Az év végének és az újév kezdetének egyik legsablonosabb eleme, hogy az ember számvetést készít az elmúlt egy évről. Az Ázsiafilm esetében ez nem lehet más, mint hogy visszanézünk, miket is láttunk az év során és újra emlékeinkbe véssük a legjobbakat közülük. Mivel a 2008-as filmeknek a java részét még nem láttuk, így a listában bőséges helyet hagytam a mindig kicsit háttérbe szoruló, a DVD kiadások miatt a következő évre átcsúszó 2007-es filmeknek is, azaz a lista a 2008-ban látott filmekből lett összeállítva. Ugyan jóval kevesebb mozizásra nyílt lehetőségem, mint 2007-ben, azért így is bőséges választékből tudtam összeállítani a legjobb 10, a kellemes meglepetést okozó 5 és a legnagyobb csalódást kiváltó 5 darabot. Természetesen várom a hozzászólásokat, a kommenteket és az ajánlásokat, hogy ki mit tartott ezek helyett említésre méltónak!

Ogigami Naoko filmjében megvan mindaz, amiért a japán filmművészetet csodálni lehet. Elborult ötletek, tökéletes atmoszféra, fantasztikus hangulat. Egyértelműen az év legjobbja!


Zhang Yibai varázslatos játéka a japán és a kínai nyelvvel, Shanghai lenyűgöző éjszakai látványával, valamint Zhao Wei és Motoki Masahiro jutalomjátékával.


A mindig számtalan poént magában rejtő diliház keretei között játszódó keserédes vígjáték elgondolkodtatva szórakoztat és nagyszerűen szemlélteti, milyen kis sáv választja el a bentieket a kintiektől.


Egy nagyszerű darab a japán hétköznapi élet problémáit és érdekességeit feszegető drámák közül. Az elsőfilmes rendezőnő, Ooku Akiko tökéletes munkát végzett.


A shoujo mangákból adaptált sztorik többsége színvonalas szokott lenni, de Yamashita Nobuhiro rendezése kiemelkedik közülük. Mind a falusi-városi ellentétek ábrázolása, mind a főszereplő lány lassú felnőtté válásának szemléltetése telitalálat, a gyönyörű falvacska és annak atmoszférája már csak hab a tortán.


Kim Ji-Woon spagetti westernje is idekívánkozik, bár az eddig felsorolt filmekkel ellentétben nem a sztorija emeli ki társai közül. A western klisék átemelése a Távol-Keletre, az 1930-as évek Mandzsúriájába egyenesen tanítanivaló, valamint egyszerűen lenyűgöző az a látvány, amit megalkottak.


Johnnie To idén sem okozott csalódást, a Sparrow a koreai westernhez hasonlóan nem a sztorival, hanem elsősorban az atmoszférájával és a hangulatával érdemli ki az elismerést, másfél óra önfeledt szórakozást nyújt. Szintén kihagyhatatlan.


A japán mondavilágból táplálkozó történetek mindig érdekesek szoktak lenni és nincs ez másként a Tsukigami esetében sem. Jól eltalált, keserédes humor, remekül vezetett történet és nagy fantáziával megalkotott figurák emelik be a filmet a legjobb 10-be.


Ugyan nem tartozik Kim Ki-Duk legjobbjai közé, ám nem maradhat ki a felsorolásból az ezúttal is érdekes alapokon nyugvó történet, ami talán az év legművészibben megvalósított filmje lett.


Egy ilyen listából nem maradhat ki az abszolút zs kategória legjobbja sem! Wong Jing vámpíros blődlije egyértelműen az év trashfilmje, ami mellékesen még az év legtöbb jó nőt felvonultató filmjének büszke címére is eséllyel pályázik.



Kurosawa Akira filmjeiből remake-et készíteni rettenetesen nehéz feladat. Higuchi Shinji azonban jó érzékkel nyúlt hozzá az eredetihez és formálta át a történetet úgy, hogy megfeleljen a mostani japán blockbusterek követelményeinek. Nem ér fel az eredetihez, de a megváltoztatott sztori miatt még egy kevés újat is nyújt.


Az év legelvetemültebb vígjátéka, ami érdekes módon nem Hongkongból, hanem Japánból érkezett. A hihetetlen fordulatok és a csapongó fantázia, valamint Abe Sadao harsány játéka miatt feltétlenül érdemes megnézni!


Egy Wong Jing nevéhez köthető film, amiben még a drámai részek is működnek! Parádés szereposztás, jól eltalált főszereplő figura és némi kínai propaganda jellemzi a sztorit, amit az elsőfilmes Ding Sheng jó érzékkel rendezett meg.


Az egyik legtehetségesebb fiatal hongkongi rendező, Patrick Kong sajátos felfogása az emberi kapcsolatokról már önmagában érdekessé teszi a filmjeit, de ezúttal mindezt még a thriller műfajába is sikeresen ágyazza bele.
 

Az újabbkeletű pink filmek egyáltalán nem a sztorijukkal, hanem az esetleges elborultságukkal, valamint a gore alkalmazásával akarnak kitűnni, azonban Yamamoto Masashi ezek helyett egy vállalható, életszagú sztorit igyekezett összerakni. Törekvését siker koronázta, amiben nem kis szerepe volt az ezúttal a paizuri, gokkun, cosplay „szakmák” helyett színésznőként domborító Aoi Sora-nak is.



Gagyi hollywoodi sztori kínai színészekkel, messzire kerülendő!


Kung fu vígjáték kung fu és humor nélkül, 100 perc Jay Chou promotálással. Csak Jay Chou rajongóknak!


Nagyon látványos, nagyon véres, nagyon durva, nagyon eredeti akciófilm akar lenni, de az egészből egy dögunalmas, céltalan, agyatlan maszlag lett. A tökéletes példa arra, hogy hogyan kell nagy költségvetést és amúgy remek színészeket elpazarolni.


Tsui Hark várva várt visszatérése az első 10 percben még úgy tűnik, megfelel a várakozásoknak, aztán csak egy szánalmas, a Pang ikrek horrorjait majmoló unalmas thrillerré fajul.


A nyugati filmkultúrából importált fantáziátlan démonok és a lassú tempó öli meg az egyébként ígéretes filmet, amit csak tetéz, hogy még a verekedős jeleneteket is számítógépes effektekkel tuningolták fel.