filmezéstől.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Operation Pink Squad 2 (Maang gwai daai ha) (1987)

Operation Pink Squad 2 (Maang gwai daai ha) (1987)

Operation Pink Squad 2 (Maang gwai daai ha) (1987)iMDB Jeffrey Lau vígjáték „sorozatának” első része meglehetősen gyengére sikeredett, hiszen a harsány, erőltetett helyzetkomikumot nem sikerült kellő mennyiségű akcióval és fordulattal megfűszereznie, a drámainak szánt részek...

Love and Honor (Bushi no Ichibun) (2006)

Love and Honor (Bushi no Ichibun) (2006)

  Yoji Yamada szamuráj-trilógiájának utolsó darabja, melyet Shuhei Fujisawa regénye alapján készített. Csodálatos képi-világ és színészi teljesítmény jellemzi ezt az alkotást. Mimura Shinnojo (Kimura Takuya) ételkóstolóként dolgozik egy nemesnél, mivel ez az alattvaló szamurájok dolga....

The Sword of Doom (Daibosatsu Toge) (1966)

The Sword of Doom (Daibosatsu Toge) (1966)

  Ryunosuke, az ifjú harcos minden szamuráj erény hordozója... lehetne. Gyors, erős, rendkívüli technikájú vívó. "Egyetlen hibája", hogy semmi erkölcsi érzéke nincs. Család, klán, Bushido, szeretet, vagy tisztesség - ezek neki semmit sem jelentenek. Csak önmaga...

Love My Life (2006)

Love My Life (2006)

iMDBKawano Kouji filmje egy Ázsiában (is) gyakran tabuként kezelt témáról, a másságról szól. A magam részéről sosem kedveltem az ilyen témájú filmeket, elsősorban amiatt, mert sokszor beleesnek a filmesek abba a hibába, hogy nem emberként,...