belépés∆

Nicholas Tse Ting-Fung

Nicholas Tse Ting-Fung (謝霆鋒)

Nicholas Tse Ting-Fung

Tse Ting-Fung 1980 augusztus 29-én született Hongkongban. Gyakorlatilag születésétől fogva hírességnek számított, hiszen szülei, Deborah Li és Patrick Tse a 60-as és 70-es évek ismert filmsztárjai voltak. Gyerekkorában húgával, Jennifer-rel (Ting Ting-gel) együtt sokat szerepelt különféle magazinok illusztrációs képein, aminek köszönhetően folyamatosan szem előtt maradt és szinte „elkerülhetetlen” volt, hogy felnőttként is szülei útját fogja követni.

Nicholas Tse Ting-Fung

Persze addig hosszú volt az út. 15 éves volt, amikor szülei elváltak, ő pedig apja mellett maradt, aki Vancouver-be költözött. Tanulmányait a St. George School-ban folytatta, valamint megszerezte a kanadai állampolgárságot is, így mindmáig kettős állampolgár. Miután elvégezte a kanadai iskolát, visszatért Hongkongba, ahol a Hong Kong International School diákja volt egy évig, de egyre sűrűsödő elfoglaltságai miatt nem tudta befejezni ezt az iskolát. 1997-et írtunk ekkor, Nicholas pedig belépett a szórakoztatóiparba, az év májusában kiadta debütáló albumát My Attitude címmel. Az album hatalmas sikert aratott, abban az évben a harmadik legnagyobb példányszámban eladott lemez lett Hongkongban. Mindezzel együtt is szép lassan emelkedett csak felfelé a hongkongi énekesek ranglétráján, bár ebben némi szerepe volt az EEG szórakoztatóipari cég vezetőjének, Albert Yeung-nak is, aki Nicholas apjának egyik jóbarátja. Nicholas a legfiatalabb férfi énekes, aki koncertet adott a Hong Kong Coliseum-ban, valamint a hamarosan róla kialakult képnek megfelelően megkapta a „bad boy of cantopop” becenevet (előszeretettel tört szét gitárt a koncertjein).

Nicholas Tse Ting-Fung

A legtöbb fiatal sztárhoz hasonlóan az énekesi sikert követően Nicholas is lehetőséget kapott a TVB-nél, hogy sorozatban szerepeljen. Ez volt az 1998-ban forgatott Aiming High, aminek 20 epizódjában játszott, majd nem sokkal ezután a mozifilmek világában is bemutatkozott, nem is akárhogyan. Debütáló filmje a népszerű Young & Dangerous sorozat Prequel-je volt, ahol a fiatal Chan Ho-Nam-ot alakította, akit az „eredeti” részekben Ekin Cheng játszott. A forgatás során megsérült a bokája, de nem zavartatta magát, némi alkohol és műanyag zacskók segítségével átmenetileg ellátta magát és nem hagyta abba a munkát. Később, a kórházi kezelés során derült csak ki, hogy a seb olyan mély volt, hogy a csontja is kilátszott. A film premierjén pedig nem vehetett részt, mert 18 éven felülieknek engedélyezték a megtekintését, Nicholas pedig csak 17 éves volt még akkor. A problémák ellenére alakításáért megkapta a HKFA-n az Év Felfedezettje díjat, utat nyitva magának az akciófilmek világa felé, amikben sokkal szívesebben vállal szerepeket mind a mai napig, mint drámákban, vagy romantikus filmekben.

Nicholas Tse Ting-Fung

Második filmje mindezek ellenére egy romantikus dráma, a Metade Fumaca volt, amiben olyan sztárokkal játszott együtt, mint Qi Shu, Kelly Chen és Eric Tsang. Ezt a filmet már egy igazi akció követte, a Gen-X Cops, ahol Nicholas a három fiatal rebellis rendőr egyikét játszotta Sam Lee és Stephen Fung mellett és egyértelműen az ő játéka volt hármójuk közül a legimpresszívebb. A Bosszú harcosában az Ekin Cheng által játszott karakter fiát alakította, a The Mirror című thriller/horrorban egy XVI. századi elátkozott tükör új tulajdonosát játszotta, utolsó ’99-es filmje pedig a Street Angels volt.
2000-ben seiyuu-ként is kipróbálta magát, Lensman: Power of the lens anime egyik karakterének kölcsönözte a hangját. Mindemellett három filmet forgatott, mégpedig a Winner Takes All-t, aminek az is érdekessége, hogy újra együtt játszott benne a Sam Hui/Karl Maka páros, a Twelve Nights-ot, amiben először szerepelt együtt Cecilia Cheung Pak-Chi-vel, valamint Tsui Hark őt szemelte ki a nem túl fényesen sikerült amerikai kiruccanása utáni első „hazai” filmjének, a Time & Tide-nak az egyik főszerepére.

Nicholas Tse Ting-Fung

Persze nem csak a filmjei miatt került a reflektorfénybe. 2000 májusában kezdődött kapcsolata a nála 11 évvel idősebb Faye Wong-gal és ez a viszony az elejétől a végéig témát adott a bulvárlapoknak és a találgatásoknak. Faye rajongói szerint a fiatal Nicholas nem volt méltó párja a kínai zene nagyasszonyának és szinte biztos volt benne mindenki, hogy a románc viharosan és hamar fog végetérni. Ez így is történt, ugyanis 2002 tavaszán Nicholas titokban találkozni kezdett Cecilia Cheung-gal és hanyagolta Faye-t. A dolog persze kiderült, Tse karrierje pedig igencsak megsínylette mindezt. Nem sokkal később szakított Cheung-gal és „visszatért” Faye-hez, de kapcsolatuk nem tudott megújulni. Faye nem sokkal később, 2003-ban férjhez ment, de Tse-t sem kellett félteni, hiszen (többek között) a Cookies tinipop formáció tagjával, Kary Ng-vel, valamint Bondy Chiu-val is hírbe hozták.
Visszatérve a filmjeihez, 2001-ben öt filmet forgatott, ezek többségében ő volt a főszereplő. Egy tipikus Wong Jing akcióvígjátékban, a My Schoolmate the Barbarian-ban az iskola egykori bunyókirályát alakította, aki fogadalmat tett, hogy többet nem verekszik. Ezt egy romantikus film, a Comic King követte, amiben néhány képregényrajzoló fiatal kezd el ugyanannak a lánynak a kegyeiért versenyezni, Nicholas cameo szerepe egyértelműen a film fénypontjai közé tartozott. Az Old Master Q 2001-ben is főszerepet alakított, ami egy népszerű Garfield-szerű képregénysorozat megfilmesítése volt. A kicsit bugyuta animált karakterek mellett Nicholas és Cecilia Cheung volt a két főszereplő, akikből „véletlenül” ellenségek lesznek, majd a figuráknak köszönhetően lesz belőlük szerelmespár. Egy cameo szerepben a Shaolin Soccer-ben is látható volt, majd a 2002-ben újra összeállt a Gen-X Cops triója, természetesen Nicholas-szal a legnagyobb szerepben. Érdekesség még, hogy Heroes in Love című rövidfilmgyűjtemény „My Beloved” részének segédrendezője volt, valamit a sztori forgatókönyvét is ő állította össze jóbarátjával, Stephen Fung-gal közösen.

Nicholas Tse Ting-Fung

2002-ben keveset forgatott, ennek okairól kicsit később. Két sorozatban tűnt fel cameo szerepben, mégpedig a Secretly Loving You-ban és a The Monkey King – Quest for the Sutra-ban (ez utóbbiban egy The Hell Warrior nevű karaktert formált meg), valamint a Tiramisu-ban egy postás/takarítót játszott. Karrierjére azonban a nőügyek mellett egy másik eset is rossz fényt vetett. 2002 március 23-án kora reggel ugyanis összetörte azt a Ferrari F360 Modena-t, amit a kiadójától kapott azért, mert az egész kiadó bevételeinek 56%-a Tse munkáiból származott. Elsőre el akarták tussolni az ügyet, mondván, hogy nem Tse, hanem az EEG egyik sofőrje vezette az autót, azonban a rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy ez egy kitalált történet, amibe egy rendőrtiszt is belekeveredett (az EEG „csalási” próbálkozása pedig hetekig szerepelt a média vezető hírei között). A rendőrtisztet fél év börtönre ítélték, Tse-t pedig 240 óra közmunkára, míg a helyet, ahol a baleset történt, a köznyelv máig csak úgy hívja, hogy a „Nicholas kanyar”. Népszerűsége és közkedveltsége rohamosan esett ekkoriban (tetézte a dolgot, hogy baleset egybeesett a Cecilia Cheung affér kirobbanásával), rengeteg pletyka keringett azzal kapcsolatban is, hogy Tse „nyúlként” viselkedett a két hétig tartó előzetes letartóztatás során. A bűntetéssel kapcsolatban is rengeteg vita indult, ugyanis Tse az ezért a vétségért kapható legsúlyosabb bűntetést kapta, sokak szerint azonban ez az enyhe büntetés rossz példát statuált a fiatalok számára. Tse nem nagyon zavartatta magát az eset miatt, saját bevallása szerint a történtek hatására lenyugodott és jobban tudott fókuszálni a karrierjére. A filmezéshez is visszatért, 2002 októberében mutatták be a Demi-Haunted című horror-musical-t, amiben ő is közreműködött. Az autóvezetéssel azonban ismét nem volt szerencséje, novemberben összetörte Lantau-ban az Audiját, aminek következtében fél évre bevonták a jogosítványát, valamint 4000 HK dollárra büntették. Már ezt megelőzően is 7000 HK dollár büntetést szedett össze, valamint néhány évvel korábban gyorshajtás miatt is bevonták egy évre a jogosítványát. Az esetet követően mintegy fél évre elvonult a közszerepléstől, saját bevallása szerint azért, hogy „felfedezze önmagát”, csak 2003 márciusában tért vissza.

Nicholas Tse Ting-Fung

A visszatérését a Reborn című albummal jelezte, valamint egy cameo szereppel a Heart of Fencing sorozatban. Az év folyamán Jackie Chan gyengécske The Medallion-jában is látható volt egy röpke szerepben (pincért alakított benne), valamint ekkor forgatta egyik legjobb filmjét, a Hai Yan regényéből készített Goddess of Mercy-t, amiben a kínai határvidéken a drogcsempészek és a rendőrök között zajló háború során egy rendőrnő és egy drogcsempész kapcsolatát mutatták be. Tse partnere a filmben Vicki Zhao volt. A száguldási szenvedélyével azonban továbbra sem bírt, egy illegális utcai autóversenyen „kapcsolták le” a rendőrök, így újfent bevonták a jogosítványát.
2004-ben három filmben játszott, ezek közül az első Wong Jing aktuális krimije, a Moving Targets volt, amiben egy fiatal rendőrt játszott, akinek a családot elhagyó apja lesz a főnöke. Stephen Fung, akivel még a Gen-X Cops-ban játszottak együtt, rendezőként az Enter the Phoenix című filmmel debütált és az egyik szerepre megnyerte Nicholas-t, akinek a filmben lehetősége nyílt a komikusi vénáját is megmutatni. Persze az év igazi nagy dobása egy újabb Jackie Chan filmbeli szerep volt, ami ezúttal nem cameo-t, hanem igazi főszerepet jelentett Nicholas számára. Ez volt az Új rendőrsztori, amiben Frank Cheng-et játszotta, aki Chan felügyelőt igyekszik visszatéríteni a helyes útra.

Nicholas Tse Ting-Fung

2005-től kezdődően egyre több időt fordított kínai sorozatok forgatására, még azt is kilátásba helyezte, hogy szünetelteti énekesi karrierjét emiatt. A kínai sorozatokról nincs nagyon információ, az viszont biztos, hogy legtöbbjük wuxia, illetőleg kungfu sorozat, amik kedvéért Jackie Chan kaszkadőrcsapatának egyik vezetőjétől, Chung Chi Li-től tanulta meg a wu shu harcművészet trükkjeit. Azért egy hongkongi wuxia sorozatra is jutott energiája, ez volt a Wong Jing által rendezett Handsome Siblings, amiben Fan Bing Bing-gel és Dicky Cheung-gal együtt játszotta a főszerepeket. Kínában is egyre nagyobb ismertségre tett szert, talán ennek is volt köszönhető, hogy a 2005 végén bemutatott mandarin nyelvű szuperprodukció, a The Promise egyik főszerepét is ő játszotta. A pletykák szerint e film forgatása során jött ismét össze Cecilia Cheung-gal. Ugyancsak az év végén mutatták be a Chinese Tall Story-t, amiben Charlene Choi volt a partnere és Tripitakát, a buddhista szerzetest alakította.

Nicholas Tse Ting-Fung

2006-ban is elsősorban a kínai sorozatokra koncentrált, ezek mellett a hongkongi filmekben mindössze két cameo szerepre vállalkozott (Daniel Wu The Heavenly Kings-ében és a Rob-B-Hood-ban). Két filmben volt nagyobb szerepe, a McDull the Alumni-ben ismét bolondozhatott, ugyanis egy öregurat kellett alakítania, míg a Dragon Tiger Gate három főhőse közül Tiger Wong megformálása fűződik a nevéhez. Magánélete is rendeződni látszódott ebben az évben, ugyanis július 31-én jelentette be „hivatalosan” is kapcsolatát Cecilia Cheung-gal, amit valamikor szeptember elején házasságkötés is követett. 2007 januárban Patrick Tse kotyogta ki egy tévéműsorban, hogy hamarosan nagypapa lesz, a hongkongi álompár gyermeke állítólag augusztusban fog megszületni. Énekesi karrierjét is folytatta közben, 2006 őszén kiadott albuma, a Forget Me Not kisebb vihart kavart, mivel a címadó számot a kínai cenzorok betiltották, így csak a hongkongi rajongók hallgathatták „hivatalosan”.
Cecilia 2006 nyarán átmenetileg(?) visszavonult, Tse azonban továbbra is aktívan forgat. A Yong Chun, a Big Shot (Da Ren Wu) és a Rinsing Flowers and Purifying Swords sorozatokban vállalt főszerepeket, valamint Benny Chan új kungfu akciójában, az Invisible Target-ben is látható lesz.

Nicholas Tse Ting-Fung

Hozzászólások   

#6 Fodor Andrea 2007-10-03 13:19
jah.. csupa nagybetűvel.. :P
#5 Fodor Andrea 2007-09-14 15:24
ez aztán a pasi.....
#4 asiafan 2007-08-25 01:06
3.-án megszületett a gyerekük.
#3 fea 2007-07-26 18:26
Neki is csak megszületni volt nehéz :D
Egyébként én is nagyon birom, biztosnak érzem a HK utánpótlást...
#2 YEZy 2007-07-21 16:44
A One inch closer című albumát hallottam, arról a Wolf című szám tetszik nagyon. :-) Meg láttam a DTG-s klipet is tartalmazó klip DVD-jét, azon is volt még 2 jó kis zene.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Gen-X zsaruk (Gen-X Cops) (Dak ging san yan lui) (1999)

Gen-X zsaruk (Gen-X Cops) (Dak ging san yan lui) (1999)

Gen-X zsaruk (Dak ging san yan lui) (1999)iMDBHatalmas illegális fegyverüzletetre készül egy hongkongi alvilági csoportosulás, amit aztán busás haszonnal adnának tovább afrikai diktátoroknak. Azonban a banda vezetőjét, Dinoszauruszt megölik, helyét a nem éppen az eszéről...

Zatoichi, The Outlaw (Zatôichi rôyaburi) (1967)

Zatoichi, The Outlaw (Zatôichi rôyaburi) (1967)

  A nyári meleg időnként jól jön még egy filmstúdiónak is. 1967 augusztusában mozgásba lendültek a dolgok a Zatoichi saga körül. Kellett, lévén hogy majd teljes nyolc hónapja szomjazhatott a pénzét költeni vágyó nézősereg a vak...

The Funeral (Ososhiki) (1984)

The Funeral (Ososhiki) (1984)

  IMDb Juzo Itami debütáló filmje egy elég rendhagyó témáról, a halálról, jobban mondva egy aspektusáról, a temetésről. Sajnos Itami filmjeit eddig nem ismertem, csak egyről halottam, az a Tampopo volt, de ezek után mindenképpen...

Sexy Teacher (Nuga geunyeo-wa jasseulkka?) (2006)

Sexy Teacher (Nuga geunyeo-wa jasseulkka?) (2006)

Sexy Teacher (Nuga geunyeo-wa jasseulkka?) (2006)iMDBVegyünk egy rendkívül realisztikus alaphelyzetet, azaz egy tűzvörös Infiniti sportkocsival közlekedő, kihívóan öltözködő, gyönyörű hölgyet, aki valamilyen fura oknál fogva tanárnő szeretne lenni és az 1 hónapos gyakorlati idejét a...