Ma 2012. május 24., csütörtök, Eszter és Eliza napja van.
Katsu Shintarou (1931-1997)
( 2 szavazat )
| Színészek - Japán |
Katsu Shintarou 1931. november 29-én született Okumura Toshio (奥村利夫) néven Tokióban. Igazi művészcsaládban nevelkedett, hiszen apja, Kineya Katsutouji egy kabuki előadó volt, aki nagauta és shamisen játékáról volt híres. Katsu bátyja Wakayama Tomisaburo, szintén színész, néhányszor együtt is dolgoztak, felesége pedig Nakamura Tamao, ugyancsak szinészettel foglalkozott. Katsu fia, Gan Ryuutaro talán nem véletlenül szintén színésznek állt.
Leghíresebb szerepe Zatoichi volt, a vak szamuráj, az igazság harcosa. 1962 és 1973 között 25 mozifilmet készítettek belőle, természetesen mindet Katsu Shintarou főszereplésével. A sorozat annyira sikeres volt, hogy még egy négy évadot megélt tv sorozat is készült belőle, aminek főszereplője (és rendezője) ugyancsak Katsu volt. 1989-ben készítette el a 26. mozifilmet, amiben már nemcsak a főszerepet játszotta, hanem ő írta a forgatókönyvet és ő is rendezte a filmet.
Hosszú pályafutása alatt természetesen a Zatoichin kívül is sok filmben szerepelt, összesen 111 film (és tv sorozat) fűződik színészként a nevéhez. Azonban igazán ismert alakítása mindössze egy volt Zatoichin kívül, mégpedig Kamisori Hanzo megformálása egy igazi, hamisítatlan sexploitation sorozatban, ami három részt ért meg. Producerként jegyzi a Lone Wolf and Cub sorozatot, aminek főszerepével a fentebb már említett bátyját bízta meg. A későbbiekben ennek a sorozatnak az első két részének összevágásából született meg a Shogun Assassin című „film”.
Ismerői nehéz, önfejű embernek tartották. Viharos családi életet élt, hiszen felesége mellett évekig tartott fent viszonyt Iwasaki Mineko-val, aki a Gésák gésája című könyvében hosszan ír kapcsolatukról, valamint arról is, hogy az hogyan és miért ért véget 1976-ban. De jelleme a filmes világban is nyomott hagyott. Kurosawa Akira őt szerette volna a Kagemusha című film főszereplőjének megnyerni, azonban Katsu a forgatás első napján lelépett (vagy kirúgták, attól függően, hogy ki meséli a sztorit).
Katsu 1997 június 21-én hunyt el gégerákban egy Kashiwa nevű városban.

A végére pedig egy kis bemutató, hogy miért is választotta a Katsu Shintarou művésznevet :
További cikkek :
» Samurai Vendetta (Araki Mataemon: Ketto kagiya no tsuji) (1952)
Adauchi. Már a hangzásában is van valami vészjósló. Nemcsoda, vérbosszút jelent. Nem tartozik hozzá olyan jelentés, ami pozitív hatással volna az emberre. Nem volt ez másként a szamurájok korában sem.
» The Gate of Hell (Jigokumon) (1953)
Nem könnyű egy híres, de mára gyakorlatilag alig ismert moziról írni, mint amilyen ez a film. Sokat változott a közönség ízlése, ami egykoron sikeresnek bizonyult, tartani lehet tőle, hogy mára teljesen érdektelenné lett.
» Killer's Mission (Shokin kasegi) (1969)
Tomisaburo Wakayama 1969-ben egy olyan karaktert indított útjára, amelyhet a pályafutása során még többször visszatért. A "Shokin kasegi", nem más, mint a sógun személyes harcosa, aki kizárólag az ő parancsainak kénytelen...
» The Lowly Ronin - The Teenage Orhpan Girl (Suronin makari toru dai gobu namida ni kieru mikka gokuraku) (1983)
Az előző epizódban már érintették a család kérését. Úgy tűnik, további lehetőséget láttak a témában, mert az ötödik kaland középpontjába szintén ezt állították.
» Kirisute Gomen - Licence To Kill (2. évad)
Miután az első évad megérdemelt sikert aratott, következhetett a folytatás.
YEZy nevű szerzőnk 2006. január 20., péntek óta tag.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com

nsp_174.jpg)