Ázsiafilm

Az 1640 és 1715 között élt Pu Sung-ling Strange Tales of Liao Zhai címet viselő, mintegy 500 kisérteties, illetőleg természetfeletti sztorit tartalmazó gyűjteménye szinte kifogyhatatlan forrása a hongkongi filmiparnak. Számtalan tévésorozat mellett olyan híres alkotások alapjául szolgált, mint az A Chinese Ghost Story trilógia, a The Enchanting Shadow, vagy éppen a The Touch of Zen. A sok-sok történet egyik leghíresebbje a Painted Skin, amit szintén már többször megfilmesítettek, például Pao Fong 1966-ban, King Hu pedig 1993-ban. A legújabb adaptáció Gordon Chan nevéhez fűződik, ami a rendező munkássága ismeretében fenntartásokra adhat okot, sajnos nem alaptalanul.

Pedig minden adottnak tűnik egy remek filmhez. A hongkongi-kínai-szingapúri koprodukciónak köszönhetően bőséges költségvetés állt rendelkezésre, nagy nevek egész sora található meg a szereplők között, Pu Sung-ling munkássága és a poszter látványa pedig csak fokozza az elvárásokat. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az a Gordon Chan a rendező, aki korábban szinte csak Stephen Chow vígjátékokat, Jackie Chan blődliket és közepes akciófilmeket adott ki a kezei közül. Véleményem szerint nem is tudott felnőni a feladathoz...


Aki látta az olyan wuxia klasszikusokat, mint a Green Snake, a Bride with White Hair, vagy éppen a A Chinese Ghost Story, annak számára nem sok újat fog nyújtani a Painted Skin. A sztori természetesen egy nőnemű démon körül bonyolódik, aki az emberek bizalmába férkőzéssel próbálja céljait elérni. Persze előbb-utóbb lebukik, így borítékolható a végkifejlet. A kiszámíthatóság még nem lenne nagy probléma, de bántóan elhibázott koncepción alapul a forgatókönyv. Egyrészt a tempó akciófilmhez és wuxiához méltatlanul lassú, rengeteg elnyújtott melodrámai betét töri meg a lendületet. Másrészt a történetvezetés lineáris és már a legelején lelövik a poént (azaz a démon tényleg démon), így a Columbo filmekhez hasonlóan (ahol szintén mindent tudunk, így semmiféle feszültség nem található meg a sztoriban) a néző heves ásítási rohamok közepette próbálja meg végignézni, hogy hogyan jönnek rá nagyon lassan a szereplők a triviális tényre, hogy az ott valóban egy démon. Tartottam attól, hogy a rendező egyfajta Pang testvérek utánérzést fog belecsempészni a filmbe, de utólag visszagondolva örültem volna, ha inkább így tesz és megpróbálja félrevezetni, vagy legalábbis a szereplőkkel együtt nyomoztatni a nézőt, ahelyett, hogy ezzel a koncepcióval kiöli az izgalmakat a sztoriból.


Azonban még ennél is jóval nagyobb csalódást hozott a számítógépes technika, aminek segítségével a hasonló történetek jellegzetesen kínai démonjai és természetfeletti karakterei helyett sokkal inkább univerzális, vagy ha rosszindulatú akarnék lenni, amerikaias figurákat sikerült megalkotni. A fentebb már méltatott korábbi wuxiák zseniális maszkjaival, ügyes fény-árnyék játékaival és megmosolyogtató trükkjeivel ellentétben itt vérprofi, kidolgozott, de borzasztóan steril alakokat álmodtak meg. A démon, mikor megmutatja valódi önmagát, mintha valamelyik amerikai horrorfilmből lépett volna ki, a segédje pedig (aki paradox módon még így is a legötletesebb karakter) egyértelműen az X-Men filmekből lett koppintva. Hogy tovább ragozzuk a hozott ötleteket, a démon legfőbb fegyvere az emberek rokonszenvének elnyerésére megegyezik a Shrek 2 macskájának módszerével, a fő tragikus konfliktus pedig ismerős lehet akár a Shakespeare drámákból, vagy ha kínai példát kellene felvonultatni, akkor a The Banquet-ből. A két szerelmes nem bízik eléggé egymásban, ez pedig tragédiába torkollik. Láttunk már ilyet sokat, ennél jobban ábrázolva is.


Kár ezekért a dolgokért, mind a sztori, mind az egyébként valóban nagy nevekből álló stáb (Donnie Yen, Vicki Zhao, Zhou Xun, stb.) ennél többet érdemelt volna. Hiába a hongkongi jelölés az Oscarra, hiába a valószínűsíthető jelölésdömping a 2009-es HKFA-n, hiába a hihetetlenül eltalált hangulatot árasztó bevezető képsorok, a film ebben a formájában nagyon jellegtelen. Akárcsak az An Empress and the Warriors és a Resurrection of the Dragon esetében, túl sokat akartak belezsúfolni a sztoriba és sajnos az amerikai produkciókhoz hasonlóan a látványt a jó forgatókönyv elé helyezték. Ami pedig egy (részben) hongkongi film esetében a vég, az akciójelenetek során is bevetették a számítógépes trükköket, ami ha továbbra is így marad, eltűnteti a helyi akciók varázsát. Tung Wai és Donnie Yen igazán a sarkára állhatott volna, hogy mindent azért mégse kellene amerikaiasítani... Mindezek tudatában maximum azok számára fog igazán jó szórakozást nyújtani, akik nem tudják, hogy milyen volt ez a műfaj a fénykorában.

iMDB