belépés∆

Visszatekintő - A hongkongi filmipar 2008-ban 2. rész

Sparrow

Előzmény...

Itt érdemes megemlíteni a fatális véletlennek köszönhetően kitört, egész Hongkongot megrázó celebrity szexbotrányt, ami természetesen a popvilág mellett a filmiparra is hatást gyakorolt. Egy meghibásodott és szervízbe adott laptop miatt karrierek törtek darabokra, már készülő produkciók csúsztak rengeteget, vagy éppen át kellett írni a forgatókönyveket, a bulvármédia pedig kedvére vájkálhatott a helyi sztárvilágban, aminek renoméján elég nagy folt keletkezett.

Edison Chen ballépésének következtében egyrészt saját maga, másrészt az amúgy is már visszavonult Cecilia Cheung, illetőleg a népszerű Twins szűziesebbnek tartott fele, Gillian Chung koppant a legnagyobbat, de rajtuk kívül is még jónéhány kisebb-nagyobb csillagocska tűnt el hirtelen a süllyesztőben. A fenti sztárok mindegyikét menedzselő Emperor Entertainment Group által évente produkált 1-2 Twins film így 2008-ban már el sem készülhetett, Dante Lam Sniper-je, aminek Edison Chen a főszereplője, átcsúszott 2009-re, Gillian Chung-ot kirúgták a Forever Enthralled-ből, míg Stephen Fung Jump-ja is kérdésessé vált az események miatt. Végül több mint egy hónapnyi és ki tudja, mennyi magazin címlapot követően egy újabb sajnálatos esemény, mégpedig a népszerű komika és díva, Lydia Shum halála miatt (őt leginkább úgy lehetne elhelyezni a magyar ember számára, hogy nagyjából a hongkongi Csala Zsuzsának felelt meg, csak sokkal sokoldalúbb figura volt, aki számtalan filmben is játszott) fulladt ki az érdeklődés. A botrány nyertese a Gold Label Entertainment lett, akik nemes egyszerűséggel átvették az EEG helyét és az ő általuk futtatott fiatal sztárok főszereplésével készült kommersz szösszenetekkel árasztották el a mozikat.
A közelmúlt filmtermését nézegetve hamar feltűnik, hogy a régóta népszerű műfajok mellett Hongkongban is megvoltak a relatíve gyorsan változó divatok, a néhány évig hatalmas nézettséget produkáló műfajok, amik aztán amilyen hirtelen népszerűvé váltak, úgy el is tűntek a süllyesztőben. A mindig népszerű, kommersz romantikus vígjátékok és a megunhatatlan, minimalista eszközökkel elkészített krimik mellett a 90-es évek közepén mindenki triádos-gengszteres történeteket forgatott, az évtized végére viszont a sci-fi beütésű, szuperhősökkel és számítógépes trükkökkel telezsúfolt akciók váltak népszerűvé. Ezt törte meg 2001-ben az újra kitört wuxia őrület, ami szép lassan a látványos, óriási költségvetésű, megalomániás történelmi adaptációkba váltott át. Ez a folyamat 2008-ban is tartott, nyugodtan elmondható, hogy az év egyértelműen a kosztümös filmek térnyeréséről szólt, ami a HKFA jelöléslistáján is meglátszik. John Woo eposza, a Red Cliff 15, Gordon Chan Painted Skin-je 12 kategóriában esélyes, de az An Empress and the Warriors és a Three Kingdoms: Resurrection of the Dragon sem maradt elismerés nélkül. Egyedül az ezekkel egy lapon nehezen említhető Butterfly Lovers lóg ki a sorból, de az ismert kínai Rómeó és Júlia történetet feldolgozó alkotás csak a külsőségeit tekintve tartozik ide, a sztoriját és a célközönségét tekintve nem. Talán meglepő, hogy az Oscar-ért végül a Painted Skin-t indították, nem pedig az aktuális szuperprodukciót, ám mindenképpen érthető, hiszen John Woo két darabba vágott alkotásának a lezárása csak 2009-ben került a mozikba. Ugyan egyértelműen ezek az alkotások a 2008-as év zászlóshajói, azonban a minőségük megítélése már felemás. A Red Cliff minden idők legdrágább kínai filmjévé avanzsált, de az egy évvel korábbi The Warlords-ot akár a látványt, akár a történetet tekintve alig-alig múlja felül (már amennyiben egyáltalán jobb annál). A Painted Skin a látvány terén rendben van, de a tempója a műfajhoz méltatlanul lassú, ráadásul a fantázialényeket mintha egy az egyben a hollywoodi trükkmesterek repertoárjából importálták volna bele, így a felvonultatott sztárparádé ellenére is csalódást okozott. A Three Kingdoms: Resurrection of the Dragon stábja túl sokat akart markolni, hiszen röpke másfél órába szerették volna belezsúfolni 20 év történéseit, ami eleve reménytelen vállalkozásnak ígérkezett. A szintén ígéretesnek tűnő An Empress and the Warriors pedig leginkább ott bukott el a legtöbb néző szemében, hogy sokkal inkább romantikus film, mint látványos, kosztümös történelmi akció.

An Empress and the Warriors előzetes

Johnnie To cége, a Hongkong ékkövének számító MilkyWay Images és annak hangzatos nevű MilkyWay Creative Team forgatókönyvíró csapata alkotta meg az egyetlen olyan filmet, amit tulajdonképpen nem lehet egyik kategóriába sem besorolni. A Sparrow főszereplői ugyan gengszterek, de nem nevezhető klasszikus gengszterfilmnek, számtalan poén színesíti, de mégsem vígjáték, még egy-két akciójelenet is belekerült, de az egész sokkal inkább fogható fel egy tökéletes stílustanulmánynak, mintsem egy „sima” szórakoztató produkciónak. Johnnie To egyértelműen Hongkong legstílusosabb rendezőjévé nőtte ki magát az évek során és ezt korábban soha sem mutatta be olyan magas színvonalon, mint a Sparrow-ban. A légies könnyedséggel ábrázolt, Hongkong ritkábban filmvászonra kerülő részein leforgatott, a történet helyett a kreatív fantáziát előtérbe toló alkotás méltán tekinthető az év egyik legjobb filmjének, még ha a HKFA bírái ezt máshogy is gondolták. Ha az év teljes felhozatalából egyetlen alkotást kellene kiválasztani, hogy bemutassuk, mire is képesek a hongkongi filmesek, akkor biztos, hogy ez lenne az.

Sparrow előzetes

Folytatjuk...

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Election 1 & 2

Election 1 & 2

 iMDB (1. rész)  iMDB (2.rész)  A Wo Sing triád ugyanolyan, mint a többi honkongi bűnszövetkezet: lop, csal, drogot és szexet árul, korrumpálja a hivatalos szerveket. Egy dologban azonban mégis különbözik a többiektől, az pedig választási...

Japanese Hell (1999)

Japanese Hell (1999)

 IMDb Erről a filmről azt olvastam, hogy extrém és bizarr horror és szexjelenetek vannak benne. Az első öt perc után úgy nézett ki, hogy emellett erősen low budget, tehát megnyugodtam, hogy tetszeni fog. Aztán jött egy...

Returner (2002)

Returner (2002)

Az ázsiai akció-sci-fiknél talán csak a Verdi operák nehezebben nézhetőek. Ez a Returnerre is igaz. Az olyan filmek, amik azt követelik a nézőtől, hogy egy-két logikátlanságot elfogadjon, és ezután már logikusan történnek az események, gyakoriak,...

The Thirty Million Rush (Heng cai san qian wan) (1985)

The Thirty Million Rush (Heng cai san qian wan) (1985)

  A 80-as évek közepe minden valószínűség szerint a vígjátékok aranykora volt Hongkongban. Az 1982-ben elkészült és jópár folytatást megért Aces Go Places sikerének köszönhetően sorban jöttek a hasonló humorra építő komédiák és még a legnagyobb...