Keeping Watch (Chen shui de qing chun) (2007)
| Ismertetők - Egyéb |
Két vidéki fiatal. A lány, aki nem teljesen komplett és a fiú, aki aztán végképp nem az. Legalábbis első ránézésre egyikük sem tiszta, ám bizonyságot (vagy cáfolatot) majd csak közelebbről szemlélve kapunk. Egymásra találásuk bemutatását mesterien oldotta meg az elsőfilmes Fenfen Cheng: gyakorlatilag szinte semmi sem történik, és az is csak lassan, mégis élvezet nézni a filmet. Nagyon kevés szereplő, alacsony költségvetés, minimalista kivitelezés, erős színészi játék és nem utolsósorban az örökké zöld vidéki Tajvan. Minden a nézőn múlik - ha megfelelő hangulatban ül elé az ember, emlékezetes maradhat, de neki is meg kell dolgoznia érte.
Egy álmos kisvárosban a lány a családi órajavító üzletben dolgozik. A magányos hétköznapok egymás után telnek, nem történik vele semmi. Délutáni szieszta a boltban, unalmas munka, vevő alig - mégis mindig holtfáradt, reggel nem bír felkelni. (A reggeli ébresztő-rituálét mindenki képzeletére bízom, de ugye egy órásról van szó...) Egy nap majd betér hozzá a fiú, akinek az óráját kellene megjavítania. Aztán a fiú jön másnap, harmadnap, mindig ugyanazt az órát hozza javítani, ami másnapra valahogy mindig újra és újra elromlik. Így nyer értelmet lassan a lány élete, ahogyan a fiút várja minden egyes nap. Aki aztán egy nap nem jön többet...
Újra végigolvasva az eddigieket, ez egy ijesztően üres sablon-sztorinak tűnik. Pedig garantáltan nem az! Itt jön a tajvani filmesek trükkje, a magával ragadó kivitelezés, és az örök érvényű mondás: a kevesebb több! Persze az író-rendező Fenfen Cheng első szárnypróbálgatása értelemszerűen nem tökéletes, aki akar, talál majd benne hibát, de még így is bátran odaállítható az erősebb japán drámák mellé. Ebben a színészeknek is igen nagy szerepük van: Haden Kuo érzéki és hatalmas szemei mellett játszani is tud, ugyanakkor tény, hogy a filmet gyakorlatilag a férfi főszereplő viszi el a hátán. Hsiao-chuan Chang (angolosan: Joseph Chang) még csak második főszerepét kapta, mégis generációjának egyik legígéretesebb tehetségének tartják.
Méghozzá joggal. Bemutatkozó első filmje az Eternal Summer volt, és 2006-ban csak azért nem ő lett az év felfedezettje, mert anno a nevezett telitalálat másik főszereplőjét jutalmazták a Golden Horse díjával. Ugyanakkor fiatal kora ellenére rutinos színésznek számít, számos TV-sorozatban szerepelt, valamint modellkedéssel is kereste kenyerét (rizsadagját). A film első képkockáinál még azt hittem, hogy dél-amerikai szappanopera-klisé vár a filmben, hisz fogtak egy jóvágású kínai modellt, adtak rá egy vastag keretes szemüveget, és ezzel ki is van nevezve falusi lúzerré. Filmbeli kettős szerepe a bizonyíték arra, hogy számolni kell vele: elég levennie a szemüveget, és azonnal képes átlényegülni lúzerből lázadóvá úgy, hogy az egy tudathasadásos betegnek is dicséretére válna.
Ami negatívumként felróható, az az időnkénti szándékos képminőségromlás, nem sikerült rájönni, miért kellett néha a képkockákat egy TV-sorozat szintjére "lebutítani". Vagy miért kell olyan béna kameramozgásokat alkalmazni a feszültséget fokozandó, mint amilyeneket az olcsóbb sorozatokban használnak. Mintha két külön stáb vette volna egyszerre ugyanazt a jelenetet, aztán véletlenszerűen egymás mellé illesztették volna őket. Nem ez a meghatározó, kevés van belőle, azért én ezt a keveset is kihagytam volna. Ami viszont furcsamód NEM volt zavaró, az az, hogy a filmbéli nagy kérdésre nem kapunk választ. El is rontottak volna mindent, ha megpróbálják egy éles vonallal lezárni a történteket. Szerencsére volt ennyi önmérséklete rendezőnknek, akinek van még hová fejlődnie, belépője mindenesetre bíztató.
A szerző további írásai
- Dabangg (2010) (2011 február 22)
- Love in Disguise (Lian ai tong gao) (2010) (2011 február 14)
- Koreai Filmhét - május 10-14. (2010 május 10)
- Titanic Filmfesztivál 2010 (2010 március 30)
- Little Big Soldier (Da Bing Xiao Jiang) (2010) (2010 március 26)
- Castaway on the Moon (Kimssi pyoryugi) (2009) (2009 december 23)
- Katasztrófafilm készül Bollywoodban (2009 július 28)
- Crossing (Keurosing) (2008) (2009 június 06)
- A Frozen Flower (Ssanghwajeom) (2008) (2009 május 10)
- Portrait of a Beauty (Miin-do) (2008) (2009 március 02)
- Dostana (2008) (2009 február 25)
- Oscar-nevezések Ázsiában 2009 (2008 december 03)
- My Mighty Princess (2008) (2008 október 29)
- Aaja Nachle (2007) (2008 október 02)
- Love Story 2050 (2008) (2008 augusztus 31)
- Bollywood és a kung-fu (2008 július 20)
- Going by the Book (Bareuge Salja) (2007) (2008 július 02)
- Once Upon a Time (Wonseu-eopon-eo-taim) (2008) (2008 június 28)
- Mission Possible: Kidnapping Granny K (2007) (2008 június 21)
- The Love of Siam (Rak haeng Siam) (2007) (2008 június 20)
- Attack on the Pin-Up Boys (Kkonminam Yeonswae Tereo Sageon) (2007) (2008 június 11)
- Saawariya (2007) (2008 május 02)
- No Regret (Huhwihaji anha) (2006) (2008 április 15)
- Sci-fi Bollywoodból (2008 április 09)
- Om Shanti Om (2007) (2008 március 21)
- Jab We Met (2007) (2008 február 01)
- Summer's Tail (Xiantian de weiba) (2007) (2008 január 27)
- Bollywoodi blockbusterek az Örökmozgóban! (2008 január 17)
- Perhaps Love (Ru Guo) (2005) (2007 szeptember 05)
- Dororo (2007) (2007 augusztus 15)
- Bluffmaster (2005) (2007 augusztus 13)
- Salaam Namaste (2005) (2007 július 26)
- Jön: Krrish 2, Jodha Akbar, Dhoom 3 (2007 június 21)
- Dhoom 2 (2006) (2007 június 16)
- Dhoom (2004) (2007 június 07)
- Don - The Chase Begins Again (2006) (2007 május 28)
- 200 Pounds Beauty (Minyeo-neun goerowo) (2006) (2007 május 13)
- 36 China Town (2006) (2007 április 22)
- Metrosexual (Gang chanee kap ee-aep) (2006) (2007 március 05)
Hozzászólások a Facebookon
Kapcsolódó írások
- ...ing (2003)
- 2046 (2004)
- A Frozen Flower (Ssanghwajeom) (2008)
- A szerelem kísértete - Windstruck (2004)
- Addicted aka The Poisoning (Jungdok) (2002)
- All About Love (Tsoi suet yuk chi ngo oi nei) (2005)
- Anna Magdalena (Ngon na ma dak lin na) (1998)
- Az íj - The Bow (Hwal) (2005)
- Castaway on the Moon (Kimssi pyoryugi) (2009)
- Christmas in August (Palwolui Christmas) (1998)








