belépés∆

Japán komikusok, ha beindulnak

Japán komikusok, ha beindulnak

Japán komikusok, ha beindulnakJapán komikusok, ha beindulnak

2007 június másodikán egyszerre mutattak be Japánban két, hatalmas érdeklődésre számot tartó vígjátékot, ugyanis Kitano Takeshi mellett Japán másik legismertebb komikusa, Matsumoto Hitoshi is úgy határozott, hogy Dainipponjin (Óriás japán) című filmjével belép a filmek világába is, ráadásul egyből rendezőként és a filmjének a főszerepét is eljátszva, sőt a forgatókönyv elkészítéséből is kivette a részét. Komikushoz méltóan a filmje egy valószínűleg paródiába hajló vígjáték, melynek főszereplője egy egyedül élő, negyvenes éveiben járó úriember, aki (minő meglepő) időnként hirtelen 30 méteresre nő meg és megvédi Japánt az éppen arra járó és épületeket összedöntögető szörnyektől.



A filmről előzetesen csak annyit lehet tudni, hogy sajnos mind az óriás, mind a szörnyek számítógépes technikával vannak kivitelezve (ezzel valószínűleg elbukja a sztori a Godzillák báját). A japán nézőket ez nem nagyon zavarta, hiszen a film egész jól teljesített az ottani mozikban, a bemutatót követő első két hétben több mint félmillió ember nézte meg és mind a nézőszám, mind a bevétel jócskán felülmúlta Kitano ugyanaznap bemutatott új filmjének, a Kantoku Banzai-nak a hasonló mutatóit.
A két film közötti „rivalizálást” tovább élesítette az is, hogy Matsumoto filmjét a Cannes-i filmfesztiválon is bemutatták, míg Kitano filmje „nem fért be” egyik kategóriában sem.



Kitano ezzel az új filmjével az 1995-ös Getting Any? után ismét visszatért a „tiszta” vígjátékok földjére, azonban míg a régi filmje mezei gegek sorozatát tartalmazta és ennek következtében egy idő után elég fárasztó volt, ez az új filmje jóval több annál és igazán úgy ütős, hogyha a néző ismeri valamelyest Kitano tévés és filmes múltját. Kitano Kitano-t alakítja a filmben, aki egy új filmet akar leforgatni, de nincs hozzá ötlete, így elkezdi összegyúrni egy Ozu filmjeire hajazó családi dráma, egy könnyfakasztó szerelmi történet, egy ninja akció és egy J-horror szálait egyetlen filmbe. Természetesen a különféle szálak szántszándékkal kicsit debilek (leszámítva a családi drámát), aminek szereplői Kitano családjáról lettek mintázva.
Mindkét film érdekesnek ígérkezik tehát, azonban amíg Kitano új filmje elsősorban Kitano rajongóinak, illetve ismerőinek tud majd igazán sokat nyújtani, addig Matsumoto egyszerű, de brilliáns alkotása mindenki számára teljesen érthető lesz.

Hozzászólások   

#4 Guest 2007-07-02 01:42
Egy kicsit off -olnék!
Aki esetleg tudna nekem segíteni Gaki no tsuka dvd-k beszerzésében az kérem írjon nekem! Akár tv felvételek is jöhetnek.
Köszönöm!


szasko@freemail.hu
#3 Guest 2007-06-30 22:43
Mindkettőt várom,a trailerek alapján kiváncsi vagyok,a Getting any? tetszett, és hát a japánok tudnak jó komédiát készíteni,ha akarnak.
#2 Guest 2007-06-26 16:16
Ezek szerint sikerült a videó beágyazás. :-)
#1 YEZy 2007-06-26 08:44
Mindkettőtől tartok egy kicsit, a Dainipponjintől a CG miatt, a Kantoku Banzai-tól meg amiatt, mert lehet, hogy túl sokat akar markolni... De majd meglátjuk! 8)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Castaway on the Moon (Kimssi pyoryugi) (2009)

Castaway on the Moon (Kimssi pyoryugi) (2009)

"A Castaway on the Moon a My Sassy Girl után a legjobb koreai romantikus vígjáték". Nem egy helyen olvasható ez az összehasonlítás, még akkor is, ha a műfaji besorolás nem egészen stimmel. Az viszont bizonyos,...

Wicked City (Yoju toshi) (1987)

Wicked City (Yoju toshi) (1987)

Ezt a klasszikus animét, aminek láttán a mai hollywoodi cenzorok sikítva rohannának a szélrózsa minden irányába, az a Yoshiaki Kawajiri rendezte, aki a Demon City Shinjikuért, a Ninja Scrollért és a Vampire Hunter D-ért is...

Neighbour No. 13 (Rinjin 13-gô) (2005)

Neighbour No. 13 (Rinjin 13-gô) (2005)

Japánban népszerű témája van ennek a 2005-ös thrillernek, ami sajnos egy nagyon is létező dologról szól: a gyerekek közti, egy-egy társuk felé irányuló üldözésről és erőszakoskodásról ("bullying"). Felbukkan ez a téma például az {ln:Ichi the...

Protégé (2007)

Protégé (2007)

  Némileg megkésve bár, de muszáj írni erről a filmről, mely az utóbbi pár hónap legnagyobb érdeklődéssel övezett hongkongi alkotása. Ezt a kiemelt figyelmet minden valószínűség szerint egy ember indukálta, aki eddig Hongkongban szinte soha nem...