belépés∆

Maggie Siu Mei-Kei

Maggie Siu Mei-Kei (邵美琪)

Maggie Siu Mei-Kei

Siu Mei-Kei 1965 február 27-én született Hongkongban egy vegyesboltot üzemeltető házaspár egyetlen gyermekeként. Mivel szülei szinte mindig dolgoztak, így elég sokat volt egyedül, szüleitől kevés gondoskodást kapott. Talán ennek is köszönhető, hogy gyermekkorában prostituált akart lenni, mert úgy vélte, hogy az ezt a foglalkozást űző hölgyeknek csak annyi a feladatuk, hogy szép ruhákban járkáljanak és különféle emberekkel játszanak. Középiskolás korában kezdett sportolni, az iskolai kosárlabdacsapat egyik legjobb játékosának számított.

Maggie Siu Mei-KeiMaggie Siu Mei-KeiMaggie Siu Mei-Kei

Egyetemre, illetve főiskolára viszont nem jelentkezett, hanem nővérként kezdett dolgozni, azonban ez a karrier nem tartott sokáig, ugyanis egyik barátnője jelentkezett a TVB színészképzőjébe és mivel nem akarta egyedül elvégezni a tanfolyamot, addig győzködte Maggie-t, míg ő is jelentkezett, nem is annyira azért, mert érdekelte a színészet, hanem azért, hogy barátnőjének segítsen. Természetesen ahogy az lenni szokott, a barátnőt nem vették fel, Maggie-t viszont igen, aki a tanfolyam alatt ráérzett a színészet szépségére és a sikeres vizsga után szerződést kötött a TVB-vel, otthagyva a kórházat.
18 éves volt ekkor és úgy tűnt, hogy minden adott ahhoz, hogy nagyon hamar nagy tévésztár legyen belőle. A TVB 5 fiatal színésznőt (köztük Maggie-t) nevezett ki, mint a „80-as évek szépségeit” és a tervek szerint őket promotálta volna a tévésorozatokban. Azonban a többiekkel ellentétben a fiatal lány csak mellékszerepeket kapott, igaz, rögtön az első sorozatban (Take Care Your Highness) a már akkor is nagy névnek számító Andy Lau és Carina Lau mellett szerepelhetett, némi hírnévre szert téve. Az igazi főszerep azonban váratott magára, hiszen egy évvel később a The New Heaven Sword and Dragon Sabre-ban is csak mellékszereplő volt Tony Leung oldalán, ráadásul a sorozatot mind a nézők, mind a kritikusok, mind a forrásának számító regény írója rengeteget kritizálta. Maggie leginkább azért emlékezhet szívesen erre a sorozatra, mert újra együtt játszhatott benne a tanfolyamon megismert társaival, Kitty Lai-val és Sheren Tang-gel, akikkel nagyon jó viszonyban volt. Valamikor ennek a sorozatnak a forgatása környékén történt, hogy Jacky Cheung felkérte Maggie-t, hogy szerepeljen új videoklipjében. Állítólag a klip olyan hatást váltott ki, hogy máig emlegetik Hongkongban.

Maggie Siu Mei-KeiMaggie Siu Mei-KeiMaggie Siu Mei-Kei

A hőn áhított főszerep is megérkezett hamarosan, de a The Conspiracy címet viselő sorozat sem lett túlzottan sikeres, míg a következő főszerepével újra csak a balszerencse érte, ezúttal teljesen más okok miatt. A Tin Long Kip-ben ugyanis a férfi főszerepet Andy Lau játszotta, akinek a forgatás idején romlott meg a viszonya a tévétársasággal olyannyira, hogy a sorozat elkészülte után ott is hagyta a TVB-t, amit a társaság azzal „honorált”, hogy „letiltotta” Andy-t a képernyőről, aminek így Maggie Siu is áldozatául esett. A pletykák szerint a forgatás alatt kettejükből pár lett, amivel kapcsolatban Andy Lau évekkel később csak annyit nyilatkozott, hogy a legjobb filmbeli és sorozatbeli partnere, akivel valaha játszott Maggie Siu volt (ez főleg annak tükrében érdekes, hogy a filmvásznon közben többek között együtt játszott Rosamund Kwan-nal, Michelle Reis-szel és Maggie Cheung-gal is) és hogy máig bánja, hogy nem kérte el a telefonszámát.

Maggie Siu Mei-KeiMaggie Siu Mei-KeiMaggie Siu Mei-Kei

Maggie számára azonban továbbra sem érkezett meg a szerencse, ugyan jópár sorozatban kapott szerepet, de egyikben sem ő volt a főszereplő. Mindez 1989-ben változott meg, amikor is a hatalmas sikerrel vetített Looking Back in Anger egyik főszerepét ő játszhatta. Ez a produkció hosszú évekig tartotta a TVB legnézettebb sorozata címet és miután két szereplő (köztük a Maggie által alakított karakter) szomorú sorsra jutott benne, a tévétársaság úgy döntött, hogy kettejükkel indít egy újabb szériát. Ez volt a The Blood of Good and Evil, ami Maggie legnépszerűbb sorozata lett és végre ténylegesen beindította a tévés karrierjét. A következő sorozat, a Breaking Point forgatásakor persze újabb bonyodalmak adódtak. Az ezúttal Leon Lai partnerét alakító Maggie kevés időt töltött benne a képernyőn, a rossznyelvek szerint azért, mert nem akarta meghosszabbítani a TVB által ajánlott feltételekkel a szerződését. A sorozat ezzel együtt is sikeres lett, a színésznő pedig sikeresen kiharcolta, hogy a saját feltételeivel köthessen szerződést a tévétársasággal és egy új menedzsert is felfogadott maga mellé.

Maggie Siu Mei-KeiMaggie Siu Mei-KeiMaggie Siu Mei-Kei

Mindennek köszönhetően beléphetett a tévé mellett a filmvilágba is. Ugyan már 1989-ben szerepelt egy romantikus vígjátékban (Unfaithfully Yours) és a ’91-es Ghost for Sale-ban is látható volt, az igazi debütálása 1992-ben történt, amikoris a Shogun and Little Kitchen-ben kapott szerepet. Ez egy nagyon fárasztó időszak volt számára, mert a film forgatása egyidőben zajlott új tévésorozatának, a Change of Time-nak a munkálataival, így a két forgatási helyszín között cikázott szinte megállás nélkül. Filmbeli partnere, Leon Lai ekkoriban jelentette ki, hogy már 1988 óta nagy tisztelője a színésznőnek, sokan ezt úgy értelmezték, mint egy szerelmi vallomást. Mindez nem volt véletlen, hiszen az egyik legnépszerűbb tévésztárnak számított és egyre folyt a találgatás azzal kapcsolatban, hogy vajon kit választ partneréül a való életben. A szerencsés úriember Ekin Cheng lett, a bulvársajtó pedig egyből ráharapott a kapcsolatra, volt bőven boncolgatnivaló téma, hiszen Ekin 2 évvel fiatalabb volt Maggie-nél, ráadásul az informátorok szerint a színésznő volt a hódító, míg mások úgy tartották, hogy Ekin ugródeszkának tekinti a kapcsolatukat, ezzel szerezve hírnevet magának. A kapcsolaton végül a TVB kaszált nagyot, hiszen az új sorozat, a Crime Fighters két főszerepére Ekin-t és Maggie-t szerződtették, tudva tudván, hogy a nép zabálni fogja az álompár első közös produkcióját. A kapcsolatuk miatt a színésznő kevesebb munkát vállalt, mint korábban, a 92 Legendary La Rose Noire és a Sting of the Scorpion után sokáig nem filmezett, elutasított egy lemezszerződést és jószerével eltűnt a közéletből. Ekin Cheng karrierje közben meredek emelkedésbe kezdett, Maggie pedig úgy vélte, azzal segítheti legjobban, ha ő maga a háttérbe húzódik. Ez főleg amiatt volt nehéz döntés, mert az Ekin-t menedzselő lemeztársaság úgy próbálta meg „eladni” a sztárt, mint a tinilányok bálványát és ez egy „foglalt” férfival nehezen volt megoldható.

Maggie Siu Mei-KeiMaggie Siu Mei-KeiMaggie Siu Mei-Kei

1994-ben tért csak vissza a képernyőre, mégpedig a Conscience sorozatban, aminek a forgatása nem zajlott zökkenőmentesen. Egyrészt felröppentek hírek Maggie és Ekin házasságkötésével kapcsolatban, amik között az is elhangzott, hogy kivándorolnak az Egyesült Államokba és ez óriási felháborodást okozott. Rosszindulatú pletykákat kezdtek róla terjeszteni, azt, hogy kicsit lefogyott, úgy értelmezték, hogy drogozik és anorexiás, ráadásul a forgatás során meg is sérült, napokra kórházba került. Depressziós lett, sorra lemondta az interjúkat és a közszerepléseket, egyedül a sorozat forgatására igyekezett összpontosítani, illetőleg feltűnt 1-2 filmben, név szerint a Touches of Love-ban, a The Wrath of Silence-ben,valamint a Those Were The Days-ben is.
Közben múlt az idő, Ekin Cheng-ből pedig a Young & Dangerous főszerepének köszönhetően hatalmas szupersztár lett. Korábban csak úgy ismerték, mint „Maggie Siu barátja”, ekkoriban azonban már Maggie-t nevezték úgy, mint „Ekin Cheng barátnője”. A házasságkötésük elmaradt, valamint közös munkáik sem voltak, így egymás karrierjére nem voltak túl nagy hatással. Maggie ráadásul egy hosszú szünetet is beiktatott. 1995-ben otthagyta a TVB-t és legjobb barátnője, Sheren Tang invitálására átigazolt az ATV-hez, ahol a The Good Old Days sorozatban játszottak együtt. Maggie még feltűnt a sorozat folytatásában is, majd több mint egy évre eltűnt a közéletből. 1997 legvégén tért vissza, ismét a TVB színeiben, azonban aktuális sorozata, a Web of Love bukásnak számított. Emiatt népszerűsége hanyatlani kezdett, a további sorozatokban csak mellékszerepeket kapott. Néhány tévés szerint „öregnek” számított (32 éves volt ekkor), már nem promotálták úgy, mint a 90-es évek elején.

Maggie Siu Mei-KeiMaggie Siu Mei-KeiMaggie Siu Mei-Kei

1999 volt karrierje legrosszabb éve, ami szinte csak bosszúságot okozott számára. Mindez kezdődött azzal, hogy az újságok szalagcímben közölték, hogy Ekin Cheng új barátnőt talált Gigi Leung személyében. Maggie és Ekin kapcsolata ezzel gyakorlatilag véget ért, azonban a média tovább vájkált a szakítás okait kutatva, a rajongók zöme pedig Maggie pártjára állt azt az álláspontot hangoztatva, hogy a színésznő rengeteg áldozatot hozott azért a férfiért, aki utána rútul elhagyta. Ekin karrierjén jókora folt esett tehát, addigi „jófiú” imázsát elbukta, míg a Gigi Leung-ról kialakult „tiszta jade lány” kép is összetört. A riporterek Maggie véleményére is kíváncsiak voltak, mindenhová követték, ő pedig leginkább csak menekült volna előlük. Ezt szó szerint kell érteni, ugyanis többször is leintették a rendőrök gyorshajtásért és veszélyes vezetésért, aminek az lett a következménye, hogy Ekin sofőrt szerzett neki. A hosszúra nyúlt saga végül úgy fejeződött be, hogy Maggie sikeresen csendben maradt, nem kommentálta a szakítást. Helyette inkább leforgatta az At the Threshold of an Era sorozat első évadját, majd hosszú vakációra utazott.

Maggie Siu Mei-KeiMaggie Siu Mei-KeiMaggie Siu Mei-Kei

Mikor visszatért Hongkongba, egy teljesen más ember lépett ki a repülőből. Új frizura, néhány felszedett kiló (amivel nem meghízott, hanem visszaállt a „normális” testalkatra) és a korábbiaknál jóval merészebb öltözet. Ennek jelei a filmjeiben is megjelentek, hiszen a 2000-ben forgatott Roaring Wheels-ben sűrűn volt látható bikiniben, amire a „régi” Maggie Siu sohasem vetemedett volna. Ugyan a továbbiakban is elsősorban a tévésorozatokra koncentrált, de menedzserének köszönhetően kapcsolatba került az addigra már Hongkong legelismertebb rendezőinek egyikeként ismert Johnnie To Kei-Fung-gal, aki 2003-tól kezdve gyakran válogatta be a filmjeibe (korábban már a ’98-as The Longest Nite-ban is kapott egy kisebb szerepet). Érdekes módon tehát filmes karrierje igazán ekkortól, majd’ 40 éves korában indult be, ami főleg amiatt különleges, mert általában ez az az életkor, amikor a legtöbb színésznő végleg lelép a színről. Maggie To PTU-jában debütált, mint a címbeli rendőri alakulat tagja és ezen minőségében megkapta élete első HKFA jelölését is a legjobb mellékszereplő kategóriában. A Lost in Time-ban csak egy kis szerepe volt, ez azonban olyannyira lenyűgözte a Golden Bauhinia Awards zsűrijét, hogy tőlük megkapta mindeddig egyetlen filmes díját a legjobb mellékszereplő kategóriában. Ezt az Adásunkat megszakítjuk követte, amiben Grace Chow megformálásért újra jelölték a HKFA-n, de ezúttal sem kapta meg a díjat. Közben persze a sorozatokat sem hanyagolta, 2003 és 2006 között 8 sorozatban kapott néha kisebb, általában nagyobb szerepeket. A kapcsolat Johnnie To gárdájával tovább folytatódott az Election-ben, ami egy újabb jelölést ért a HKFA-n, majd a Shopaholics-beli kis szerepe után 2007-ben a Gong Tau-ban volt látható, amiben egy feleséget játszott, akin a távol-keleti átkokat „próbálták ki”, míg az Eye in the Sky-ban a surveillance team kissé szabadszájú vezetőjének megformálását bízták rá.

Maggie Siu Mei-KeiMaggie Siu Mei-KeiMaggie Siu Mei-Kei

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Fatal Contact (Hak Kuen) (2006)

Fatal Contact (Hak Kuen) (2006)

Fatal Contact (Hak Kuen) (2006)iMDB Egy csapat fiatal Hongkongba érkezik a kontinentális Kínából, ahol egyikük kung-fu tudására felfigyel néhány bűnöző, akik illegális meccsekre kötnek fogadásokat. A naív, tisztességes Ko (Jacky Wu) nem nagyon hajlik arra,...

Love and Honor (Bushi no Ichibun) (2006)

Love and Honor (Bushi no Ichibun) (2006)

  Yoji Yamada szamuráj-trilógiájának utolsó darabja, melyet Shuhei Fujisawa regénye alapján készített. Csodálatos képi-világ és színészi teljesítmény jellemzi ezt az alkotást. Mimura Shinnojo (Kimura Takuya) ételkóstolóként dolgozik egy nemesnél, mivel ez az alattvaló szamurájok dolga....

Contract Lover (Hup yeu ching yan) (2007)

Contract Lover (Hup yeu ching yan) (2007)

Contract Lover (Hup yeu ching yan) (2007)iMDB A „hongkongi gagyi” filmek világába tett utazásunk következő állomása egy friss darab, mégpedig a Contract Lover. Ez a film igazándiból egyetlen egy dolog miatt érdekes, mégpedig amiatt, hogy...

Zatoichi meets Yojimbo (1970)

Zatoichi meets Yojimbo (1970)

Zatoichi meets Yojimbo (1970)    Nagy várakozással estem neki ennek a filmnek. Miután megnéztem a Zatiochi 1-2-t, valamint Yojimbot és a Tsubaki Sanjûrô, egy igazán...