Ázsiafilm

A filmről előzetesen csak annyit lehet tudni, hogy sajnos mind az óriás, mind a szörnyek számítógépes technikával vannak kivitelezve (ezzel valószínűleg elbukja a sztori a Godzillák báját). A japán nézőket ez nem nagyon zavarta, hiszen a film egész jól teljesített az ottani mozikban, a bemutatót követő első két hétben több mint félmillió ember nézte meg és mind a nézőszám, mind a bevétel jócskán felülmúlta Kitano ugyanaznap bemutatott új filmjének, a Kantoku Banzai-nak a hasonló mutatóit.
A két film közötti „rivalizálást” tovább élesítette az is, hogy Matsumoto filmjét a Cannes-i filmfesztiválon is bemutatták, míg Kitano filmje „nem fért be” egyik kategóriában sem.

Kitano ezzel az új filmjével az 1995-ös Getting Any? után ismét visszatért a „tiszta” vígjátékok földjére, azonban míg a régi filmje mezei gegek sorozatát tartalmazta és ennek következtében egy idő után elég fárasztó volt, ez az új filmje jóval több annál és igazán úgy ütős, hogyha a néző ismeri valamelyest Kitano tévés és filmes múltját. Kitano Kitano-t alakítja a filmben, aki egy új filmet akar leforgatni, de nincs hozzá ötlete, így elkezdi összegyúrni egy Ozu filmjeire hajazó családi dráma, egy könnyfakasztó szerelmi történet, egy ninja akció és egy J-horror szálait egyetlen filmbe. Természetesen a különféle szálak szántszándékkal kicsit debilek (leszámítva a családi drámát), aminek szereplői Kitano családjáról lettek mintázva.
Mindkét film érdekesnek ígérkezik tehát, azonban amíg Kitano új filmje elsősorban Kitano rajongóinak, illetve ismerőinek tud majd igazán sokat nyújtani, addig Matsumoto egyszerű, de brilliáns alkotása mindenki számára teljesen érthető lesz.