Mongol (2007)
2007. november 17. szombat, 01:08 | 
Írta: manu | 
| 
| 
| Ismertetők - Egyéb |
Bár az orosz filmgyártás nem vág túlzottan az oldal profiljába, a témára való tekintettel úgy gondoltam, nem mehetek el szó nélkül Sergei Bodrov új mozija, a Mongol mellett. A film, akárcsak japán társa a The Blue Wolf, a mongol birodalom fennállásának 800. évfordulójára készült, ám a két, Dzsingisz-kán életének korai szakaszát feldolgozó munka között lényegi különbségek vannak…
… ennek ellenére mégis a hasonlóságokkal kezdeném. A két film érdekes módon ugyanazon történéseket ragadja ki a nagy hódító életéből, s valójában azt az ívet vázolja fel, ahogy Temudzsin egy árva fiúból eléri a minden mongolok kánja címet. Ugyanígy, mindkét alkotásban domináns szerepet kap a hadvezér, s feleségének bensőséges viszonya, illetve Temudzsin és fogadott testvére, Dzsamuka ellentmondásokkal teli kapcsolata. Ennek ellenére mégis érdekes tapasztalat, hogy a két, azonos vázra épülő munka mennyire másképp is festhet a vásznon.
Már a kezdő képsorok egyértelművé teszik, hogy bizony itt jóval komolyabb dologról lesz szó, mint amit a japánok meg tudtak valósítani. Egy alapvető dolog – a mongolok mongoloknak néznek ki, és a mongol nyelvet beszélik. Emellett nem elhanyagolhatóak az igen hitelesnek tűnő jelmezek is, ellentétben a japánok valahogy inkább sorozatokba illő ruházatával. A laikus nézőt rögtön megfogják ezen elemek, bár hozzá kell tennem, hogy a hozzáértő, tehát a mongol közönség szemében pont ezek kapták a legtöbb kritikát. A három főszereplő közül ugyanis egy japán, egy kínai és csak egyikük mongol. A két külhoni színész csak betanulta a szövegeket, így némileg törik a mongol nyelvet és erős akcentussal beszélik azt. Ez a megoldás érthető, hogy felháborodást váltott ki a helyi nézők között, gondoljunk csak saját hasonló témájú filmünkre a Honfoglalásra, Franco Nero-val a főszerepben. Több kritika érte még az öltözékeket, melyek inkább tükrözték a szomszéd népek ruházatát, mint a mongolokét, illetve nehezményezték, hogy a harcosok keveset ülnek lovon, gyakran lábon harcolnak, ami egyáltalán nem volt rájuk jellemző. Ez utóbbit én cáfolnám, mert a filmben a mongol katonák csak okkal kerültek le a földre, nem csak úgy maguktól gondoltak egy nagyot, és gyakorolták a számukra nem túl kedvelt harcmodort.
Kényes pont még a történelmi hűség is. A Mongol e tekintetben inkább kalandfilmnek tekinthető, hiszen a valós, lejegyzett eseményekhez a forgatókönyvnek csak érintőlegesen van némi köze. Több olyan motívummal is találkozunk, melyeket egyértelműen az alkotói fantázia generált, s elég dominánsak ahhoz, hogy a történelem kedvelőket kiüssék székükből. Ilyen például Temudzsin és felesége, Borte szerelme, ami nyilvánvaló túlzás, hiszen a mongolok nem sokra tartották a nőket, háborút pedig bizton nem indítottak miattuk. De ide sorolható hősünk hosszú hónapokig tartó raboskodása, melyről egyetlen írott forrás sem tesz említést. Ha jól megnézzük, ezek mind olyan sablonok, melyet a kalandfilmek igen gyakran használnak, s valahogy bizony ide is bekerültek.
De ennyit a kritikáról. Filmes, és szórakoztató szempontból a Mongol kifogástalan. A látványvilág lenyűgöző, tényleg megdöbbentő, ahogy az alapvetően sivár pusztát képes a kamera izgalmassá tenni. Rengeteg nagy totál, gyönyörű beállítások, tökéletes vágás. Mikor a képeket vágtam ki a cikkhez, egyszerűen alig tudtam választani, szinte fél percenként stoppoltam le a lejátszást.
Az említett japán színész sokunk kedvence, Asano Tadanobu, ebben a tőle távol álló szerepben sem okoz csalódást. Félelmetes, hogy ennek az embernek egyszerűen minden karakter passzol, annak ellenére, hogy játéka koránt sem nevezhető harsánynak. Néhány kritika kifogásolta, hogy nem sok mindent csinál, csak néz. Asano ilyen. Nem tudom, hogy mi a trükkje, de egy szó, mint száz, ő Dzsingisznek is tökéletes. Kínai partnere, a fogadott testvérét alakító Honglei Sun még nála is jobb, de az eddig teljesen ismeretlen Khulan Chuluun talán mindkettejüket lejátssza a vászonról.
A Mongol azok filmje, akik nem ragaszkodnak a mongol nyelv helyes kiejtéséhez, és a szigorú történelmi tényekhez, illetve szereti az epikus mozikat, ugyanis a filmet Torontóban már első részként mutatták be, tehát megvan az esély egy trilógiára.
Hozzászólások
Mindezt leszámítva az orosz filmgyártás az utóbbi pár évben óriásit fejlődött, ontják magukból az egyre látványosabb filmeket, ráadásul hiába vannak hozzánk relatíve közel, mégis egy hasonlóan ismeretlen világot mutatnak be javarészt, mint távol-keleti társaik. Vagyis az orosz filmek nagyon jók.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.