belépés∆

Chow Yun-Fat

 

Chow Yun-Fat

 

Chow Yun-Fat 1955 május 18-án született a Hongkonghoz tartozó parányi Lamma szigetén, ami a Viktória-öböltől nem messze található. Családja 1965-ben költözött be Hongkong Kowloon negyedébe, ekkor kezdődött az akkor 10 éves Chowra hatni két dolog: a kínai opera és az amerikai filmek. Már tinédzser korától kezdve színész akart lenni, és 1973-ban jelentkezett egy castingra a TVB-nél, ahol fel is vették a színésziskolába, a későbbi rendezővel, Ringo Lam-mel együtt.

Chow külseje és természetes színészi képességei révén hamar sikert aratott a nézők körében és sok-sok akkori szappanopera sztárja lett. Korai szerepei közül leginkább említésre méltó a 80-as évek elején futó Shanghai Beach sorozatban alakított gengszter, bizonyos Hui Man-Keung. Ebben az időben már filmekben is szerepet vállalt, de a The story of Woo Viet címűn kívül szinte mindegyik megbukott, mind a kritikusok, mind a nézők szemében. Ekkor úgy nézett ki, hogy Chow egy relatíve jelentéktelen színész marad egész karrierje alatt.
1985-ben azonban nagyot fordult vele a világ. Tajvanon megkapta a legjobb színész díját, valamint az Asian Pacific Film Festival-on még egyet a Hong Kong 1941 című filmben nyújtott alakításáért. Ennek a szerepnek köszönhetően pedig John Woo szerződtette az A Better Tomorrow első részére. Innentől kezdve pedig, ahogy mondani szokták, a többi már történelem. Chow lett Ázsia elsőszámú szupersztárja. A hongkongi boltok kifogytak az olyasmi dzsekikből és napszemüvegekből, amiket Chow a filmben viselt, még azzal együtt is, hogy a hongkongi klíma nem éppen a bőrdzseki viselésére alkalmas hely... Nem sokkal később John Woo The Killer című filmjében már az egész világ megismerte, még a tengeren túl is híres lett...
1995-ben leforgatta utolsó hongkongi filmjét, a Peace Hotel-t és úgy döntött, hogy követi jóbarátját, John Woo-t Amerikába. Amíg Hongkongban dolgozott, sok díjat nyert, többek között a már említett '85-ös tajvani legjobb színész díjat, amit követett '87-ben még egy, az An Autumn's Tale című filmért, valamint három hongkongi díj is, először '87-ben A better tomorrow, '88-ban a City on Fire és végül '90-ben az All about Ah Long.

Chow Yun-Fat

A képességei megvannak ahhoz, hogy bármilyen műfajban megállja a helyét a romantikus filmektől kezdve a vígjátékokon át egészen az akciófilmekig. A többi nagy színészhez hasonlóan Chow is képes teljesen azonosulni az általa játszott karakterrel. Első ránézésre talán nincs túl nagy különbség az ABT-ben játszott Mark és a Hard-Boiled-ben alakított Tequila karaktere között, de Chow zseniális játékának köszönhetően a két karakter (és természetesen a többi szerepe is) teljesen egyedivé válik.
Chow népszerűsége utat nyitott számára ahhoz, hogy Amerikában is készíthessen filmeket. Az első amerikai filmje, a The Replacement Killers nem lett nagy siker, de ahhoz elég volt, hogy a producerek lehetőséget nyújtsanak számára ahhoz, hogy még két amerikai filmben játszhasson, mégpedig a The Corruptor (ez egy akciófilm, amiben Mark Wahlberggel szerepelt együtt), valamint az Anna and the King of Siam, amiben Hollywood egyik legnépszerűbb színésznőjével, Jodie Fosterrel játszott együtt. Ezután visszatért Ázsiába elkészíteni a Tigris és Sárkányt, ami sok-sok új rajongót is szerzett neki. Ezután visszatért az Államokba, ahol leforgatott egy finoman szólva is gyengécske képregényadaptációt, mégpedig a Bulletproof Monk című filmet, valamint a Pirates of the Caribbean harmadik részében is szerepet kapott. A már nagyon várt újabb közös filmje John Woo-val is talán megvalósul, a címe mindenesetre már megvan, The Battle of Red Cliff. Ezen a filmen kívül is több filmen dolgozik jelenleg, Zhang Yimou Curse of The Golden Flower, valamint Ann Hui The Aunt's postmodern life című filmjében is szerepel majd, kíváncsian várjuk mindegyiket.

iMDB

források:
http://chowofhongkong.com/Biography.html  (ez egy jó bő lére eresztett szöveg, sok-sok személyes infoval)
http://www.asiafinest.com/chinese/chowyunfat.htm
http://www.hkfilm.net/cyf.htm

Hozzászólások   

#1 Guest 2006-07-13 18:09
Mutassatok még egy valakit, aki olyan lazán elő tudja adni a cigarettázós nehézfiút meg az "egy pisztollyal bárkit megölök" modern cowboyt! :D

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Happily Ever After (Jigyaku no uta) (2007)

Happily Ever After (Jigyaku no uta) (2007)

  Régen nem ütött ekkorát japán film all star szereposztása, mint Yukihiko Tsitsumi 2007-es, Happily Ever After című filmjéé. Miki Nakatani és Abe Hiroshi párosa egyedülálló, mintha eddig csak erre a filmre vártak volna, ezért alakították...

Rise Against the Sword (Abare Goemon) (1966)

Rise Against the Sword (Abare Goemon) (1966)

 iMDB  Eredeti cím: Abare GoemonFőszereplők: Toshiro Mifune; Nobuko Otowa; Makoto SatoRendezte: Hiroshi Inagaki(1966, fekete-fehér, 101 perc)Goemon, egy parasztklán vezére sereget szervez és sikerrel hárítja el egy csoport rablóvá züllött szamuráj támadását a faluja ellen. Asakura, a...

Killer's Mission (Shokin kasegi) (1969)

Killer's Mission (Shokin kasegi) (1969)

Tomisaburo Wakayama 1969-ben egy olyan karaktert indított útjára, amelyhet a pályafutása során még többször visszatért. A "Shokin kasegi", nem más, mint a sógun személyes harcosa, aki kizárólag az ő parancsainak kénytelen engedelmeskedni, minden más ügyben,...

The Mamiya Brothers (Mamiya kyoudai) (2006)

The Mamiya Brothers (Mamiya kyoudai) (2006)

The Mamiya Brothers (Mamiya kyoudai) (2006)iMDBEz a keserédes vígjáték két tipikus „lúzer” történetét mutatja be, akik reménytelenül keresik a szerelmet. Amerikában (tisztelet a kivételnek) egy ilyen kiinduló helyzetből valószínűleg egy szokásos szexista tinivígjáték kerekedne ki,...